Ma 2024 december 14. Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
730ef2fd09aff6f38cd4a10041e9261d.jpg

EB-Történelem - Derwall jól sáfárkodott a Schön-örökséggel

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A torna nagy hiányzója

Akár a nyugatnémet Paul Breitnert, akár a holland Johan Neeskenst is választhattuk volna a torna nagy hiányzójának, de némi töprengés után rájöttünk, hogy nem lehet másé a cím, csakis az olasz Paolo Rossié. Nem állítjuk, hogy a házigazdák vele megnyerték volna az Európa-bajnokságot, de az biztos, hogy a squadra azzurra nélküle nem lett volna világbajnok 1982-ben. A spanyolországi vb-n ugyanis Rossi a mennyekbe repítette a taljánokat, midőn hat gólt szerzett a Mundial utolsó hetében – hármat a brazilok (3–2), kettőt a lengyelek (2–0) és egyet az NSZK (3–1) ellen, a döntőben.
A csatár a nevezetes olaszországi totóbotrány, vagyis a Totonero kirobbanása miatt maradt le az 1980-as Eb-ről. A sorozatos bundázásokra 1980 márciusában derült fény, a bűntényben hét klub – köztük az utóbb a Serie B-be visszasorolt Milan –, összesen hét vezető és edző, valamint 21 labdarúgó volt érintett. A legsúlyosabb büntetést Stefano Pellegrini, az Avellino játékosa kapta, hatéves eltiltással sújtották, ami véget is vetett karrierjének. Rossi, aki a Perugia labdarúgója volt akkor, megúszta három esztendővel, amit később két évre mérsékeltek. Neki és az olasz labdarúgásnak is ez volt a szerencséje, így ugyanis visszatérhetett a pályára 1982 késő tavaszán.
A Mundialt követően KEK- (1984) és BEK-győztes (1985) lett a Platini, Boniek és az ő nevével fémjelzett Juventusszal, majd a Milanhoz szerződött. Még kikerült az 1986-os vb-re, de ott már nem kapott szerepet Enzo Bearzottól. Utolsó klubja a Verona volt 1986–87-ben; sérülései miatt vonult vissza alig a harmincon túl.

A Nemzeti Sport Online az olvasó elé tárja az eddigi 13 kontinenstorna eseményeit. Sorozatunk hatodik részében a hatodik Európa-bajnokság, az 1980-as nyolccsapatos olaszországi viadal történéseit elevenítjük fel zanzásítva.

1968 után ismét Olaszország adhatott otthont az Európa-bajnokságnak, de ezúttal már nem négycsapatos végjáték formájában, hanem dupla annyi együttes részvételével. Jóllehet már a hatodik kontinensviadalra került sor 1980-ban, az itáliai legénység csupán a két hazai rendezésű tornán szerepelt, előbbire kivívta a kvalifikációt, utóbbira viszont már nem kellett – odaítélték neki automatikusan a rendezési joggal együtt. A megszokott harminckettő helyett így csak 31 válogatott vágott neki a selejtezőnek.

A tizenkét évvel korábbi Eb gyatra, mindmáig legalacsonyabb (1.40) gólátlaga nem sok jóval kecsegtetett 1980-ra, s utóbb azoknak is lett igazuk, akik a rajt előtt féltették a tornát a kevés találattól, mert a második itáliai Európa-bajnokság hozta minden idők második legkiábrándítóbb Eb-gólindexét a maga 1.93-as átlagával. Három mérkőzésen nem került hálóba a labda, ami egészen 1996-ig negatív csúcsnak számított a maga kategóriájában (Angliában öt találkozó végződött 0–0-ra, igaz, ott már 16 csapat viaskodott egymással).

A nyolc döntőst két csoportra osztották, a győztesek egyenesen a fináléba jutottak, a másodikokra pedig várt a bronzcsata – az Eb-k történetében az 1980-as torna az egyetlen, amelyen nem játszottak elődöntőt, és ez lett az utolsó seregszemle, ahol még eldöntötték a harmadik hely sorsát (1984 óta mindkét vesztes elődöntősnek jár a bronz). Az Euro ’80 ezenkívül a harmatgyenge játékvezetésről, az alacsony nézőszámról (átlagban 24 700, ami a második legalacsonyabb) és a futball-huliganizmus megjelenéséről maradt még nevezetes. Utóbbiról – naná: őshaza… – az angolok gondoskodtak.

ÚJ NATIONALELF ÉPÜLT

Ott folytatták, ahol abbahagyták – avagy a címvédő Csehszlovákia és a megelőző ezüstérmes NSZK egy csoportban lévén, már a nyitó mérkőzésen összejött az 1976-os Európa-bajnokság döntőjének „visszavágója”. És a nyugatnémeteknek sikerült is revánsot venniük, egyik új klasszisuk, Karl-Heinz Rummenigge második félidős fejesgóljával nyertek 1–0-ra. Aztán Klaus Allofs mesterhármasával 3–2-re megverték a nagy rivális hollandokat (1976-ban mindenki NSZK–Hollandia döntőt várt, hiába, és négy évvel később sem lett az álomfináléból semmi, de legalább volt német–holland…), így az utolsó csoportmeccsen már azt is megengedhették maguknak, hogy lazítsanak.

A Nationalelf teljesen átalakult 1976-hoz képest, de nincs mit ezen csodálkozni: egyrészt a nagy alakok leléptek, kikoptak a csapatból, másrészt a kapitányváltás megtette hatását. Helmut Schön ugyanis 1978 végén átadta a stafétabotot Jupp Derwallnak, és az utód nem volt rest nyomban fiatalítani, főleg annak fényében, hogy az NSZK nemigen villogott az 1978-as vb-n. Derwall 1980-ra csak Manfred Kaltzot, az említett Rummeniggét, Rainer Bonhofot, Bernd Cullmannt, Hansi Müllert, a kölni csereember Herbert Zimmermannt és a balhátvédet, 1976 egyetlen hírmondóját, Bernd Dietzt tartotta meg a Schön-örökségből, a többiektől elköszönt szépen.

Kik voltak az új pillérek? Az 1. FC Köln kapuvédője, Harald (Toni) Schumacher, a hátvédsorban serénykedő Förster fivérek, az atlétából lett, védőt és középpályást egyaránt játszani tudó Hans-Peter Briegel, aki 17 évesen váltott sportágat, a Fejelő Szörnyeteg, azaz Horst Hrubesch (róla lesz még szó később), a Real Madridban profiskodó Uli Stielike, de mindenekelőtt egy húszéves üstökös, Bernd Schuster.

540

A védőjét három fejjel túlugró Horst Hrubesch (fehérben, jobbra) már leszálló ágban, a labda pedig a kapuba tart – rajta sincs a képen a nyugatnémet–belga finálé 89. percben esett mindent eldöntő találatánál (Fotó: Action Images)

A szervező középpályás ugyan csak két – győztes – meccsen lépett pályára az Eb-n, de annál nagyobb hasznára volt csapatának. Az oranje elleni mindhárom gólban benne volt: az első találat előtt kapufát lőtt, a másodiknál ő indította a támadást, a harmadik előtt pedig gólpasszt adott Allofsnak. Aztán a döntőben sem maradt adós a gólt érő assziszttal.

Kopogtatott még valaki a Nationalelf ajtaján, egy multifunkcionális ifjonc, az abszolút újonc Lothar Matthäus. A 19 éves labdarúgót a hollandok elleni csoportmérkőzésen avatta fel Derwall, bő negyedórát adva neki a hajrában. Noha a következő bevetésére csaknem másfél évet kellett várnia Matthäusnak, ha most visszagondol, aligha bánja már a várakozást, az évek során ugyanis ikonikus személyiséggé nőtte ki magát hazájában, mást ne mondjunk, világbajnok (1990) és német szereplési rekorder (150) lett belőle.

A FEJELŐ SZÖRNYETEG BEFEJELTE

HIÁBAVALÓ SZOVJETVERÉS
A magyar válogatott megjárta az 1978-as argentínai világbajnokságot, ezért a közvélemény jogosan várta el tőle, hogy kijusson az itáliai Eb-re is, még akkor is, ha emberes feladat várt reá: az Eb-specialista, nem mellesleg nagy mumus szovjetekkel került egy selejtezőcsoportba. De mumus ide vagy oda, a szbornaja ellen három pontot gyűjtött a csapat, ami más esetben egyenlő lett volna a kvartett első helyének megszerzésével és a kijutással. Csakhogy ezúttal ott voltak még a finnek és különösen a görögök, akik elegendő pontot (5) vettek el Magyarországtól, hogy az végül is csak másodikként zárjon csoportjában. A körbeverések után hatalmas meglepetésre Görögország jutott tovább, a megelőző tornáról is lemaradó Szovjetunió meg szégyenszemre az utolsó helyen végzett.

A házigazda olaszok szenvedtek az Eb-n, négy meccsükből csak egyet nyertek meg, a többin ikszeltek, ezzel együtt könnyen döntőt játszhattak volna, csak eggyel több szerzett gól hiányzott hozzá. A „kevés gólos, döntetlenes taktika” az 1982-es vb csoportkörében már bevált, s a középdöntőben aztán rátaláltak a győzelmi ösvényre is.

Érdemes felidézni a taljánok 1980-as alapegyüttesét: Zoff – Gentile, Scirea, Collovati, Cabrini – Tardelli, Antognoni, Oriali – Causio, Graziani, Bettega – a csatársortól eltekintve azonos a két évvel későbbi világbajnok gárdáéval (Conti és Rossi váltotta Causiót, illetve Bettegát).

Az „olasz” kvartettből – a squadra azzurrán kívül Anglia és Spanyolország kárára – nem kis meglepetésre a roppant szívós, igen szervezett Belgium verekedte be magát a fináléba olyan jó nevű erőkkel, mint Jean-Marie Pfaff, Eric Gerets, René Vandereycken, a veterán, 35 éves Wilfried Van Moer, Erwin Vandenbergh vagy Jan Ceulemans. Guy Thys ékesen bizonyította a tételt, miszerint nem csak világsztárokból lehet jó csapatot építeni!

A római fináléban korán, már a tizedik percben előnybe került az NSZK Hrubesch 17 méteres löketével, amit további Nationalelf-gólok követhettek volna az első szakaszban, csak hol az irányzékkal volt baj, hol meg Pfaff védett bravúrosan. A kihagyott helyzetek a hajrá nyitányán aztán megbosszulták magukat – a játékvezető hathatós segítségével. Történt, hogy Stielike a 16-oson kívül szabálytalanul szerelte Francois Van der Elstet (aki nem azonos a szintén belga Franky Van der Elsttel), erre a román Nicolae Rainea büntetőt ítélt. Vandereycken nem tipródott az ítélet jogosságával, élt a lehetőséggel.

Közel jártunk a hosszabbításhoz, amikor szöglethez jutottak a németek. Rummenigge beívelt, Hrubesch meg – a földbe gyökerező Luc Millecamps-ot három fejjel túlemelkedve – befejelte. A hamburgi csatár addig a napig egyszer sem volt eredményes a válogatottban, de azon a római estén mindjárt kétszer is. Akkortájt ragasztották rá a jól csengő Fejelő Szörnyeteg becenevet.

6. EURÓPA-BAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG (1980. JÚNIUS 11–22.)
Csoportkör
1. csoport
NSZK–Csehszlovákia 1–0 (K.-H. Rummenigge 57.)
Hollandia–Görögország 1–0 (Kist 65. – 11-esből)
NSZK–Hollandia 3–2 (K. Allofs 20., 60., 65., ill. Rep 79. – 11-esből, W. van de Kerkhof 85.)
Csehszlovákia–Görögország 3–1 (Panenka 6., Vízek 26., Nehoda 63., ill. Anasztopulosz 14.)
Hollandia–Csehszlovákia 1–1 (Kist 59., ill. Nehoda 16.)
Görögország–NSZK 0–0
A végeredmény: 1. NSZK 5 pont, 2. Csehszlovákia 3 (4–3), 3. Hollandia 3 (4–4), 4. Görögország 1
 
2. csoport
Belgium–Anglia 1–1 (Ceulemans 29., ill. Wilkins 26.)
Olaszország–Spanyolország 0–0
Belgium–Spanyolország 2–1 (Gerets 17., Cools 65., ill. Quini 36.)
Olaszország–Anglia 1–0 (Tardelli 79.)
Anglia–Spanyolország 2–1 (Brooking 19., Woodcock 61., ill. Dani 48. – 11-esből)
Olaszország–Belgium 0–0
A végeredmény: 1. Belgium 4 pont (3–2), 2. Olaszország 4 (1–0), 3. Anglia 3, 4. Spanyolország 1
 
A 3. helyért
Csehszlovákia–Olaszország 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 9–8
Nápoly, 25 000 néző. V: Linemayr (osztrák)
G: Jurkemik (54.), ill. Graziani (73.)
 
Döntő
NSZK–Belgium 2–1 (1–0)
Róma, 47 800 néző. V: Rainea (román)
NSZK: Schumacher – Kaltz, Stielike, Kh. Förster, Dietz – Schuster, Briegel (Cullmann, 55.), H. Müller – K.-H. Rummenigge, Hrubesch, K. Allofs
Belgium: Pfaff – Gerets, Meeuws, Millecamps, Renquin – Cools, Vandereycken, Van Moer, Mommens – Francois Van der Elst, Ceulemans
G: Hrubesch (10., 89.), ill. Vandereycken (72. – 11-esből)
 
Gólkirály: K. Allofs (NSZK-beli) 3 gól
A torna csapata: Zoff (Olaszország) – Gentile (Olaszország), Scirea (Olaszország), Kh. Förster (NSZK), Briegel (NSZK) – Schuster (NSZK), Tardelli (Olaszország), H. Müller (NSZK) – K.-H. Rummenigge (NSZK), Hrubesch (NSZK), Ceulemans (Belgium)

Hegyi Tamás - nso.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Vetítő (30) Gazdaság (722) Mondom a magamét (8024) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Történelem (18) Flag gondolja (38) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Mozaik (83) Jobbegyenes (2896) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Tereb (146) Egészség (50) Belföld (11) Életmód (1) Heti lámpás (340) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>