Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
935fbc7407b6611cc81396253330a27c.jpg

EB - fotel: Az második kör konzekvenciái

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A péntek esti angol-svéd találkozóval befejeződött a labdarúgó EB második csoportköre is. Immár a továbbjutás a tét, nincs többé tili-toli, bekkelés, nyílt sisakkal kell támadni a harmadik körben.

Lezajlott hát a második kör is. A jó focival repül az idő. Alig kezdődött el az EB, máris az utolsó, mindent eldöntő csoportkör kapujában vagyunk. Egyre markánsabban rajzolódnak ki az erőviszonyok, hiszen már minden csapat túl van a második szereplésén is. Lássuk a második kör konzekvenciáit.

A csoport

A cseh válogatott kedden 2-1-re legyőzte a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában a görög csapatot, amely így nehéz helyzetből várja a folytatást.

Az első játékrész 3. percében Jiracek lépett ki középen egy remek kiugratással, rávezette Halkiaszra, és a bal alsó sarokba lőtt, a labda a kapus kezét is érintette (1-0). Három perccel később Gebre Selassie futott el a jobb oldalon az alapvonalig, középre adását a görög kapus nem érte el, és az érkező Pilar közelről bevetődve a hálóba továbbított (2-0).

A második félidő 53. percében egy előreívelésre Cech jött ki a kapujából, gyengén belepaskolt a labdába, majd ütközött Sivokkal, Gekasz pedig az üres kapuba passzolt (2-1). A első fordulóban az oroszoktól a nyitókörben kikapó - azaz "az életükért küzdő" - csehek óriási iramban kezdték a találkozót, a görögök pedig láthatóan nem voltak felkészülve a rohamokra, így Michal Bílek együttese már a hatodik percben két góllal vezetett. A visszafogott görög csapat - amelyben a súlyos sérülést szenvedett Avram Papadopuloszt és a kiállítása miatt eltiltott Szokratesz Papasztopuloszt kellett pótolni - 40 percen át kapura sem rúgott, és összesen egy lesgólra futotta erejéből az első félidőben.

Szünet után egy óriási védelmi hibát kihasználva szépítettek a görögök, a váratlan gól után pedig kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. Fernando Santos tanítványai elszántan rohamoztak, és mezőnyfölényre tettek szert, de csak elvétve jelentettek veszélyt elöl, így nehéz helyzetből - két meccsen szerzett egy ponttal - várják a folytatást. A három ponttal álló csehek legutóbb 1982 márciusában győzték le Görögországot.

A csoport, 2. forduló:
Csehország-Görögország 2-1 (2-0)

Wroclaw, 41.106 néző, v.: Stéphane Lannoy (francia)
gólszerzők: Jiracek (3.), Pilar (6.), illetve Gekasz (53.)
sárga lap: Rosicky (27.), Jiracek (36.), Kolar (66.), illetve Toroszidisz (34.), K. Papadopulosz (56.), Szalpingidisz (57.)

Csehország: Cech - Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky - Hübschman, Plasil - Jiracek, Rosicky (Kolar a szünetben, Rajtoral 90.), Pilar - Baros (Pekhart, 64.)

Görögország: Halkiasz (Szifakisz, 23.) - Toroszidisz, Kacuranisz, K. Papadopulosz, Holebasz - Fotakisz (Gekasz a szünetben), Maniatisz, Karagunisz - Szalpingidisz, Szamarasz, Fortunisz (Mitroglu 71.)

A társrendező Lengyelország csapata 1-1-es döntetlent játszott a csoportfavorit orosz csapattal a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának keddi második fordulójában, így a szombati utolsó forduló dönt majd a négyes két továbbjutójáról. Az orosz válogatott a döntetlennel 4 ponttal áll, s továbbra is vezeti a csoportot, míg a házigazda két pontjával harmadik a csehek mögött, akikkel szombaton csap majd össze. A négyes utolsó helyén a görögök állnak.  (A találkozó negyedik játékvezetője Vad II István volt.)

A csoport, 2. forduló:

Lengyelország-Oroszország 1-1 (0-1)
Varsó, 50 ezer néző, v.: Wolfgang Stark (német)
gólszerzők: Blaszczykowski (57.), illetve Dzagojev (37.)
sárga lap: Lewandowski (60.), illetve Gyenyiszov (60.), Dzagojev (76.)

Lengyelország: Tyton - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Blaszczykowski, Dudka (Mierzejewski 73.), Murawski, Polanski (Matuszczyk 85.), Obraniak (Brozek 90.) - Lewandowski

Oroszország: Malafejev - Anyukov, Berezucki, Ignasevics, Zsirkov - Gyenyiszov, Sirokov, Zirjanov - Dzagojev (Izmajlov 79.), Arsavin, Kerzsakov (Pavljucsenko 70.)

A csehek az oroszok elleni súlyos vereség után magukra találtak és két gyors góllal vezetést szereztek a lelkesen játszó görögök ellen, amiknek már csak a szépítésre telt az erejükből. A másik találkozón a csoport favorit orosz válogatott egy "biztonsági" döntetlent játszott a házigazda lengyelekkel. Megjósolhatatlan, hogy a megítélésem szerint továbbjutó oroszok mellet melyik nemzeti csapat léphet tovább ebből a csoportból.

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
]]>Oroszország]]> 2 1 1 0 5-2 4
]]>Csehország]]> 2 1 0 1 3-5 3
]]>Lengyelország]]> 2 0 2 0 2-2 2
]]>Görögország]]> 2 0 1 1 2-3 1

B csoport

A portugál labdarúgó-válogatott szerdán 3-2-re győzött a dán csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában. A portugálok és a dánok így egyaránt 3-3 ponttal állnak a csoportban, amelyben 20:45 órától rendezik a holland-német találkozót.

A portugálok jelentős fölényben futballoztak az első félidőben, Pepe és Helder Postiga találatával pedig megérdemelten szereztek kétgólos előnyt. Előbbi a portugál válogatott történetének első védője lett, aki két Európa-bajnokságon is eredményes tudott lenni, négy éve a csehek ellen szerzett gólt. A dánok nem adták fel, és lélektanilag talán a legjobb pillanatban, a szünet előtt Bendtner révén szépítettek.

A fordulás után mindkét gárda egy kicsit biztonságosabban kezdett futballozni, de a dánokat egyre inkább sürgette az idő, így megpróbálták beszorítani a portugálokat, akik gyors ellentámadásokra rendezkedtek be. A 78. percben egy ilyen akcióból Ronaldo dönthette volna el az összecsapást, de szemben a kapussal csúnyán mellé lőtt. A kihagyott ziccer meg is bosszulta magát, hiszen két perccel később Bendtner egy remek fejessel egyenlített, a csereként beállt Varela azonban egy bombagóllal megszerezte a portugáloknak a három pontot.

Eredmény:
B csoport, 2. forduló:
Portugália-Dánia 3-2 (2-1)

Lviv, 30 ezer néző, v.: Craig Thomson
gólszerzők: Pepe (24.), Helder Postiga (36.), Varela (87.), illetve Bendtner (41., 80.)
sárga lap: Raul Meireles (29.), Ronaldo (90.), illetve J. Poulsen (56.), Jacobsen (81.)

Portugália: Rui Patricio - Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fabio Coentrao - Raul Meireles (Varela, 84.), Miguel Veloso, Joao Moutinho - Nani (Rolando, 89.), Helder Postiga (Nélson Oliveira, 64.), Cristiano Ronaldo

Dánia: Andersen - Kjaer, Jacobsen, Agger, S. Poulsen - Kvist, Zimling (J. Poulsen, 16.) - Krohn-Dehli (Schöne, 90.), Eriksen, Rommedahl (Mikkelsen, 60.) - Bendtner

A német labdarúgó-válogatott szerdán Mario Gomez két góljával 2-1-re nyert a holland csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának 2. fordulójában. A németek így közel kerültek a továbbjutáshoz, ugyanis a zárófordulóban elég pontot szerezniük a dánok ellen, vagy a hollandoknak a portugálok ellen. A vb-ezüstérmes Oranje ugyanakkor már csak akkor juthat tovább, ha legyőzi a portugálokat, és a németek nyernek a dánok ellen.

Mindkét gárda a biztonságra fektette a hangsúlyt, így a találkozó elején nem sok helyzet alakult ki. A hollandok birtokolták többet a labdát, ennek ellenére a németek szerezték meg a vezetést, egy remek Schweinsteiger-Gomez összjáték végén utóbbi talált a kapuba. A Bayern-duó szűk negyedóra múlva szinte lekopírozta az első gól előtti összjátékot, és növelte a Löw-legénység előnyét.

Bert van Marwijk a szünetben hiába hozta be Huntelaart és van der Vaartot, ez nem sokat lendített a hollandok játékán, sőt, továbbra is a németek játszottak fölényben. Ennek ellenére a 73. percben megszületett az Eb első holland gólja van Persie nagyszerű lövéséből. A holland fellángolás ugyanakkor nem tartott sokáig, így a hajrában az eredmény már nem változott. 

B csoport, 2. forduló:
Németország-Hollandia 2-1 (2-0)

Harkiv, 42 ezer néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)
gólszerzők: Gomez (24., 38.), illetve van Persie (73.)
sárga lap: Boateng (87.), illetve de Jong (80.)

Németország: Neuer - Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm - Schweinsteiger, Khedira - Müller (Bender, 92.), Özil (Kroos, 81.), Podolski - Gomez (Klose, 72.)

Hollandia: Stekelenburg - van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Willems - van Bommel (van der Vaart, a szünetben), de Jong - Robben (Kuyt, 83.), Sneijder, Afellay (Huntelaar, a szünetben) - van Persie

Az úgyneveztt halálcsoportból való továbblépés is nyílt még, bár a német csapat nagyon magabiztos játékkal győzte le a torna legnagyobb csalódását biztosító holland válogatottat, Mario Gomez két találatával. A másik találkozón a portugálok nagyon nehezen tudták csak legyőzni a hollandverő dánokat, csak a 87. percben a portói csatár Silvestre Varela parádés találatával alakították ki a 3:2-es végereredményt.  A hatpontos németek továbblépése biztosnak mondható, de a második tobbjutást érő helért még a megtépázott hollandok is harcba fognak szállni, bár vajmi kevés eséllyel.

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
]]>Németország]]> 2 2 0 0 3-1 6
]]>Portugália]]> 2 1 0 1 3-3 3
]]>Dánia]]> 2 1 0 1 3-3 3
]]>Hollandia]]> 2 0 0 2 1-3 0

C csoport

Az olasz válogatott 1-1-es döntetlent játszott a horvát csapattal csütörtökön, az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjának 2. fordulójában.

A két együttes ezt megelőzően ötször találkozott azóta, hogy Horvátország függetlenné vált 1991-ben, és az olaszok egyszer sem tudtak győzni, továbbá a legutóbbi öt Eb-n vagy világbajnokságon az itáliai gárda egyszer sem járt sikerrel a második fellépésén.

Az első játékrész 39. percében egy bal oldali szabadrúgáshoz Pirlo állt oda, és a sorfal felugró tagjainak feje fölött a rövid sarokba csavarta a labdát (1-0).

A második félidő II. félidő 72. percében  Strinic ívelt középre a bal oldalról, Mandzukic az ötösnél levette a labdát, négy méterről lőtt, a játékszer pedig a bal kapufáról vágódott a hálóba (1-1).

Az olasz együttes az első perctől igyekezett nyilvánvalóvá tenni, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény a számára. Balotelli többször is nagy helyzetbe került, ám szinte mindegyik esetben lassan cselekedett, de akadt lehetősége Cassanónak és Marchisiónak is, miközben a horvátok csak ritkán jutottak el Buffon kapujának közelébe. Az olasz mezőnyfölény a félidő hajrájában érett góllá, Pirlo zseniálisan kivitelezett szabadrúgása révén.

A folytatásban érezhető volt, hogy melyik csapat van előnyben, az olaszok igyekeztek elsősorban a biztos védekezéssel törődni, és csak egy-egy gyors ellentámadással veszélyeztettek. A horvátok próbálták nyomás alatt tartani az ellenfelet, a játék sokat folyt az olasz 16-os előtt, ennek eredményeként az immár három találatnál járó Mandzukic egyenlített. A lefújásig még további lehetőségek is adódtak a csapatok előtt, de újabb gól már nem született.

A horvátoknak négy, az olaszoknak pedig két pontjuk van. A csoport csütörtök esti mérkőzésén a címvédő spanyolok az írekkel játszanak.

C csoport, 2. forduló:
Olaszország-Horvátország 1-1 (1-0)

Poznan, 39 ezer néző, v.: Howard Webb (angol)
gólszerzők: Pirlo (39.), illetve Mandzukic (72.)
sárga lap: Motta (57.), Montolivo (80.), illetve Schildenfeld (86.)

Olaszország: Buffon - Bonucci, De Rossi, Chiellini - Maggio, Marchisio, Pirlo, Motta (Montolivo, 63.), Giaccherini - Cassano (Giovinco, 83.), Balotelli (Di Natale, 70.)

Horvátország: Pletikosa - Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic - Rakitic, Vukojevic, Modric, Perisic (Pranjic, 68.) - Mandzukic (Kranjcar, 95.), Jelavic (Eduardo, 83.)

A címvédő spanyol válogatott 4-0-s győzelmet aratott az ír csapat felett az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjának csütörtöki 2. fordulójában, így az írek - utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül - kiestek.

A nap korábbi mérkőzésén az olaszok 1-1-es döntetlent játszottak a horvátokkal, így a spanyolok négy ponttal vezetik a csoportot, másodikak a szintén négypontos horvátok, harmadikak a kétpontos olaszok. Az utolsó fordulóban spanyol-horvát és olasz-ír találkozókat rendeznek.

Az első félidő 4. percében Torres csapott le villámgyorsan a David Silva szerelése után az ír 16-oson árválkodó labdára, elvitte a lassan reagáló védők mellett, majd még egy cselt csinált az alapvonal felé, s viszonylag éles szögből, 6 méterről a léc alá bombázott (1-0).

A második félidőben II. félidő 49. percében  Iniesta lövését Given David Silva elé öklözte, a Manchester City középpályása pedig egy higgadt csel után az ötös vonaláról a jobb alsó sarokba helyezett (2-0).

A 70. percben David Silva ugratta ki nagyszerű ütemben Torrest, aki az elvetődő Given mellett 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt (3-0).

A 83. percben egy jobb oldali szögletet David Silva a rövid oldalon érkező Fabregashoz gurított, aki egy igazítás után, 3 méterről, nagyon éles szögből lőtt a kapu jobb oldalába (4-0).
Már az első percektől megkérdőjelezhetetlen volt a spanyolok fölénye, és az is látszott, hogy ezen a mérkőzésen mindenképpen nyerni akarnak. A két együttes közötti tudáskülönbség az egész első félidőben jól érezhető volt, az írek csak "nyomozták" a labdát, helyzetet sem igazán tudtak kialakítani. A gyors gól - amely Torres szemfülességének és erőszakosságának volt köszönhető - megnyugtatta a címvédőt, amely ezután is rengeteg lehetőséget dolgozott ki, ám a szünetig nem tudta növelni előnyét.

A második játékrész újabb gyors spanyol góllal indult, amelyre ezúttal is négy percet kellett várniuk a szurkolóknak: David Silva már-már megalázó találattal duplázta meg csapata előnyét. A Manchester City középpályása ezután kihagyhatatlan helyzetbe hozta Torrest, aki saját maga második, együttese harmadik góljával végleg eldöntötte a mérkőzést. A csereként beállt Fabregas találata kegyelemdöfés volt az írek számára, akik már csak a szép búcsúban bízhatnak az olaszok elleni utolsó csoportmeccsükön.

Eredmény:
C csoport, 2. forduló:

Spanyolország-Írország 4-0 (1-0)
Gdansk, 38 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők: Torres (4., 70.), David Silva (49.), Fabregas (83.)
sárga lap: Xabi Alonso (54.), Martinez (76.), illetve Keane (36.), Whelan (45.+1), St. Ledger (84.)

Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Sergio Ramos, Pique, Jordi Alba - Busquets, Xabi Alonso (Martinez, 65.) - Iniesta (Cazorla, 80.), Xavi, David Silva - Torres (Fabregas, 74.)

Írország: Given - OÍShea, St. Ledger, Dunne, Ward - McGeady, Whelan (Green, 80.), Andrews, Duff (McClean, 76.) - Keane, Cox (Walters, a szünetben)

Az olasz csapat nem tudta megismételni a spanyolok elleni jó játékát, bár Andrea Pirlo nagyszerű szabadrúgásából még vezettek a nagyon acélos horvátok ellen, de végül ismét meg kellett elégedniük az egy ponttal. A spanyol csapat viszont parádézott a nagyon szimpatikus, ám szerény képességű írek ellen. Más dimenzióban fociztak Torresék, szinte csak és kizárólag az ír kapu előtt zajlott a játék és megítélésem szerint a 4:0 még hízelgő is az írekre nézve, hiszen akár két számjegyű is lehetett volna a különbség, ha a spanyolok nem szórakoznak és cifrázzák annyira a játékot. Az az érdekes helyzet alakult ki ebben a csoportban, hogy az olasz csapat nagyon könnyen ugyanúgy járhat, mint 2004-ben, amikor is a harmadik körben a norvég-dán találkozó 2:2-es eredményével ki lettek golyózva a továbbjutók táborából, hiszen most is amennyiben a spanyol-horvát csata 2:2-es döntetlennel zárul Cassanóék csomagolhatnak!

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
]]>Spanyolország]]> 2 1 1 0 5-1 4
]]>Horvátország]]> 2 1 1 0 4-2 4
]]>Olaszország]]> 2 0 2 0 2-2 2
]]>Írország]]> 2 0 0 2 1-7 0

D csoport

A francia labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a társházigazda ukrán csapat ellen a D-csoport második fordulójában.

Az özönvízszerű eső és a villámlás miatti, csaknem egyórás kényszerszünet után a felázott talajon nem sok lehetőség adódott a csapatok előtt, de hazai részről az első mérkőzésen duplázó Sevcsenko, míg a franciák oldaláról Debuchy és Mexés is megszerezhette volna a vezetést. A fordulást követően az ukránok kezdtek veszélyesebben, ennek ellenére a franciák három percen belül két gólt is szereztek, ezzel gyakorlatilag eldöntötték az összecsapást, az ukránok erejéből pedig még a szépítésre sem futotta.

A franciák sikerükkel közel hatéves negatív sorozatot törtek meg, ugyanis nagy tornán legutóbb a 2006-os világbajnokság elődöntőjében a portugálok ellen győztek, utána elbukták a finálét, és azóta a 2008-as kontinensviadalon és a 2010-es vb-n is nyeretlenül búcsúztak. Laurent Blanc szövetségi kapitány irányításával továbbra is veretlen a gárda, amely immár 23 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

D-csoport, 2. forduló:
Ukrajna-Franciaország 0-2 (0-0)
Donyeck, 49 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland)
gólszerzők: Menez (53.), Cabaye (56.)
sárga lap: Menez (40.), Debuchy (79.), Mexés (81.), illetve Szelin (55.), Tyimoscsuk (86.)

Franciaország: Lloris - Debuchy, Mexés, Rami, Clichy - Menez (Martin, 73.), Nasri, Diarra, Cabaye (MÍVila, 68.), Ribéry - Benzema (Giroud, 76.)

Ukrajna: Pjatov - Huszjev, Hacseridi, Mihalik, Szelin - Jarmolenko (Alijev, 69.), Tyimoscsuk, Voronyin (Devics, a szünetben), Konopljanka - Nazarenko (Milevszkij, 60.) - Sevcsenko

Az angol labdarúgó-válogatott pénteken rendkívül izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a svéd csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság D csoportjának 2. fordulójában, így a skandináv gárda már nem juthat tovább.

Az angolok az első félidőben Carroll fejesgóljával szereztek vezetést, a fordulást követően azonban Johnson öngóljával, valamint Mellberg fejesével gyorsan fordítottak a svédek. A szigetországiak azonban nem adták fel, és a csereként beállt Walcott lövésével előbb egyenlítettek, majd - Walcott passza után - Welbeck parádés sarkazásával a maguk javára fordították a mérkőzést. Az angol válogatott története során először nyert tétmérkőzésen a svédek ellen.

Az angolok sikere egyben azt is jelenti, hogy a keddi záró fordulóban nekik és a franciáknak a döntetlen is elég lesz a negyeddöntőbe jutáshoz, míg a társházigazda ukránoknak mindenképpen győzniük kell továbbjutáshoz.

D csoport, 2. forduló:
Svédország-Anglia 2-3 (0-1)
Kijev, 50 ezer néző, v.: Damir Skomina (szlovén)
gólszerzők: Johnson (49., öngól), Mellberg (59.), illetve Carroll (23.), Walcott (64.), Welbeck (78.)

sárga lap: Mellberg (63.), J. Olsson (72.), Svensson (91.) , illetve Milner (58.)

Svédország: Isaksson - Granqvist (Lustig, 66.), Mellberg, J. Olsson, M. Olsson - Svensson, Kdllström, Larsson - Ibrahimovic, Elm (Wilhelmsson, 81.) - Elmander (Rosenberg, 80.)

Anglia: Hart - Johnson, Terry, Lescott, Cole - Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker, Young - Welbeck (Oxlade-Chamberlain, 90.), Carroll

A második körben megszületett az EB legszebb gólja, az EB eddigi legjobb, legfordulatosabb találkozóján!
Danny Welbeck a  MU csatára kapunak háttal, félfordulattal sarkazta a hosszú sarokba félmagasan Theo Walcott nagyszerű beadását. Ezzel a győzelemmel az eldőlt, hogy Ibrahimovicék búcsúznak a harmadik csoportkör után. A továbbjutás azonban a nagyon izgalmasnak ígérkező harmadik körben fog csak eldőlni, amikor is a házigazda ukránok az angol csapattal, a franciák pedig a vélhetően csalódott svédekkel csapnak majd össze.

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
]]>Franciaország]]> 2 1 1 0 3-1 4
]]>Anglia]]> 2 1 1 0 4-3 4
]]>Ukrajna]]> 2 1 0 1 2-3 3
]]>Svédország]]> 2 0 0 2 3-5 0

Csépányi Balázs - telesport.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Belföld (10) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Tereb (146) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Kultúra (6) Egészség (50) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Sport (729) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>