Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
3e5024a91c65f1c7fff51dd192c627c8.jpg

30 éve hunyt el Kocsis Sándor

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az ötszörös magyar bajnok és háromszoros magyar gólkirály 1929. szeptember 21-én született Budapesten, a Kőbányai TC, az FTC, az ÉDOSZ, majd a Budapesti Honvéd jobbösszekötője, 1948 és 1956 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott együttesben és 75 gólt ért el.

 Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar csapatnak. Az Aranycsapat legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait – főleg szélsőjét – pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kitűnően tudott tájékozódni a levegőben. Védjegye lett a Kocsis felhőfejes.


]]>kocsis-felhofejes]]>

Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Káprázatos fejjátékáért kapta Spanyolországban az „Aranyfejű” (Cabezas de Oro) becenevet, amely felváltotta a hazai „Kockát”. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. A fejesein kívül a másik specialitása az ollózás volt, amit találóan Kocsis szaltónak neveztek.


]]>kocsis-szalto]]>


Egy ilyen gólja után még az Üllői úton, percekig állt a játék. A közönség felállva és tombolva ünnepelt, az ellenfél osztrák játékosai pedig ugyancsak odamentek hozzá gratulálni.

Az 1954. évi világbajnokságon szerzett 11 góljával ő nyerte el a legeredményesebb csatár részére felajánlott tiszteletdíjat. Sok-sok nagyszerű játéka közül az 1954. június 30-án, a világbajnokság elődöntőjében, Uruguay csapata ellen (4:2) mutatott teljesítménye a legemlékezetesebb.



Gólképességére jellemző, hogy egy mérkőzésen (1954. NSZK 8:3) négy,



további hat találkozón (1949. Svédország 5:0, 1952. Finnország 6:1 és Csehszlovákia 5:0, 1954. Dél-Korea 9:0 és Csehszlovákia 4:1, 1955. Svédország 7:3) pedig három-három góllal terhelte meg az ellenfél hálóját. 1956-ban külföldre távozott. 1957-ben a svájci Young Fellowsban szerepelt, 1958 és 1965 között az FC Barcelona mezét viselte. A Barcával két bajnokságot nyert, kétszer volt kupagyőztes és tagja volt a VVK-t nyerő és a BEK-döntős együttesnek. 75 spanyol bajnoki találkozón 40-szer talált a kapuba.



Rövid ideig a Barca ificsapatánál és a Hércules Alicantében edzősködött. 1979. július 22-én Barcelonában hunyt el.

Emlékét mindörökre megőrizzük!

]]>www.ftcbk.eu]]>

A ]]>www.sportmuzeum.hu]]> és Nagy Béla Fradisták futballmezben 2. című kötetének felhasználásával az összeállítást készítette:

Horváth Károly

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Sport (729) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Politika (1582) Belföld (10) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Szépségápolás (15) Életmód (1) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>