Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
46987adaf463f1002f167a03cbf681b3.jpg

Gutatőttős – Szent Cecília-templom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

]]>]]>

Vas vármegye szívében, a Rába kiszélesedő síkságán, négy település – Rum, Zsennye, Gutaháza és Rábatőttős – közötti keresztúton, ma lakatlan helyen áll a középkori Gutaháza temploma. Az Árpád-kori falu az 1532. évi török hadjáratkor elpusztult, a XVII–XVIII. században újratelepült kisközséget az 1960-as években – Gutatőttős néven – egyesítették Rábatőttőssel. Ennek külterületéhez tartozik a négy falu katolikusai által ma is használt templom és temető.
Bár az eredeti helységnév legrégibb ismert említése – Guthafelde alakban – 1406-ból való, a környék települései szerepelnek a XIII. századból fennmaradt oklevelekben. Az 1200-as évek derekán épült a szóban forgó templom is, nyilván a falu plébániai egyházaként. Védőszentje a római őskeresztény vértanú, Szent Cecília, akinek csak egy-két középkori hazai patrocíniumáról van biztos tudomásunk, ám egy korabeli zalai oklevélben „via, quae itur ad Sanctam Ceciliam”, azaz a Szent Cecíliához vezető útról olvashatunk. Talán éppen a gutaházi templomhoz.
Az épület egészen az 1970-es évekig a török idők utáni barokk helyreállítás, majd a kisebb-nagyobb újkori renoválások jegyeit viselte magán, különös formája és alaprajza azonban sejtette, hogy a falak több korábbi építési korszak részleteit rejtik. Az 1973-ban elvégzett régészeti kutatás nyomán bebizonyosodott, hogy az addig érthetetlenül hoszszú szentélyszakasz eredetileg az első – román kori – templom hajója volt. A 9 x 6,5 méteres épületrészt agyagalapra rakott téglákból emelték, a falhálót nem fekvő sorokban, hanem halszálkás formában „szőtték” az 1200-as évek első felében itt dolgozott mesterek. (Sorozatunkban eddig a nagylózsi és az ösküi templomoknál találkoztunk hasonló korabeli megoldásal.) Ehhez a kis templomhoz néhány évtized múltán – még mindig a XIII. században – egy tágasabb, 10,5 x 9,5 méteres hajót toldottak, nyugati végén urasági karzattal és ugyanott alatta nyíló kapuzattal. Az új és a korábbi hajó közé diadalívet emeltek, a régi szakaszból ily módon hosszú szentély keletkezett. A feltárás során bőségesen kerültek napvilágra a román kori téglaarchitektúra finom részletei: a falsíkból ritmikusan kilépő, függőleges díszítőlizénák, cikcakk mintával futó párkányzat és félköríves fríz; de a második szakasz nyugati homlokzatán és a szűkület harántfalán feltárult, lépcsőzetes oromban végződő vakárkádok téglarakása már a gótikus stílus beköszöntét jelzi. A középkori támpillérek, ablaksorok és a díszes nyugati kapuzat gazdag barokk belsőt takar. A XVIII. század 30-as éveiben az elhagyott és megrongálódott templomot az akkori földbirtokos és kegyúr Senyei család tataroztatta. Újraboltozták a hajót és a szentélyt, amelyeknek mennyezetét azután – 1771–72-ben – idősebb Dorfmeister István festette ki a vértanú Szent Cecília legendájának jeleneteivel. Ugyanő készítette a főoltár olajképeit is. Az 1976-ra befejeződött műemléki helyreállítás nyomán meglepően széppé varázsolt gutatőttősi templom mégis mostoha sorsra jutott: az országos főutak elkerülik, a közeli Magyarszecsőd, Ják, Csempeszkopács országosan is ismert látnivalói elvonják tőle az érdeklődőket, lakott területen kívül, szerényen félrehúzódva csak kevesen látogatják meg.

 

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (312) Sport (729) Tereb (146) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Kultúra (7) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Vetítő (30) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7546) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Nézőpont (1) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>