Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
9ad92caab97478f9a178ba6331c1a315.jpg

Balatonszemes gótikus temploma

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

]]>]]>

A kedvelt balatoni fürdőhely, Szemes az 1332 és 1337 közötti években összeírt pápai tizedjegyzékeken „Scemes”-ként szerepel, templomának papja évenként 40–60 dénár dézsmát fizetett. A tó fölé emelkedő lankán keletkezett falu neve vagy az Árpád-korban még megvolt belső védvonal őrszemeire, a fontos parti utat vigyázó királyi fegyveresekre, vagy a balatoni halászat ősi módszerére, a vonuló halrajok magasból történő figyelésére utal. A XII–XIII. században élt szemesiek emlékét megőrizte az első templom maradványa is, amely a kikötőbe vezető utcán lévő plébániatemplom déli falában látható.
E kis román kori téglatemplom a gótikus szentély helyén állt, csekély falrészletéből egy alacsony lábazat- és párkányszakasz, valamint egy tölcsérablak töredéke maradt meg. Az egyház történetét ismertető Kiss László szerint 1320 táján egy Raholczai nevű földesúr építtette át a templomot gótikus stílusban, megtoldva az új hajóval, amely négy és fél méterrel rövidebb volt a mostani hajónál. (Nyugati végfalát megtalálták a padlózat alatt.) Az arányosan hosszúkás épület végül az 1500-as évek első negyedében alakult ki ma is látható formájában.
A három boltszakaszos hajó oldalát és az alig keskenyebb kétszakaszos, sokszögzáródású szentély sarkait lépcsőzetes támpillérek gyámolítják. Eredeti – a török időkben elenyészett – csúcsíves boltozata helyébe stukkódíszes fiókos dongaboltozat készült a barokk kori renováláskor. Elpusztult a déli oldalon nyíló gótikus kapuzata, viszont épségben megmaradtak a szentély kétosztású ablakai a gót stílusú, faragott kő mérművekkel, amelyeket az 1960-as évek második felében bontottak ki a XVIII. századi ráfalazásokból. Egy boltozati zárókövet utólag a gyóntatószék mellett falaztak be. Az északi hajófalon látható a szemesi templom ritka nevezetessége: egy tisztán reneszánsz kőfaragvány. A sokáig pastoforiumnak – szentségtartó fülkének – vélt falidíszt kétoldalt jón fejezetű, lapos pillérek keretezik, amelyeket kettős, élszedéses szemöldökpárkány köt össze. Az alsón három szárnyas kerubfej sorakozik, a felső félköríves orommező talpát képezi, amely gazdag növényi ornamentikával övezett kagylómotívumot foglal magában. Az értékes faragvány Gergelylaki Buzlai Mózes nevéhez fűződik. Mátyás király kedvelt udvari embere – egykori főajtónállója – készíttette 1517-ben, amikor Szemes földesuraként megnagyobbíttatta a templomot. A XVI. században leánya, Buzlai Katalin házassága révén Báthori Györgyre szállt a község birtoka és kegyurasága, majd a hódoltság után a Hunyady família lett Szemes földesura. A család emlékét őrzi a barokk Hunyady-kastély a hatalmas magtárral. A közelében áll a szintén a XVIII. századból megmaradt híres postakocsi-állomás.
A község különös építészeti látványossága az úgynevezett Bagolyvár, amely egy középkorból itt felejtett lovagvár romantikáját idézi 1900-ból; s sokak szomorú zarándokhelye a falu temetőjében a múlt századi színészkirály, Latinovits Zoltán (1931–1976) sírja.

 Ludwig Emil, mno.hu

Hozzászólások

rintintin
2016-01-28 13:27
"Lopj, csalj, hazudj, moralizálj!" Ez az Orbán NER lényege. A HVG most hozza a csúnya bizonyítékot a bajai potentátok, Zsigó Róbert és Kovács Csaba által szervezett és üzemeltetett választási csalásra,...: " http://www.youtube.com/watch?v=3I4x963_Acs&feature=player_embedded " ... közben megtudtuk a mumbai emberünktől (attól, aki még sohasem hazudott), hogy 5 év múlva Magyarországon lesznek a legalacsonyabbak a termelői (? nagykereskedelmi?, lakossági? céges? nem részletezte) energiaárak. Közben kihasználva, hogy Magyarország - a pocakos focista távollétében -- védtelenül maradt, három kötelezettségszegési eljárást is indított Brüsszel, az alamuszi. Kimaradt azonban a hírekből, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, a GDP min. 20%-ának időarányos részére jutó korrupciós üzlet (munkanaphatástól és alvási időszaktól megtisztítva 2 milliárd forint értékben) köttetik meg hazánkban, amelynek "rendületlenül légy híve, oh magyar". A korrupciós üzlet értéke 60 milliárd forintra nő. Lop, csal, hazudik, moralizál. Ez a mi hazánk,ez most ,még a rajtunk uralkodó,élősködő FideSShatalom....ezért is el kell zavarnunk őket.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Mozi világ (440) Sport (729) Gazdaság (702) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Tereb (146) Tv fotel (65) Kultúra (6) Politika (1582) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>