Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
9d3114db9d8f1b52cf23cf5af2516140.jpg

Az alsóörsi udvarház

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője a Bakonyt feltáró utazása során, 1859-ben megfordult Alsóörsön is. „Sokat beszélnek e vidéken a régi római lakról – írja a rá következő évben megjelent beszámolójában –, melynek tulajdonosnéja, özv. Csepreghy Sámuelné a kulcsokat magával szőlőjébe vivén, csak külsejéből, főleg ajtaja- és ablakaiból vehettem ki azt, hogy a laposan átszelt háromlevelű ív és az élcsonkított, szintén faragott ablakfélkői a templom régebbi részeivel egykorúak, és az egyháztól nem messze esvén, a lelkész vagy valami nemes úr lakja lehetett.” A bencés pap tanár jó szemmel figyelt fel a rejtőzködő középkori részletekre, az épület keletkezésére is ráhibázott, pedig a helyi hagyomány a római kor mellett még a török időkből származónak is vélte turbán formájú kéményfeje miatt. Végül az 1976-os régészeti kutatás tisztázta: Magyarország egyetlen, nagyjából eredeti formájában megmaradt gótikus nemesi udvarházát láthatjuk a Balaton menti községben.
Alsóörs falu a tópartról merőlegesen hegynek futó út végén, a 230 méteres Somlyó csúcsa alatt fekszik. A mediterrán hangulatú, teraszos utcácskákat vörös homokkőből rakott támfalak, kerítések szegélyezik, mindenütt szépen meszelt házak, a kertekben mandulafák, szőlőlugasok, délszaki virágok pompáznak. A református templom szintén középkori. Tornyának résablaka, a hajó déli homlokzatának csúcsíves ablaksora és a bejárat kőkerete a XIII–XIV. századi eredetet igazolja. 1318-ban említi oklevél a Szűz Mária tiszteletére emelt templomot – Felsőörs filiájaként –, amely 1478-tól szerepelt önálló plébániaként. 1548-ban a falut felperzselte a török, a templom tönkrement. Először az 1600-as évek végén, másodjára 1740 körül, harmadszorra 1788-ban építették újjá a protestánsok. Rómer idézett művében megemlíti a református gyülekezet ezüsttalpazatú, aranyozott kelyhét és 1652-ben készült ón úrasztali kannáját, megjegyezve: „a katolikusoknak minden egyházi készlete egyedül a rozoga haranglábban összpontosul”.
A XV. és XVI. század fordulóján épült gótikus udvarház támfallal kerített, tizenhat méter hosszú, hat méter széles, háromosztatú építmény. Rövidebb oldalával, fölötte magas oromzatával a Balatonra néz, itt kőkeretes, enyhén csúcsíves kapuzat vezet be a talajszint alatt a déli lakóhelyiségbe. A középső traktusban található a konyha az éléskamrával, az északi oldalon volt egykor a hálószoba. Az egész épület alatt dongaboltozatos pince húzódik végig; a környék ősidők óta virágzó szőlőkultúrájára gondolva nem nehéz kitalálni, mit tárolhattak benne. (Most esküvőket tartanak.)
Az udvarház a XIX. század elején még a Guoth család tulajdonában volt, ami azért érdekes, mert az 1478-as alsóörsi összeírásban is szerepel Guath nevű família. A 1978–79-ben helyreállított épület ma múzeumként szolgál, udvarában kulturális programokat rendeznek. A magaslatról fenséges kilátás tárul a balatoni tájra.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Szépségápolás (15) Egészség (50) Autómánia (61) Mozaik (83) Kultúra (6) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Történelem (17) Tv fotel (65) Politika (1582) Sport (729) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>