Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
aaa6b4b290a4377d029a6f76c3d5effe.jpg

Az örvényesi temetőkápolna

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Csak elég eső kellett, és máris gyógyul az évek óta betegeskedő Balaton. A laposan elterülő – Blatná, Plattensee = „lapos tó” – hatalmas víztömeg utánpótlása az Őrség és a Zalai-dombvidék felől, a Bakony déli hegyeiből, de még a somogyi dombhátról is érkezik, s ha a sok száz négyzet-kilométernyi területre elegendő csapadék hull, hamar megtelik a teknő is. Persze aszályos esztendőkben nem szabadna sunyin kinyitogatni a Sió-csatorna zsilipkapuját.
A több tucat kisebb-nagyobb, Balatonba igyekvő vízfolyás valaha olyan bő vizű volt, hogy számos közülük malmokat hajtott. Az egyik legismertebb vízimalom az örvényesi, amelyet már 1211-ben említ a tihanyi bencés apátság egy birtoklevele. A középkorban három malom is épült a faluban az erős esésű Pécsely-patakra, az egyetlen megmaradt egy emberöltővel ezelőtt még működött. A XIX. század eleji épület a közelében lévő kettős nyílású barokk kőhíddal együtt védett műemlék.
Pár lépésnyire innen, a falu öreg temetőjében találjuk a kétszáz lelkes Örvényes középkori templomát. Keletelt, torony nélküli, egyhajós épület. Bejárata a nyugati oromzatos falon nyílik a hajóba, amelynek belső hossza kilenc, szélessége hat méter. Délen ívelt szemöldökű ablak, a szentélyszűkület két oldalán egy-egy mellékoltár kőalapja látható. A félkörű diadalíven túl négyzet alaprajzú – háromszor három méternyi területű – dongaboltozatos szentélybe jutunk, ahol a déli fal épségben megmaradt tölcsérbélletű ablaka és az északi sekrestye kapunyílása tanúskodik a templom XIII. századi eredete mellett.
A kicsiny, jellegzetes méretű és formájú, román kori falusi templomról írott adat nem maradt fenn, védőszentjének nevét sem ismerjük. A helynév magyarázatával is némi gondban vagyunk, mert az akadémiai etimológiai szótár az „örvény” szóból származtatja, ám a Balaton vizéről sok minden elmondható, csak az nem, hogy örvénylene.
Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a templom a török háborúk idején pusztult el, az 1550-es évek körül, mint oly sok a környéken; s arról már írás szól, hogy 1743-ban újjáépítették. (1778 és 1783 között készült a község újabb, barokk stílusú Szent Imre-plébániatemploma.) A temetőkápolnául használt öreg templomot romladozó állapota miatt 1890-ben részben lebontották, 1958-ban maradék falait konzerválták, végül az elmúlt években hiteles, XIII. századi formájában kiegészítve restaurálták.
A temetőkertben néhány szép formájú, rózsaszínű kőből faragott sírkereszt ragadja meg a tekintetünket. Klasszikus betűformájú, vésett felirataik az 1800-as években élt emberekről adnak hírt. Az Örvényestől alig félórányi járásra lévő szomszéd falu, Balatonudvari temetője egészen másfajta síremlékeiről híres: a hatvanhárom lapos kőből kerekdedre és szív alakúra faragott, ákombákom betűkkel vésett sírjel ritka néprajzi értékként áll védelem alatt. Az országút mentén álló, fehérre meszelt falú, karcsú kőtornyos udvari plébániatemplom – klasszicizáló stílusa dacára – szintén középkori eredetű. Írásos adat róla sem maradt fenn 1754 előttről, ám alaprajza, egyenes szentélyzáródása s a legutóbbi tatarozása alkalmával feltárt román kori részletei segítenek kiegészíteni az örvényesi templomról hiányzó ismereteinket.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Belföld (10) Tereb (146) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Mozaik (83) Egészség (50) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Történelem (17) Tv fotel (65) Kultúra (6) Politika (1582) Életmód (1) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>