Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
ca1aa5cb5a656fe548618ebfabc34d74.png

Szakadékok - Első válasz TGM levelére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

"A nyílt levelek rendszerint nem annak szólnak, akit megszólítanak. E különös műfaj rejtett célja szinte mindig az, hogy az adott politikai erőtérben kijelölje a levél írója és címzettje közötti távolságot. " - Körmendy Zsuzsanna válasza Tamás Gáspár Miklós levelére.

Kedves Tamás Gáspár Miklós!

A nyílt levelek rendszerint nem annak szólnak, akit megszólítanak. E különös műfaj rejtett célja szinte mindig az, hogy az adott politikai erőtérben kijelölje a levél írója és címzettje közötti távolságot. Egy héttel ezelőtt Levél a jobboldalnak címmel egy hosszabb írást olvashatott Öntől a Magyar Nemzet olvasótábora. Rögtön az első bekezdésben sietett leszögezni, hogy nem azért ír a jobboldalnak, hogy békét kössön, rokonszenvet sem kíván ébreszteni maga iránt, s jó pontokat sem akar szerezni „a küszöbönálló hatalomváltás előtt”. Ezekkel senki nem gyanúsította Önt: írásaiból eddig sem lógott ki a jobboldaliak rokonszenve iránti igény lólába. „Azért írok, mert szerintem meg kellene beszélnünk egyet s mást” – így kezdte, s ez biztatóan hangzott, mint egy szívélyes meghívás. Ekkor még nem tudtam, hogy levelének olvasása közben hamarosan úgy érzem magamat, mint La Fontaine meséjében a gólya, akit a róka vacsorára hívott. A vendégség tiszteletére szépen fölöltöztem, leültem a terített asztalhoz, tudtam, hogy vendéglátóm nem akárki, trakta lesz itt, talán nem is csak filozófiai. De ahogy a menüt, pardon, az Ön levelét tanulmányoztam, s láttam, már a második hasábban rákanyarodott a fasizmus témájára, s attól kezdve csak úgy záporoztak a „posztfasizmus”, „mai fasizmus”, „nácizmus”, „fasiszta és náci szimpátiák”, „fasiszta és náci pártok”, „fasizmus leküzdése”, „egykori és mai fasizmus” és hasonló kifejezések, egyszerre rádöbbentem: lapostányért kaptam.

Próbáltam fölcsipegetni a lapostányérról egy-két répaszeletet, de csőröm minduntalan beleakadt a tányéromra bőségesen adagolt horogkereszt alakú betűtésztába. Már nem is voltam éhes. A szalvéta mellett megláttam egy aranypapírba csomagolt leveskockát, mellette forró vizet egy bádogcsajkában. Úgy döntöttem, ellátom magamat e sajátos vendégségben: összelötybölök magamnak valami levesfélét, a magas peremű csajkából remekül fogok táplálkozni, s közben megpróbálok választ keresni néhány Ön által érintett kérdésre.

Levelét saját baloldaliságának jellemzésével kezdi. Tömör megfogalmazásokat csomagoltam ki az aranypapírból, értékeltem azt az ideológiai leveskocka-sűrítményt, amellyel saját baloldaliságát meghatározta. Mindent megtaláltam benne. Sót, borsot, marxizmust, liberalizmust, hatvannyolcas eszmeiséget, szárított zellert, Kommunista kiáltványt, katakombákba kényszerült kora keresztény tanokat, melegpártiságot, fokhagyma-granulátumot. Közelebb húztam a csajkát, és nehéz szívvel az éledő fasizmus forrón gőzölgő vizébe dobtam a leveskockát. Áldozat nélkül nincsen párbeszéd. Tudom, Ön ennek nem örül, de voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, elemzésében kis változtatással a Fidesz programját olvasom. Ez sokaknak túl abszurd lehet, déjŕ vu érzésemet illik bizonyítani, idézek tehát: „élesen ellenezzük, elutasítjuk a neokonzervatív-neoliberális politikát folytató, »balközép« kormánykoalíció ortodox monetarista, egyensúlyi, »kínálati oldali« gazdaság- és társadalompolitikáját”, majd máshol leszögezi, hogy nem hisz a magyar gazdaság „tőkevonzó” képességének mítoszában, „amely szerint a reáljövedelmek alacsonyan tartása, a tőke adóinak csökkentése, a fogyasztási adók emelése Magyarországra hozza a transznacionális tőkét, amely majd munkahelyeket »teremt«”. Ez a szociális felháborodástól izzó szöveg akár így is folytatódhatna: „Az új arisztokrácia a szociális piacgazdaság helyett a neoliberális politika felé fordult, amely ugyan nem juttatta tulajdonhoz a szocialista rendszer függőségéből kiszabadult tömegeket, de most mégis minden felelősséget a piacra hárít, az öngondoskodást isteníti. Vagyis ma minden felelősséget a tulajdonnal nem rendelkező, nincstelen, kiszolgáltatott emberek tömegeinek kellene vállalniuk.”

Kissé gonosz játékot játszottam, elismerem, ugyanis az utóbbi mondatok nem az Ön leveléből, hanem Orbán Viktor két évvel ezelőtti könyvéből valók. Mentségem, hogy mindaz, amit Ön kijelent a mai kormány és a mai állapotok ellen, kilencven százalékban a Fidesz jól ismert álláspontja, méghozzá nem is a legfrissebb: hosszú évek óta ezt mondják. Rajtuk kívül közgazdászok egész csapata van hasonló véleményen, pártvonzalmaktól függetlenül. Ön csak egy baloldali napilapban adhatja elő társadalomjobbító eszméit nóvumként. Konzervatív sajtóorgánumban, leszámítva a túlhangsúlyozott melegpártiságot, és kicserélve a házimunkát végző asszonyoknak járó bér elegánsan hangzó „wages for housework” megnevezését „főhivatású anyaságért járó fizetésre”, az Ön követeléseinek zöme rég része a jobboldal programjának.

Emlékezetem szerint a családtámogatás, a gyes, a gyed megkurtítása, a szocpol elvétele ellen a jobboldal tiltakozott. Lehet, hogy mi nem „globális közjavaknak” neveznénk a vizet, a levegőt és az energiát, de azzal Ön nekünk semmi újat nem mond, hogy (autentikus baloldaliként) kivonná ezeket a közjavakat „a piac fönnhatósága alól”. Ha nem feszítené Önt az elfogultság, akkor összevetette volna, mi mindent adtak el az energiaszektorból a szocialista kormányok, és mit próbált megtartani, visszaszerezni véres verítékkel (például az állami részvények megtartásával és számszerű növelésével a Molnál) a polgári kormány. Magyarországon egyre többen látják, hogy a mai jobboldal a kormányzati baloldalnál jóval „baloldalibb”, s ebből fakadóan egy sor, a gazdaságot érintő társadalmi kérdésben az Önéhez igen hasonló állásponton van. Elismerem, az „ortodox monetarizmus” nem egészen azonos a „piaci dogmával” – de a pénzvilág istenítésének elutasítása révén azért mégiscsak van valami közös a két álláspontban.

Látja, igyekszem észrevenni azt, ami kívánságainkban, egy felelős kormánnyal szembeni elvárásainkban közös. Úgy gondolom ugyanis, az eszmecserék természetéből adódik, hogy ha a felek között nincsen semmi közös alap, akkor a diskurzus mindössze hívságos demonstráció marad. Ön hangsúlyozza, hogy személyében nem olyan baloldalit tisztelhetünk, mint akik ma a kormányrúdnál vannak, és liberális elvei sem azoknak az elvei, akiket most pártként éppen elfújt a szél. De az a tapasztalatom, hogy az öndefiníció nem elég szellemi-ideológiai körvonalaink megrajzolásához. A világ is meghatároz bennünket. Annak alapján, hogy mikor mit mondunk, mit teszünk, van-e képességünk a jelenségek fölismerésére, vagy csak a címkézésére futja, tudunk-e figyelni a valóságra, elég tanulékonyak vagyunk-e. Elveinket, hitünket, ha van, következetesen képviseljük-e, vagy cikcakkban szlalomozunk eszmék és lejárt szavatosságú ideológiák között. Azzal a baloldallal, amelyhez Ön tartozik, két fő bajom van. Az egyik az, hogy retorikájával, jobboldal-ellenességével az egyébként támadás alá vett neoliberális elveket valló kormányok céljait segíti. De ennél is súlyosabbnak érzem, hogy ez a baloldal politikai erőként egyszerűen nem létezik. Emlékszik még a „létező szocializmus” szókapcsolatra? Akik kitalálták a szocializmushoz ezt a jelzőt, beismerték, hogy a marxista ideológusok képzeletében élő szocializmusnak és a keleti tömbben regnáló társadalmaknak semmi közük egymáshoz. Lehet, hogy a „létező szocializmus” (magyarán: diktatúra) analógiájára be kellene vezetni a „létező baloldal” fogalmát is? Ma a „létező baloldal”: a milliárdosok maffiaszövetsége. Ha nincs igazam, akkor mutasson egyetlen hazai pártot, amely az Ön által jellemzett „autentikus baloldaliságot” legalább nyomokban képviseli, érvényre juttatja, és híveket tud hozzá szerezni.

Ön szerint „a radikális baloldal szembeszökően vonakodik attól, hogy hatalmat szerezzen, és megváltoztassa a világot” (Népszabadság, június 12.). Nem inkább fordítva van a dolog? Hogy az Ön által radikális baloldalnak nevezett zárt társaság olyannyira elszigetelt, hogy néhány hatvannyolcas veteránon kívül nem hisz nekik senki, és támogatottság híján nem érdemes hatalomra törni? Én még nem láttam olyan radikális baloldalt (segítsen nekem, ha tud ilyet a történelemből!), amely ne akarta volna megszerezni a hatalmat. Ha mégis akadna ilyen társaság, előbb-utóbb kiderül a tagjairól, hogy vagy nem voltak radikálisak, vagy nem voltak baloldaliak, vagy nem vonakodtak a hatalom megragadásától. Ön szomorú attól, hogy ezt az úgymond radikális baloldalt az emberek „nem támogatják, mert célkitűzéseik nem tetszenek reálisnak”. Tudja, a baloldallal, amíg nem lövet, gyakran előfordul, hogy nem támogatják. De ez miért olyan meglepő? A történelemben volt már egy-két tragikus kísérlet radikális baloldali csoportok életidegen célkitűzéseinek megvalósítására, és a tömegek ott sem álltak glédába, amint azt a letartóztatások hatalmas száma bizonyította.

Egy nyilatkozata szerint a baloldal azért van válságban egész Európában, mert „nem merte kikezdeni a rendszert” (Nap-kelte, június 8.). Mármint a polgári rendszert. Továbbá azt állította, „rengeteg ember gondolja azt, hogy a tőkés rendszer és a polgári demokrácia, az nem jó, elavult, vége van, és vár valakire, aki végre erőteljesen, őszintén és keményen szemben áll a rendszerrel. Ha ez nem jön baloldalról, hát akkor el fogja fogadni jobboldalról.” Ezzel az Ön baloldalisága és a jobboldaliság közt a legmarkánsabb különbséghez érkeztünk. Hogy is fogalmazott? „A polgári demokrácia, az nem jó.” Tudja, mit mond erre egy mérsékelt jobboldali? Azt, hogy a polgári demokrácia, az jó lenne. Mert ami most van, az sajnos nem az. Magyarországon az egész jobboldal a működő polgári demokráciáért küzd, s esze ágában sincs megdönteni a kétségkívül felemásan megvalósult polgári rendet. Ön valósággal feljajdult, midőn észlelte, hogy sorra elbuktak a korábban szocialista „vörös fellegvárak”, Miskolc, Salgótarján. De abban azért ne legyen olyan biztos, hogy akik a jobboldalra voksoltak, azok „szemben álltak a tőkés rendszerrel és a polgári demokráciával”. Nem az a valószínűbb, hogy ők nem a polgári demokráciával, hanem a milliárdos szocialisták népnyúzó programjával állnak szemben? Miért tesz úgy, miért beszél Ön úgy, mintha nekünk, magyaroknak az lenne a legfőbb bajunk, hogy unjuk a fél évszázada jól működő polgári demokráciát? Hiszen nem volt benne részünk soha! Ami itt az elmúlt fél évszázadban működött, az a besúgóhálózat volt. Amit itt demokráciának neveztek, az diktatúra volt. Amiről azt hittük, polgári, az posztkommunista volt. S az a kevés, ami itt tényleg polgári volt, azt Önök lefasisztázták.

Miért hagyta ki leveléből azt, amit a Népszabadságban skrupulusok nélkül megírt? Hogy a jobboldal, amikor „védelmet ígér a még dolgozóknak a már nem dolgozókkal, a munkára képtelenekkel és a bérmunkarendszerbe beilleszthetetlen populációkkal szemben… ezt a különbséget erkölcsi és biopolitikai (»faji«) alapon szilárdítja meg”. Udvariasságból nem írta le nekünk, hogy véleménye szerint a jobboldal erkölcsi alapon szelektál az aktív dolgozók és a munkanélküliek, munkára képtelenek közt, s a különbséget „faji alapon” erősíti meg? Nem viszi Ön túlzásba az érzékenységünkre való vigyázást?

Onnan, amit Ön a jobboldalról állít, valóban csak egy lépés a fasizmus. A problémát az jelenti, hogy az a fasizmus, amelyről Ön beszél, nem a jobboldali attitűdben, hanem leginkább a doktriner liberális gondolkodásban van megszilárdulva. Ott fixálódott. Reménytelenül. A magyar valóságban pedig egészen más – egyébként szintén rendkívül súlyos és aggasztó – tendenciák vannak. Van George Orwellnek egy briliáns esszéje a nyelvi és gondolati restségről (A politika és az angol nyelv, 1946), ahol többek közt „verbális művégtagokról” ír, majd fölsorol néhány szót, amelyet a politika teljesen elhasznált, jelentés nélkülivé torzított. Ezt írta Orwell hatvanhárom évvel ezelőtt: „A fasizmus szónak ma már nincs semmiféle jelentése azonkívül, hogy »valami nemkívánatost« jelöl.”

Kipróbálhatná egyszer – csak egyetlen cikkében! –, hogy ahol leírta a „fasizmus” szót, ott keresőprogrammal cserél „valami nemkívánatosra”. Aztán elolvasná saját cikkét: mi lett belőle? Érdekes kísérlet lenne. Egy sor dolgot újra kellene gondolni. Ha például valaki a Magyar Gárdáról „a fasizálódás réme” helyett csak annyit ír le, hogy „valami nemkívánatos”, akkor néhány dolgot tovább kell gondolnia. Aki végigelemezné a gárda létrejöttének okait és működésének következményeit, még talán odáig is eljutna, hogy féltse a tagjait. A gárda ugyanis valóban veszélyes alakulat. Önmagára nézve is. Dús vegetációjú ártérben a tábortűz parazsa is elhamvad, de aszályos vidéken egy rosszul eltaposott csikk is tűzvészt okoz. A gárda tagjai hiába óvatosak, egyetlen provokáció, egyetlen fölizzott hangulatú ellenségeskedés rossz, hibás kezelése elég lehet ahhoz, hogy tagjai vád alá, majd börtönbe kerüljenek. (S miért is ne fordulhatna elő velük, hogy hibásan kezelnek egy konfliktust, hiszen ez még profi rendvédelmi szervekkel is előfordul.)

Mi, jobboldaliak nehezen értjük, hogy Önök úgy beszélnek a rendről, mint valami porosz csökevényről, amely csak bénítja a modernség szárnyalását. Egy olyan országban beszélnek így a rendről, ahol a vidék szegényei – azok, akik nem tudják magas kőkerítéssel, sem riasztóval védeni a házukat, kertjüket – sok helyütt rettegésben élnek, és esténként nem mernek kimenni az utcára. Önnek egy másik állítása szerint „az a rend, amelyet a jobboldal követel – a mérsékelt és a szélsőjobboldal ebben elég közel áll egymáshoz –, életformákat és szociális helyzeteket akar büntetni”. Nem tudom, mire gondolt. Arra, hogy a polgári kormány iskolába járáshoz kötött családtámogatási juttatásokat? Tud róla, hogy számos iskolában akkortájt csoportosan jelentek meg az első elemiben tízéves gyerekek? A liberális óbégatásra aztán visszavonták a polgári kormány eme rendeletét. Ki járt jól Ön szerint? Az a roma gyerek, aki tízévesen ismét otthon maradhatott, szabadon csatangolhatott az utcán, tanulhatta az életet az ábécé helyett, s ma talán börtönben ül?

Önnek egy másik állítása szerint nem bizonyítható, „hogy a korrupt kapitalizmus elnyomóbb, igazságtalanabb lenne, mint a törvénytisztelő és jogkövető”. De mi következik ebből? Csak nem az, hogy a polgári társadalomnak már teljesen mindegy, állampolgárai betartják-e a törvényt, vagy sem, mert így is meg úgy is elnyomó és igazságtalan? Úgy látszik, a baloldali gondolkodásmódot tényleg szakadékok választják el a jobboldalitól. Egy jobboldali számára ugyanis a törvénytisztelet és a jogkövetés sosem a társadalom korrupciós indexétől függ, hanem annak ellenére is érvényesül.

Mi nem vizionálunk fasizmust. De tudjuk, hogy a szélsőjobb megerősödése egy elhibázott gazdaságpolitikát folytató, szociálisan érzéketlen kormányzás súlyos következménye. A szélsőjobboldal megerősödése még korántsem fasizmus. Önök, baloldali értelmiségiek miért nem az okokat kutatják egy nem várt, nem kedvező fejlemény kialakulásakor? Miért cuppantak rá ennyire a fasiszta mételyre? Azokra az orvosokra hasonlítanak, akik nem a fertőzés okát akarják tudni, s a legkevésbé sem akarják a beteget gyógyítani, hanem csak karanténba zárnának mindenkit, akin gyanús tüneteket látnak. S egyre többeket zárnak el sorsukra hagyva, fokozva a zűrzavart és pánikot. Pedig diagnosztizálhatnának és gyógyíthatnának is. Csak hát ahhoz hit, erő, tudás és némi alázat kellene.

Bár meglepődtem volna, ha a jobboldalnak címzett levele nem a fasizmus elleni harcban kulminál, de arra azért nem számítottam, hogy Öntől még a magyar konzervatív jobboldal legnagyobb dilemmájáról is értesülök. Ez a következő lenne: „Hagyja-e hatni magára az új keletű, fiatal és energikus fasizmus nézeteit és szimbolikáját, vagy elutasítja ezt a lehetőséget?” Pont ezen szoktam gondolkozni a buszon, különösen tavasszal: hagyjam-e hatni magamra a fiatal és energikus fasizmust, vagy érjem be az istentisztelettel?

Azt hiszem, a jobboldalnak inkább az a dilemmája, hogy hatalomra kerülése második másodpercétől kezdve miként tudja megelégíteni a benne bízókat választási ígéreteinek betartásával, s kezelje ugyanakkor azt az adósságcsapdát, amelybe bár nem ő navigálta bele az országot, neki kell onnan a kivezető utat megtalálnia. Inkább az a magyar jobboldal gondja, hogy a mélyszegénységben élőket hogyan védje meg a teljes kiszolgáltatottságtól, a szegényeket a falusi uzsorásoktól, az alsó középosztályt milyen módon tudná megerősíteni, a polgári létmódhoz közelíteni, s hogy miként segítse a hazai vállalkozókat a külföldi multik rovására. Vagy ez mind smafu? Csak a fasizmus a gond?

„Ha van nemzeti ügy, hát a fasizmus problémája az” – írja cikkének végén. Vajon hányan osztják ebben a hazában az Ön nézeteit? Ha a jobboldal bármelyik közkedvelt politikusa elmenne egy falugyűlésre vagy egy lakossági fórumra bármely budapesti kerületben, és azzal kezdené mondandóját, hogy „a fasizmus problémája nemzeti ügy”, egyszerűen kikacagnák. S akik nevetnének, azok Ön szerint egytől egyig fasiszták?

Tudja, néha a megfogalmazásaink jobban lelepleznek minket, mint az, amit mondunk. Azt a vádaskodásdömpinget, amely a jobboldalt mára meglehetősen elidegenítette a liberálisoktól, Ön mindössze „kétségbeesett antináci túlzásoknak” tartja, amelyek „sajnálatosak”. Csak mi ezeket a vádakat súlyosabbaknak tartjuk. Mi úgy érezzük, hogy az Önök diktátumai elmérgesítették a párbeszéd lehetőségét, és egyre több jobboldali értelmiségi föladta már, hogy szót értsen Önökkel. Szomorú hírem van Önnek, kedves Tamás Gáspár Miklós: mi nem akarunk Önöknek megfelelni. Más a mércénk. A jobboldal állandó megvádolása fasizmussal, nácizmussal, keresztény értékrendű emberek megrágalmazása az ösztönökből kiinduló gyilkos ideológiával, nos, ezt nem lehet elintézni azzal, hogy „sajnáljuk, ez túlzás volt”. Egy igazi diskurzusig Önöknek még nagyon nagy utat kell bejárniuk. Persze nekünk is nyitottaknak kell lennünk, elismerem. Üdvözlöm, s megígérem, ha eljön hozzám szellemi vendégségbe, nem teszem Ön elé palackban a vacsorát.

Ennyi nagyvonalúságot megengedhetünk magunknak, nem igaz?

Körmendy Zsuzsanna
, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Életmód (1) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Autómánia (61) Történelem (17) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Vetítő (30) Egészség (50) Mozi világ (440) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Tereb (146) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>