Vagy az árukapcsolásos, gyermek- és szülőhülyítésként megálmodott és piacra dobott Happy Meal menüvel azonosítom a céget. Most mégsem ezekről akarok beszélni.

Szólok viszont arról a 132 millió forintról, amit a multinacionális tőke egyik vezérhajója nyert el. A vállalat abból a keretből kapott támogatást, amelyből azok a nagyvállalatok juthattak pénzhez, melyek vállalják, hogy a válság következtében szükséges elbocsátások helyett, a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóknak. Az összeget még tavaly októberben nyerték el uniós forrásból.

De valójában kinek ítélték meg a pénzt és mire? Egy olyan háttérrel és alapokkal bíró vállalatbirodalom kapott támogatást, amelynek csak a magyar leányvállalata 2008-ban 21 milliárd, 2009-ben 20,9, tavaly pedig 20,5 milliárd forint árbevételt ért el. Ennek fényében nem értem, miért szorulnak erre a számukra nyomorult kis összegre.

A cég az elnyert pénzből pályázatot is kiírt, olyan hangzatos címeken, mint az emberek vezetése tréning; írásbeli kommunikációs készségfejlesztés mesterkurzus, korszerű menedzsment technikák; tanulás- és tanítástechnika tréning, munkaügyi szakmai továbbképzés, korszerű önismereti, önmenedzselési és konfliktuskezelő gyakorlat. Ezeket az akkreditált képzéseket az ajánlattételi dokumentáció szerinti óraszámban kell lefolytatni.
 

Arra viszont kíváncsi lennék, valóban kapnak-e a munkavégzés alól részleges felmentést s ezzel párhuzamosan képzést azon munkavállalók, akik részt vesznek a programban, vagy az egész egy másfél órás „gyorstalpalóban” kimerül. Nagy kérdés, ezeknek a kiszolgáltatott embereknek van-e valós esélyük visszatalálni a munka világába, vagy a hallgatók a képzés végén nagyot néznek. Ez esetben ismét elfolyt százmillió forint…

Félreértés ne essék, nem a multinacionális tőke ellen emelek szót – s néhány gondolat erejéig a McDonald’s világából evezzünk komolyabb, távoli vizekre –, ami nélkül a rendszerváltás után, amikor még nem volt magyar nagytőke, nem indult volna be a fejlesztés és a fejlődés. És ma is nagy szükség van rájuk, elég ha csak a gazdasági bővülésre vagy a kivitelre gondolunk.

Nem értem, hogy miközben a kormány a kisvállalkozások mellett tette le a voksát, és számos döntést e kör érdekében hoznak, hogyan folyhat el a pénz ilyen humbug, megfoghatatlan programokra. Miért nem központi továbbképzéseket indítanak – a piac igényei alapján. Miért nem az iparban, a kereskedelemben, a szolgáltatásban tevékenykedő kisvállalkozások vagy a magyar agráriumban küszködők találnak ilyen busás összegeket. Ugyanis ez a kör mindennapi pénzügyi problémákkal küszködik, a haláltusáját vívja. A forráshiány, a tőkeszegénység, a lánctartozások megölik őket, miközben jelentős foglalkoztatók. Ha ők bedőlnek, alkalmazottaik az utcára kerülnek. Ne feledjük, a kicsik és munkavállalóik itt adóznak. Eközben a multik élik világukat. Az arcátlanság teteje, hogy a hazánkban keletkező nyereségük döntő részét az anyacégek mágnesként szívják magukhoz. Gyakran pont a megfoghatatlan oktatási programokon keresztül csúszik ki a tetemes profit az országból. Miközben sokan közülük nem fizetnek társasági adót. A duális szerkezetnek milyen az ideális formája? Pozitív példákért nem kell messze menni: az osztrák gazdaság gerincét a kisvállalkozások adják, s számos más nyugati országban tetemes gazdasági súllyal bírnak.

Emlékezzünk, mit mondott korábban az Európai Bizottság! Megállapította, a támogatások alapján – ami évente átlag 140-150 milliárd forint –, hazánk a multik paradicsoma. Én viszont azt szeretném, ha ez az ország az európai példák alapján a hazai kis- és középvállalkozások paradicsoma lenne, ahol a multik is megtalálják a számításukat.

Csákó Attila, magyarhirlap.hu