Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
c432855cb81e29dcd4e7c97579ff8ba9.jpg

Mozgástér

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezerkilencszáznyolcvankilenc szeptemberében a köztelevízióban Havas Henrik a következő állítást szegezte Orbán Viktornak: „Na jó, azért gondoljuk meg, te direkt hergeled a kommunistákat, ahogy te nevezed őket.{...}

{...} Amit a Nagy Imre-temetésen mondtál, az sokak véleménye szerint egyszerűen vérlázító volt, a mérsékeltek szerint pedig nem tett jót Magyarország nemzetközi érdekeinek.”

Akkor ezt valóban sokan így is gondolták.

És 2012-ben mit hallunk? Orbán Viktor kijelentései vérlázítóak, ártanak az ország nemzetközi érdekeinek.

Akkor a Magyar Szocialista Munkáspártban ülők tiltakoztak hevesen, most pedig az utódpárt fogalmaz hasonlóan a kormányfő kijelentéseivel összefüggésben. A retorika szintjén nem változott semmi és senki. Sem Orbán Viktor, sem a szocialisták. Az újságírók egy része most is hasonló kérdéseket tesz fel, igaz, már nem tegezik a Fidesz elnökét.

A Nagy Imre újratemetésekor elmondott beszédet a történelem vitathatatlanul igazolta. És bár nem látunk bele a kormány, az unió és a valutaalap lapjaiba, azt azért kijelenthetjük: nem áll olyan rosszul az ország, ahogyan az ellenzék szeretné láttatni. Korábban a baloldalhoz köthető gazdasági „szakértők” azt hajtogatták, ha idén márciusig nem lesz megállapodás az IMF-fel, csődbe megy az ország. Most szeptember közepe van, megállapodás még nincs, mégsem mentünk csődbe. Sőt, a forint erősödött, az állampapírpiac pezseg, a foglalkoztatottság nőtt. Történt ez amellett, hogy az idősek értékálló nyugdíjat, mellé törvény szabta emelést, a gyermeket nevelő családok pedig jelentős kedvezményeket kapnak. A devizaadósok mentése jól halad. A bankok, a multinacionális cégek végre valóban kiveszik a részük a közteherviselésből, az állam ismét stratégiai részesedést szerzett a Molban, és lehet, hogy sikerül visszavásárolni az E.ON-tól a gázüzletágat. Emellett formálódik a rend: szigorították a büntető törvénykönyvet, korrupt főtisztek buktak le, mélyütést kapott a hazai alvilág, évtizedes leszámolásos bűncselekmények lepleződhetnek le. Meghirdették a munkahelyvédelmi akciótervet, alakul a járási rendszer, megvan az új oktatási stratégia alapja. És – bár sokaknak nem tetszik – az országnak, Kelet-Közép-Európában utolsóként, lett új alkotmánya.

Előbb-utóbb a baloldalnak is rá kell jönnie: a se Isten, se haza, se család elvek szerint politizálva, hiteles gazdasági program nélkül nem teremhet számára sok babér. Eddig ugyanis nem tettek mást, mint gondolkodás nélkül támadták a kormány intézkedéseit. Brüsszelbe és az Egyesült Államokba járkálnak panaszkodni, hazugságaikkal minden orgánumnál, minden hullámhosszon az ország lejáratásán dolgoznak. Teszik ezt nyolcéves botrányos kormányzás után úgy, hogy közben egyetlen használható javaslatuk nincs. Mindent feladtak, most már ideológia nélkül vergődnek, kizárólag a gazdasági válságban, a felkorbácsolt közhangulatban és a külföld segítségében bíznak. Sztrájkok, nagyobb elégedetlenségi hullámok azonban nincsenek. Gyurcsány Ferencék léböjtkúrájához egyetlen külső ember sem csatlakozott, sajátjaik közül Vadai Ágnes is csak napi egy órát éhezik velük.

A belpolitikai csatározások közepette nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a világ, benne Európa, ismét alapvető változások előtt áll, Amerika hatalmi pozíciója egyre bizonytalanabb. A modern társadalmat felváltja valami más, aminek meghatározása még várat magára. Ebben a bizonytalanságban új lehetőségek nyílnak meg, ha úgy tetszik, mindenkinek megnő a mozgástere. Leleményes politikával akár a haszonélvezője is lehet az ország ennek a képlékeny helyzetnek.

Ehhez pedig most is jól jöhet egy kis merészség, mint 1989-ben.

mno.hu - Villányi Károly

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Életmód (1) Autómánia (61) Kultúra (7) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Tereb (146) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Gazdaság (705)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>