Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
d93c263d0fad13613a4fdb204ca99480.jpg

Bayer Zsolt: „Nagyon ciki” Schmitt Pál ügye

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Schmitt Pál plágiumügyét nem lehet egy legyintéssel elintézni, a Klubrádió frekvenciáját nem vette volna el, az egykulcsos adót pedig nem betonozta volna be - lepi meg a nagyérdeműt a közismerten Fidesz-hű publicista a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában. Bayer Zsolt, a hét végi, több százezres kormánytámogató Békemenet kezdeményezője az interjúban Jáksó Lászlónak is beszól.

Cseppet sem mentegeti a fideszes kétharmad által választott, plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál köztársasági elnököt Bayer Zsolt. „Iszonyatosan ciki ez a történet” – mondja a publicista a Heti Válasz kérdésére, majd hozzáteszi: már akkor az volt, amikor kiderült, hogy a kétszázvalahány oldalból 180 egy bolgár tudós tanulmányának szó szerinti átvétele. Hát még azóta, hogy egyértelművé vált: a maradék oldalak meg egy német tudós angol nyelvű tanulmányával egyeznek meg szó szerint.

„Bármennyire fáj ez, hiszen az én kétharmadom választotta az elnököt, de ha kiderül Schmitt Pálról, hogy a komplett doktori disszertációját két tanulmányból lopta össze, nem mondhatom, hogy ez rendben van. Ha erre legyintünk, akkor ugyan mit mondunk holnap a végzős egyetemistának, aki bejelentkezett Phd-ra? Control C, control V, aztán doktor leszel, kisfiam? Vagy mégis mit?” – teszi fel a kérdést Bayer.

A Heti Válasz érdeklődésére beszámol arról a 35 millió forintról, amelyet az általános zárolások közepette is megkapott filmkészítésre. Bayer nem tagadja, hogy politikai kapcsolatainak is köze lehet ehhez, de emlékeztet: Jáksó László kétmilliárdot kapott, hogy az MTV-n készítsen szappanoperát, „miközben nyolc éven át gyalázott bennünket. Akkor ki is csinálta jól? Lehet, hogy a Heti hetesben kellett volna ütnöm a Fideszt.”

Bayer, noha továbbra is EU-ellenes, az interjúban a hét végi, kormánypárti Békemenet céljairól szólva elhatárolódik a Jobbiktól is. „A higgadtság szobrát ugye nem rólam mintázzák majd, de most még én is magamra szóltam, hiszen ha az egyik oldal elégeti az uniós zászlót, ahhoz képest nekünk jeleznünk kell, hogy ezek nem mi vagyunk.” Mint mondja, a menet Brüsszel felé is meg fogja tenni a hatását: csak a tüntetés napján hat külföldi újságírónak adott interjút, s itt volt vagy száz külföldi tudósító.

Az interjú a január 26-án megjelenő Heti Válaszban olvasható, amely digitalizált formában a ]]>Digitalstandon]]> keresztül is elérhető.

hetivalasz.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Életmód (1) Történelem (17) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Sport (729) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Mozaik (83) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>