Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
00bb8e52e7b9db14b4142d1cac492a6b.jpg

Fénytriumphus

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ebben az éteri létállapotot elnyomó ébenfekete korban, a liberális kapitalizmus profit- és ösztöncentrikus érájában mindig pislákoló remény lángol fel szeretetre éhes szívünkben a fényünnep apropóján.

Az uralgó materialista siserehad sertepertélői persze ilyentájt is próbálkoznak a pénzpárti propagandával, így válik a karácsony-kerecsen az ő interpretációjukban valamiféle zabbantássá zanzásított plazmatévéünneppé, mely gyakorlatilag a rongyrázás remekbeszabott fesztiválja. Ezekben az áhitattal és spiritualitással átitatott napokban azonban még az évközben hamukázó, évvégén hanukázó körök és a nagybevásárlás eszméje által megszédített blikkbalekseregek is ráerőltetik önmagukra a legszebb mosolyukat, így ha ideiglenesen és rövid időre is, de helyreáll a kooperáción, a másik megbecsülésén és szeretetén alapuló, valamikor a "felvilágosodás" mostoha időkoordinátái közepette elveszett ősi eszmeiség. Egy rövidke időre odalesz a kisemberrokkantó verseny istenítését, a gyengébb gazdasági elnyomását, a hazátlan kozmopolitizmust és a családi kapcsolatok fellazítását helyes ejropéerségnek felfogó szélsőséges kortünet... s ez a tény már önmagában hatalmas ajándék minden igazszívű ember számára!

Éles a kontraszt a kerecsen-karácsony és a liberális plazmatévéünnep között...

Míg a retekklubita rétegek agytekervényei a téli napforduló vázára felfűzött ünnepkört mindössze háromnapos háborítatlan mulatozásként fogják fel, amikoris sörtől büfögve-röfögve lehet bambulni a harácshitelből vett félmilliós képcsodán a Való Világ szenteste alkalmával esedékes különkiadását, addig a tradícionális beállítottságú embereknek az adventtel, napfordulós kerecsennel, majd karácsonnyal és újévvel teljes ünnepláncolat az év spiritualitással és emberfeletti eszmékkel megkoronázott legjavát jelenti. December elejétől kezdve minden vasárnap gyertyát gyújtunk az új fény eljövetelét szimbolizáló gesztusként, hogyaztán a példás eseménysokaság előbb december 21-én (kerecsenkor), majd december 24-én (karácsonykor) csúcsosodjon ki.

A téli napforduló az egyik legősibb ünnepe az emberiségnek, s így a magyarságnak is. December 21-én, a leghosszabb éjszaka kezdetekor sztyeppei elődeink meggyújtották az úgynevezett "nyugati tüzet", mely a spirituális megtisztulás jelképeként funkcionált, hogyaztán a hajnalhasadáskor esedékes "keleti tűz" a triumpháló új fény sikerét, a sötétség végét és az újjászületés csodáját szimbolizálja. A "nyugati tűz" szertartása a rituális fényáradat háromszori körbedobolásával és a Napatyának, Földanyának, valamint a jelenlévők szellemeinek való áldozással csúcsosodott ki, majd a résztvevők rituális mosakodással megtisztultak az előző időszak összes bűnétől és szennyétől. A másnap reggeli "keleti tűz" szertartása is számos ősi szokást ötvöz önmagában, a magyar hiedelemvilág szerint ekkor jön el közénk a csoda-boga szarvas, aki agancsai között hozza az új tüzet, mely az égi láng aprócska közénk került hevülete. Hajnalban eleink a keleti tűzbe dobálták bele felajánlásaikat, majd ősikhez és a Nagyboldogasszonyhoz (a Földanyához) fohászkodtak őszinte lelkülettel és szívükben szeretettel. Az ünnep szerves részét képezte a porból újjászülető fennséges madár, a nyugati kultúrkör mitológiájában főnix néven szereplő kerecsensólyom röptetése is. A magyarság ősi totemállata a fény képében triumpháló, halálából újjászülető jó győzelmét szimbolizálja, emiatt származik modern karácsony szavunk is a kerecsensólyom nevéből, ahogy azt már az 1267-es keltezésű Kassai Kódex is közli velünk.

Magyar kerecsenünnep

A modern karácsony ünnepe három napon keresztül zajlik, s középpontjában a nagy spirituális tanító, a keresztények szerinti istenfiú, Jézus Krisztus születése áll. Valójában már az egyiptomi Hórusz (a sólyomfejű isten!), a görög Sol és Dionysszosz, a kis-ázsiai Attisz és a perzsa napisten, Mithrász evilági kalandjainak kezdetét is ehhez a naphoz kötötte az emberi folklór, hisz az új fényt, a pompát, a sötétség és a ború bukását minden egyes kultúrkör a maga leginkább tisztelt istenével hozta összefüggésbe. Az isteni gondviselés egyik kérlelhetetlen bizonyítéka pontosan az a tény, hogy bár vallások és hitrendszerek jöttek és mentek az évszázadok viharai során, de az új spirituális rendszer központi figurájának jellemvonásai állandók maradtak. Az új fény ünnepén tehát a Jóisten kegyelmét is megköszöni minden normalitás- és igazságpárti ember dogmatikai elképzeléseitől teljesen függetlenül.

Minden blogomat olvasó embernek áldott, békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánok, remélem szeretetben és családi körben fog eltelni mindannyiótoknál ez a párnapos spirituális csoda! A Jóisten áldása kísérje a magyar embereket a leledzésnek nevezett rögös úton!
 

Tor Salqvist

 
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Tereb (146) Nézőpont (1) Belföld (10) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Egészség (50) Heti lámpás (310) Történelem (17) Életmód (1) Tv fotel (65) Sport (729) Nagyvilág (1309) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>