Azt mondja a jeles ember, hogy ő konzervatív. Ezt mondja és nem szakad rá a jó elzászi ég. Ezt mondja, és nem sül ki a szeme.

Aki még emlékszik a balvégzetű 1995-ös esztendőre, midőn a róla elnevezett csomag dúlta fel az amúgy is több mint zilált korabeli világot, tudhatja, hogy akkoriban éppen mindenféle konzervativizmus („maradiság, mucsaiság, avítt, korszerűtlen szemlélet”) ellen hoztak népnyúzó mivoltában kimondottan bravúros intézkedéssorozatot, Bokros meg, úgy is mint miniszter, nemcsak névadó atyja vala mindennek, de értelemszerűen legfőbb propagátora is. Jól tette. Immáron másfél évtizedesnél is kitartóbb közutálatát ezzel sziklaszilárdan megalapozta.

Az még hagyján, hogy a sok tájékozatlan, rosszindulatú européer hülye erről Strasbourgban semmit sem tud. Ám nem tudja maga Bokros sem. Ott görnyed Strasbourgban, és masszív konzervativizmusának bizonyítékaként tálalja, hogy ő már annak idején, az átkosban is nagy fene ellenálló vala. (Lásd: Demszkyék csapata, avagy a paradicsomba menők belvárosi gyülekezete.)

Ahogyan Rejtő Jenő írta: és ezt nem kellett volna tennie!

Tény és való, hogy Ricardo Dávid álnéven – a klasszikus brit közgazdaságtan szégyenére – Bokros valóban elkövetett néhány, könnyen feledhető gazdaságpolitikai dolgozatot az egykori szamizdat sajtóban. Ezzel viszont manapság egyre kevésbé kellene dicsekedni, midőn szép csendben kiderül, hogy az akkori magyarországi „demokratikus ellenzék” enyhén szólva is fölöttébb ellentmondásos szerepet játszott a Nagy Kombinátor, vagyis Aczél elvtárs sajátságos játszmái közepette. De ez is még csak a kisebbik baj, hogy megint Rejtőre utaljak.

A konzervatív szó ugyanis, még a mai, igencsak roskatag Európában is, mindenekelőtt hagyomány- és értéktiszteletet, továbbgondolva tehát egyféle, alapjaiban erkölcsi alapozású, humánus szemléletet jelent. És ennek megfelelő gyakorlatot. Azt is hangoztatja még a derék konzervatív ember, hogy a Fidesz könnyen megfeledkezik a tényekről. Kommentár helyett a rablót kiáltó tolvaj esetére utalnék, meglehet, tán a szokásosnál is stílusosabban. Ha pedig azt vesszük, hogy több lapban is az olvasható: Bokros pártjának – ilyen is van ám, a bolondokat tisztelik Keleten – néhány jelese, Pusztai Erzsébet, Pálfy G. István, Cselényi László (micsoda utak, istenem!) főnökükkel együtt, nyilván roppant frappánsnak tartott fogással, „magyar” előnévvel ruházták fel magukat – Magyar Erzsébet, Magyar István, satöbbi (lásd. Ady: Én nem vagyok magyar?) –, ki kellene gyorsan jelentenem, hogy akkor én sok százezredmagammal hottentotta, bantu (szlovák, román, eszkimó, satöbbi) vagyok, szimultán. De inkább újfent Rejtőt idézem: Fülig Jimmy szingapúri kikötői kiruccanása előtt kioktatja St. Antonio herceget: „Mindig arra kell vigyázni, hogy maga üsse az elsőt, felség.” Mire a herceg: „A katonaiskola szerint is az a harcoló fél van előnyben, aki magához ragadja a kezdeményezést.” „És egy söröskancsót vagy széklábat – teszi hozzá  Fülig Jimmy.”

magyarhirlap.hu – Domonkos László