Ma 2025 december 04. Borbála, Barbara napja van. Holnap Vilma napja lesz.
Tarr megmagyarázza

Tarr megmagyarázza

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem tudom, Tarr Zoltán olvasta-e azt a 2022-es választás után megjelent írást, amelyben a balos mérőcégek (a „függetlenek”) vezetői maguk árulták el, hogy szimplán átverték az embereket.

Ha már a brüsszeli Politico szerint is vezetünk, mekkora lehet az előnyünk valójában? – teszi fel a kérdést a közösségi oldalán ]]> Menczer Tamás,]]> a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. (Nem lennék meglepve, ha Magyar Péter azzal állna elő, hogy a Tóni megvette a Politicót.) Az is érdekes, amit Talabér Krisztián, a Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója ír: „A Medián közel három hónapja tartó hallgatása üvöltőbb, mint valaha. Azt kétlem, hogy ne lett volna mintavételük. A probléma inkább az lehet, amit a számok mutatnak.” (Talabér arra utal, hogy a Medián nem szívesen hozná nyilvánosságra a méréseit, mert azzal ártana a Tiszának.)

Tarr Zoltán Tisza-alelnök nyom mankót a kezünkbe: „Menczer Tamás elfelejtette elmondani, hogy a Politico nem saját közvélemény-kutatást publikált, hanem az utóbbi hónapokban megjelent mérésekből készített úgynevezett Poll of Polls-összesítést. […] Ha a nyilvánosságnak készült kamu »házi« kutatásokat is belerakjuk a kalapba, akkor a modell valóban kihozhat egy 1 százalékpontos »Fidesz-vezetést«. […] A függetlennek tartott intézetek (Medián, 21 Kutatóközpont) mérései már régóta azt mutatják, hogy a Tisza magabiztosan vezet.”

Nem tudom, ]]>Tarr Zoltán]]> olvasta-e azt a 2022-es választás után megjelent írást, amelyben a balos mérőcégek (a „függetlenek”) vezetői maguk árulták el, hogy szimplán átverték az embereket. Derűs olvasmány. Róna Dániel (21 Kutatóközpont) és Hann Endre (Medián) is elismerte, a szoros versenyt mutató méréseiket azért készítették, hogy befolyásolják az ellenzéki választókat. Róna egyenesen úgy fogalmazott, „Ezek az anyagok azzal a céllal készültek, hogy hülyítsék az embereket.” Nem jött be.

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Flag gondolja (42) Kultúra (10) Politika (1584) Sport (730) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Jobbegyenes (3142) Vetítő (30) Történelem (21) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (8977) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1312) Életmód (1) Tv fotel (65) Mozaik (83) Tereb (146) Gazdaság (756) Belföld (13) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozi világ (440) Heti lámpás (418) Irodalmi kávéház (548) Nézőpont (2)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>