Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Soros fedett kapcsolata Trump elnök vejével

Soros fedett kapcsolata Trump elnök vejével

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nem rossz, mondhatnánk.

A keleti parti idő szerint szerdán, néhány perccel éjfél előtt végre valahára a fősodratú sajtó is megjelentette azt a tényt, amit eddig Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója eddig rejtegetett. Nevezetesen azt, hogy partnerei, mint erről a ]]>Wall Street Journal cikke]]> címében is kiemeli, George Sorost és a Goldman Sachs bankházat is magukba foglalják.

Kapcsolatuk egy Cadre névre hallgató vállalkozás, amelynek Kushner volt az egyik alapítója és ma is részben tulajdona. A cég az ingatlan-befektetőket és –működtetőket köti össze. Soros 250 millió dolláros hitelkeretet volt szíves a Cadre rendelkezésére bocsájtani. „Így kapcsolódik Kushner a pénzügyi és technológiai világának titánjaihoz”, írja a globális amerikai lap.

Az év elején beadott bevallási nyilatkozatában Kushner elfelejtette azonosítani a Cadre-t több száz vagyontárgya között. Miután az amerikai sajtó és nyomában a hazai rendszeresen spekulál a káros orosz beavatkozásról világszerte, és a arról, mennyire van Putyin zsebében a magyar miniszterelnök, mi is futhatunk egy kört a spekulációval, némileg erősebb talajra építve, mint a bizonyíték nélküli Putyin-Orbán összeesküvést neokon parancsra szaglálók.

A rejtély eddig az volt, vajon mi állíthatta a Trump-kormányt, így külügyminisztériumát és ezért a budapesti amerikai nagykövetséget halálos ellensége, Soros budapesti, CEU-nak becézett egyeteme mögé a felsőoktatási törvénymódosítás hatására mesterséges kirobbantott óbégatási versenyben. E rejtélyt fedő homály most átláthatóbbá vált. Azaz a kérdés feltehető, vajon nem befolyásolhatta-e Jared Kushner apósát Soros egyeteme javára?

De a Wall Street Journal szolgál egy másik érdekességgel is. Cikkének ezt a címet adta: ]]>„Macron győzelme nem lesz a liberalizmus nyeresége”]]>. Az írás azzal indul, hogy Emmanuel Macronnak a francia elnökválasztások első fordulója alkalmával learatott sikere és az, hogy sima nyerésre áll a vasárnapi második és döntő fordulóban, sokakat arra a gondolatra sarkal, miszerint a franciák még mindig támogatják az emberek és áruk szabad áramlását a határokon át. „Au contraire”, „épp a fordítottja”, használja a francia kifejezést a cikk. „Az idei francia elnökválasztásra sokkal inkább lehet majd úgy gondolni, mint az a pillanat, amikor az ország hagyományos bal-jobboldali politikai megosztottsága haláltusájába lépett”.

Az elemzés emlékeztet arra, hogy öt héttel ezelőtt kijött felmérés szerint a franciák óriási többsége a globalizációt fenyegetésnek érzi Franciaországra nézve. Az EU támogatása az elmúlt években rohamosan csökkent. A szélsőjobboldali, szélsőbaloldali és egyéb nacionalista, antikapitalista jelöltek az első fordulóban összesen ötven százalék körüli arányt értek el, ami páratlan az ötödik köztársaság történetében.

A lap a jelenségről egy politológust idéz, aki szerint „ellenforradalmi felkelésről”, azaz a hidegháború utáni liberális forradalom elvetéséről van szó. Vagyis a franciák ellentmondásos választás elé néznek: egy liberális, Európa- és globalizáció barát elnököt választhatnak, aki azután egy olyan országot kormány, amely a globalizációellenesség, Európa-ellenesség és még több protekcionista preferencia felé halad.

Nem rossz, mondhatnánk.

Lovas István- ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Életmód (1) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Egészség (50) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Tereb (146) Tv fotel (65) Sport (729) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>