Ma 2021 május 13. Szervác, Imola napja van. Holnap Bonifác napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 233.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Csoda a Klubrádióban!

Egy hadseregnek csak elmebeteg tisztjei kémlelik a frontvonalon a saját katonáikat: talán érthető, hogy évek óta nagy figyelemmel kísérem a “világhírű” Klubrádiót, amelyet, mint tudjuk, az Orbán-kormány folyamatosan el akart hallgattatni.

Egyik napi kedvencem a reggeli, 7 órás hírek után következő nemzetközi lapszemle, amelynek készítéséből nemrégiben távozott Szelestey Lajos, aki mindennap ugyanazzal a menüvel szolgált: azzal, hogy a populista, nacionalista Orbán-kormány a világegyetem létét fenyegeti.

Távoztával a lapszemle menüje kétségtelenül változatosabb lett. De hogy tegnap a német Die Weltet valóban annak nevezték, mint ami, azaz neokonzervatívnak és nem “a konzervatív jobboldali” lapnak, meglepő volt. Erre eddig még jobboldali médium se nagyon merészkedett.

De mindez semmi nem volt a mai meglepetéshez képest, amikor a rádió történetében először az orosz (!) Sputnik hírügynökségtől idézett. Értjük? Nem Reuters, nem AP, APA, AFP, dpa, stb. A Sputnik!

Innen már csak két ugrás a mélybe és jön az iráni Press TV…

Mi történt ezekkel? Csak nem új hallgatókat akarnak szerezni?

Veszélyes lépés!

„Lengyelország mutatja, hogy az EU-nak nincs hatalma”

]]>DIE WELT]]>

E főcímmel és Miként van veszélyeztetve a demokrácia Lengyelországban? alcímmel a neokonzervatív lap  aggódik. Nagyon aggódik. És rosszalóan írja, hogy Brüsszel csak késlekedik a „nukleáris opciót” bevetni, azaz megvonni a lengyelek szavazati jogát az Unióban.

(Hiszen jobboldali, konzervatív kormánya van Lengyelországnak.) Amely nem reagál a brüsszeli figyelmeztetésekre,  hogy rakja rendbe igazságügyi reformjait.

A cikk azt írja, az elmúlt években az Európai Uniónak sikerült Orbán Viktort legrosszabb terveitől eltéríteni, noha a végén csak keresztülvitt vitatott média- és igazságügyi reformokat.

Lengyelország azonban a dolgok nem akarnak előre mozdulni.  Varsó ragaszkodik három alkotmánybíró utólagos megválasztására, akiket beültetett három olyan alkotmánybíró helyére, akiket a korábbi kormány választott meg.

Az Európai Bizottságnak most döntenie kell, hogy mit tegyen. Választhatja a 7-ik cikkelyt, a nukleáris opciót. De ez csak elméleti opció, mert Magyarország már bejelentette vétóját.

Majd két oldal Lengyelország-gyepálás következik olyan „gusztusos” figuráktól vett idézetekkel, mint zöld európai parlamenti képviselők és hasonlók.

És olyan ultragusztustalan alakkal fejezi be cikkét, mint az Európai Bizottság szocialista alelnöke, a magyar jobboldalt is zsigerből gyűlölő holland Frans Timmermans.

Az olasz kormány 200 000 eurót juttatott meleg prostituált kluboknak

]]>SPUTNIK INTERNATIONAL]]>

Az olasz kormányügynökség korábbi vezetője e héten lemondott, miután kiderült, hogy az országban meglévő homofóbia elleni küzdelemre szánt pénzt magán klubok támogatására fordították, ahol prostituáltak árulták magukat.

Mindezt egy Hyenas (Hiénák) néven futó tévéshow leplezte le. Római szaúnás és más magán melegklubokat támogattak.

E klubokban érzéki masszírozás folyt, de lehetett anális és orális szexet is rendelni. Mindezt videón rögzítették.

A Project Veritas belső CNN-audióanyagokat tett közzé

]]>SPUTNIK INTERNATIONAL]]>

Reggel olvashatták itt azt a bejelentést, hogy James O’Keefe újságíró Project Veritasa több részletben belső anyagokat tesz ma közzé a CNN-ről, amely romboló hatással lesz a Trump-ellenes tévéadóra. ]]>http://lovasistvan.hu/2017/02/23/amerikai-ujsagiroja-robbantja-a-cnn-t/]]>

Megtörtént az első adag nyilvánosságra hozatala.

119 nyers (vágatlan) audió felvételt hozott nyilvánosságra a Project Veritas. A felvételek mindegyike a CNN atlantai központjában készült.

O’Keefe szervezete ugyanakkor bejelentette, 10 000 dollár jutalmat ad annak, aki a média visszaéléseit leleplező anyagot ad át számukra.

Az újságíró elmondta, az éjjel „sikongató” telefonokat kaptak a CNN több újságírójától, akik idegösszeomlás szélén kérdezték, hogy ők rajta lesznek-e a nyilvánosságra hozandó anyagokon.

A Project Veritas most értékeli ki az első „eresztést”.

Amerikai újságírója robbantja a CNN-t?

]]>RUSSIA TODAY]]>

James O’Keefe amerikai újságíró, akit a korrupció elleni küzdelméről is ismernek, bejelentette, több szerkesztőségből származó, több száz órányi felvétele van. Célzott arra, hogy a CNN-t a nyilvánosságra hozatal súlyosan fogja érinteni.

Ha ez megtörténik, az az egész amerikai média establishmentet megrázhatja.

Az Amerika-szerte ismert konzervatív Sean Hannity rádióműsorában azt is elmondta, hogy több forrása segített neki, akik belülről, tehát a szerkesztőségekből adtak neki anyagot. Párhuzamot is vont Julian Assange-zsal, „akihez szintén mentek emberek”.

A várakozási idő valószínűleg nem lesz túl hosszú: a Project Veritas-ban dolgozó újságíró már ma is nyilvánosságra hozhatja az anyagokat.

Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy melyik médium érintett, O’Keefe utalt rá: „Azon médium, amelyről Trump gyakran beszél. Nyilván tudják használni fantáziájukat.”

Közismert, hogy az Egyesült Államok 45-ik elnöke számos alkalommal támadta meg a CNN-t.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Gazdaság (657) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (140) Történelem (14) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2024) Sport (729) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (171) Nagyvilág (1454) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (505) Autómánia (61) Mondom a magamét (5290) Flag gondolja (33) Heti lámpás (255) Titkok és talányok (12) Belföld (6) Politika (1578) Tv fotel (65) Egészség (50) Gasztronómia (539) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>