Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
lovas-istvan.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 138. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

96 % igen egy dél-brazíliai népszavazáson: a fehérek el akarnak szakadni a sokszínű Brazíliától.

]]>THE WASHINGTON POST]]>

Brazil népszavazás 96 %-os egyirányú válasszal: Brazília déli részében több százezren vettek részt egy „nem hivatalos referendumon”, amelyben a kérdés az volt, hogy szakadjanak-e el Dél-Amerika legnagyobb országától és hozzák-e létre saját országukat. 617 000 ember adta le szavazatát. A népszavazáson részt vetteknek (amiről egy tényrögzítéstől nem tartó ]]>portál]]> azt írja, európai származású fehérek) nagyon nem tetszik, hogy nagyon magas adókat fizetnek és kevés pénz áramlik vissza hozzájuk. Egyikük többek érzetét kifejezve azt mondta, inkább visszatérnek őseik földjére, így Portugáliába, minthogy itt maradjanak, ha nem változik a helyzet. Végeredményben 96 százalék szavazott igennel, azaz az elszakadás mellett.

]]>RT]]>

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (UNCRC) élesen elítélte Szaúd-Arábiát, amiért 15 éves fiatalokat is megkövezésre, korbácsolásra, amputálásra, sőt kivégzésre ítél. A rijadi kormány hivatalos reagálásában leszögezte, hogy „a sária törvény minden jogszabály és megállapodás fölött áll”.

]]>T-ONLINE]]>

A portál a német HR-info rádióadóra hivatkozva közli, Németországban több mint 280 000 „külföldi” után nyomoznak. /Migránsokról van szó./

]]>DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN]]>

Az USA a jövőben a menekültek befogadását privatizálni akarja címmel a portál a Chicago Tribune-t idézve számol be arról,  hogy az amerikai külügyminisztérium azt tervezi,   amerikai állampolgárok a jövőben saját maguk választhatják ki a menekülteket, akiket azután saját költségükre hozhatnak Amerikába és ők gondoskodnának róluk. Az amerikai vállalkozások pedig esélyt látnak az olcsó munkaerőre.

*             *             *

]]>Pofon]]> Merkelnek: Líbia visszautasítja a menekültek visszafogadását Európából.

*             *             *

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter még a hidegháború idejéből ismert konfrontációnál is ]]>vészterhesebbnek]]> ítélte meg a vészterhesen erősödő  amerikai-orosz konfrontációt.

*             *             *

]]>Szaúd-Arábia]]> azt követeli Brüsszeltől, hogy az EU Szíria miatt további szankciókat léptessen életbe Oroszországgal szemben. A szaúdi kormány azt reméli, hogy ezzel az oroszok meggyengülnek a Közel-Keleten. „Oroszok és szírek együtt harcolnak a szaúdiak által támogatott iszlamista zsoldosok ellen”, írja a cikk.

*             *             *

Az amerikaiak hivatalosan Oroszországot tették felelőssé a hekkertámadás miatt (bizonyíték bemutatása nélkül). ]]>Ezért]]>, írja a portál, szankciókat kellene életbe léptetni az oroszok ellen. De meglepetésre Merkel kancellár még Washingtonnál is hamarabb követelte e miatt a Moszkva elleni szankciókat.

]]>ARUTZ SHEVA7]]>

Az angol nyelvű izraeli rádió arról a rendkívüli ötletéről számol be, amely Paul Romer, a Világbank fő közgazdászának a fejéből pattant ki. Javasolta, hogy a ritkán lakott Svédországban a kormány béreljen ki egy Hong Kong méretű területet, egy „szabad zónát”, ahol a terület saját törvényei és szabályai uralkodnának, és független lenne Svédországtól. Az ott élők nem lennének svéd állampolgárok, nyilatkozta Romer a svéd Dagens Nyheter lapnak. A beszámoló kommentárja: „Túl késő. Hát nem léteznek már ilyen ’szabad zónák’ Európában? Úgy hívják őket, hogy ’no-go zónák’”. Mint ahogyan Svédországban van belőlük 55, több száz Franciaországban, azután ott van „Londonisztán”, Hágában a „Saria háromszög”, Malmö, és „amit a multikulturalizmus leszakított a demokratikus és európai civil szuverenitásból.”

]]>KURIER]]>

Faymann-nak komoly esélye van, hogy az Európai Tanács elnöke legyen címmel az osztrák bulvárlap arról ír, hogy a jobbközép lengyel Donald Tusktól a volt osztrák szocialista kancellár veheti át az EU ezen intézményének stafétabotját.  Ebben számíthat az európai szociáldemokraták (SPE) támogatására. Hogy valóban ő lesz-e, írja a lap brüsszeli szakértőkre hivatkozva, az végső soron Angela Merkel kancellártól függ. Merkel mindig is nagyon jól kijött a (magyar miniszterelnököt neonácinak nevező) Faymann-nal. 2018 második felétől egyébként Ausztria veszi át az EU soros elnökségét.  

                                                            *             *             *

Kölnben  ]]>a szilveszter éjszakáján]]> történt erőszakos és más bűncselekmények miatt 1200 feljelentést tettek, de ebből a kölni bíróságokon csak 19 ítéletet hoztak, főleg lopás ügyében.

]]>UNZENSURIERT]]>

Spanyolországban egyértelműen szabályozták a menedéket nem kapó migránsok sorsát. E tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyeket kiutasításukig  fogolytáborokban helyezik el. Ilyen tábor például a Murcia város melletti tábor Sangonerában, ahonnan nemrégiben 77 migránsnak sikerült kitörnie. 28 közülük még mindig szökésben van, írja a független osztrák hírportál.

]]>CONSORTIUM NEWS]]>

Robert Parry, az egyik legismertebb amerikai tényfeltáró újságíró a független amerikai portálon írt cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy egy évente 100 millió amerikai dollár adófizetői pénz fölött rendelkező alapítvány neokonzervatív vezetője a Washington Postban felszólította az Egyesült Államok kormányát, legyen meg az akarata, hogy eltávolítsák Putyin elnököt a hatalomból.  A kulcsfontosságú pozícióban lévő Carl Gershman az amerikai adófizetők pénzén eltartott kormányzati National Endowment for Democracy elnöke. /Ez az alapítvány szervezi, Sorossal karöltve, a különféle színes kormánydöntő forradalmakat./  Szerinte e feladathoz az inspirációt Anna Politkovszkaja újságírónő tíz évvel ezelőtti meggyilkolásából kell meríteni. Parry megjegyzi, Gershman Politkovszkáját „a Kreml özvegyének” nevezte anélkül, hogy bármiféle bizonyítékkal állt volna elő gyilkosait illetően.

]]>DER STANDARD]]>

Magyarország führerdemokráciája és annak következményei: e címmel ismerteti mai számában igen nagy terjedelemben az osztrák lap Paul Lendvai Kelet-Európa szakértő új könyvét, amely hat éves Fidesz-kormányzás mérlegét vonja meg, olvasható a cikk összefoglalójában. Orbán 53 éves korában minden veszélyeztetés nélkül kormányoz, majd „a független, tekintélyes” Sárközy Tamás jogtudóst idézi a cikk, aki szerint  Orbáné egy nemzetivé vált állandó szabadságharc kormánya. Ezután Mellár Tamás közgazdász professzort is idézi, akinek Orbán kormányzásáról egyrészt a szocialista idők, másrészt a 30-as évek alatti Horthy-rezsim jut az eszébe. A „führerdemokrácia” fogalmát megalkotó Körösényi András, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint nincs Orbán-rendszer, mert egy rendszer kiszámítható, stabil és tartós, csak Orbán-rezsim, amely példátlan hatalomkoncentrációt hajtott végre és a hatalom gyakorlásának művésze. (A cikk szerzője maga Paul Lendvai.)

]]>DIE WELT]]>

Magyarország: führerdemokrácia – e címmel reklámozza szintén nagy terjedelemben a német lap  Paul Lendvainak a könyvesboltokban holnaptól, hétfőtől kapható új könyvét. (A cikk szerzője ismét maga Paul Lendvai.)

]]>KRONEN ZEITUNG]]>

Az osztrák bulvár lap némileg kisebb terjedelemben reklámozza Paul Lendvai Orbán Magyarországa címmel megjelenő könyvét, amelyet összefoglalójában „bestsellernek” nevez (noha a könyv csak hétfőn jelenik meg). A könyv Orbán „tekintélyuralmi führerdemokráciáját” „pengeélesen” írta meg. (A cikk szerzője nem Paul Lendvai.)

]]>DSR]]>

A dán kórházi ápolók honlapja egy friss felmérés eredményeiről számol be, amelyek szerint a dániai ápolók és nővérek túlnyomó többsége szerint a bevándorlók kezelése megterhelő. A fő okokként a nyelvi és kulturális szakadékot adták meg a megkérdezettek.

]]>SPUTNIK]]>

(Tegnap éjfél előtt kitett hír az orosz hírportálra): Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes kijelentette, minisztériuma megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy ismét megnyissák a régi orosz támaszpontokat Kubában és Vietnamban. Moszkva 2002-ben szüntette meg katonai jelenlétét Kubában.

*             *             *

]]>Meglepő]]> kijelentést tett Merkel kancellár a TTIP-pel (USA-EU szab.ker. egyezmény): azt állította, hogy a vele szemben megmutatkozó kételyek oka a németek amerikaellenessége. A Die Linke (Baloldal) egyik politikusa, Dr. Diether Dehm a Sputniknak lényegében azt mondta, hogy Merkel süsü.

]]>TELEPOLIS]]>

A német nyelvű portál új felmérést ismertet, amelynek eredményei szerint a megkérdezett németek 73 %-a kevéssé vagy egyáltalán nem bízik a politikai pártokban, és 61 % kritikusan tekint a médiára.

]]>PRESS TV]]>

Atomháború lóg a levegőben az amerikai-orosz feszültségek révén” címmel olvasható az a beszélgetés, amelyet az iráni tévé folytatott Steven Kelley-vel, a CIA és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt munkatársával. Hozzátette: „Mindez nem létezne, ha nem a cionista rezsim terjeszkedő vágyai állnának mögötte”. „E miatt nézünk szembe iszonyatos megsemmisítéssel és nukleáris pusztítással”. Itt az ideje, folytatta Kelley, hogy végre beszéljünk arról, hogy kik fűtik ezt a feszültséget, ugyanis itt  nem Obama-Putyin ellentétről van szó.

*             *             *

Az Európai Unió elítélte Izraelt, amiért újabb telepeket hoz létre Ciszjordániában címmel a tévéállomás arról számol be, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok külügyminisztériuma is elítélte pénteken Izraelt, amiért az „98 új telepes egységet” ]]>tervez]]> létrehozni a  törvénytelenül megszállva tartott, Jeruzsálemtől 45 kilométerre északra fekvő Siloban, ahol most is telepesek laknak.

*             *             *

Paul Larudee, a Szabad Palesztinát Mozgalom aktivistája az iráni tévének adott ]]>nyilatkozatában]]> Izrael bűntettei kapcsán kijelentette, „Washington teljesen le van bénulva. Izrael tartja kezében az amerikai kongresszust és az amerikai külügyminisztérium, a Nemzetbiztonsági Hivatal és bizonyos mértékben a hírszerzés, illetve a Pentagon számos tanácsadóját”.

*             *             *

Négy amerikai kongresszusi képviselő fordult levélben Barack Obama amerikai elnökhöz, hogy ]]>ne]]> engedje Irán csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), mert ha ez megtörténne, a WTO belső szabályai lehetetlenné tenné, hogy a jövőben Irán ellen szankciókat hozzanak.

]]>RT]]> DEUTSCH

Andrej Hunko, a német Baloldal (Die Linke) pártjának parlamenti képviselője kifogásolta a német védelmi minisztérium titkolódzását izraeli robotgépek beszerzésében és azt „riasztónak” nevezte. Az új tervek szerint a német robotgépeket az izraeli Tel Nof légvédelmi bázisról indítanák. Hunko elmondta, az sem világos, hogy német törvényhozók oda beléphetnek-e. Olyan reptérről van szó, ahonnan atomfegyverekkel is ellátható gépek szállnak fel. Az erről beszámoló orosz tévéállomás német portálja megjegyzi, már régóta ismert, hogy a német hadsereg fegyverekkel felszerelt robotgépeket állomásoztathat izraeli reptereken.

]]>COUNTERPUNCH]]>

Egy holland család mexikói utazásán emberbaráti ösztöneinek engedelmeskedve került nagy bajba. Egy hullát láttak az úton feküdni. Mivel a mexikóiak ügyet se vetettek rá, ők szóltak a rendőröknek. Azonnal bevitték őket, hogy gyilkossággal vádolják, hacsak nem fizetnek baksist. A mexikói rendőrség rutinszerűen tesz ki „tökéletes állapotban lévő holttesteket” az utcára, hogy a lépre csalt gringóktól (fehérek, amerikaiak) kicsikarjon pénzt a „rendőrség jótékonysági alapjának”.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Politika (1582) Mondom a magamét (7549) Kultúra (7) Jobbegyenes (2789) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Gazdaság (705) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Egészség (50) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Sport (729) Belföld (11) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Heti lámpás (312) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>