Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Játék a tűzzel

Játék a tűzzel

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Égnek az amerikai zászlók Tunisztól Bengázin és Kairón át Szanaáig.

A  bengázi konzulátus elleni rakétatámadásban négyen, köztük a nagykövet  vesztette életét.

Zavargások vannak az Egyesült Államok kairói nagykövetsége környékén, s betörtek a jemeni diplomáciai képviselet területére is. Ha nem is gyilkolnak és gyújtogatnak, de háborognak a muzulmánok A mozlimok ártatlansága című iszlámgyalázó mozi miatt Indonéziában és Afganisztánban is, s e két ország együtt kérte a YouTube-ot, hogy tiltsa le a film terjesztését. Washington két rombolót vezényelt a líbiai partokhoz, s mindenütt megerősítették az amerikai követségek védelmét.

]]>Az iszlám világ haragja érthető, spontán jellege azonban erősen megkérdőjelezhető.]]> Az ominózus filmet ugyanis már egy éve forgatták, s rövidített változata az internetes videomegosztó portálon is hónapok óta látható, a muzulmánok ingerküszöbét azonban nem érte el ez a provokáció. Egyáltalán nem légből kapott tehát a feltételezés, hogy a célkeresztben valójában Obama áll. Erre utalnak a botrány kirobbantására irányuló lépések, a film arab feliratozásának elkészülte s a neoprotestáns fundamentalista Terry Jones aligha véletlenül szeptember 11-re időzített figyelemfelhívása, valamint a film készítői körüli homály is. Mindebben kitapintható egyfajta tudatosság, hiszen két hónappal a választások előtt a történtek ugyancsak kellemetlen helyzetbe hozták a regnáló elnököt. Az iszlám világban tomboló, erőszakkal párosuló vad Amerika-ellenesség ugyanis az átlagpolgár szemében éppen azokat a konfrontációt nemegyszer szándékosan kereső neokonzervatívokat igazolja, akik nem tanulva az elmúlt évtized kudarcaiból, ma is kemény kézzel, fegyverrel biztosítanák Amerika szuperhatalmi státusát, s mindig puhánynak tartották Obamát.

A Közel-Keleten lángoló amerikai nagykövetségek látványa eközben csak megerősíthet mindenkit abban, hogy az úgynevezett arab tavasz immár végérvényesen őszbe fordult. A sok tekintetben naiv, gyors demokratikus átalakulást vizionáló elképzeléseknek kicsi a realitásuk, s az Egyesült Államoknak drámai körülmények között kell szembesülnie azzal, amit kifőzött, az arab világ káoszba torkolló instabilitásával és radikalizálódásával.

Amerika azonban a saját keserves tapasztalataiból sem képes tanulni. A helyzet ugyanis erőteljesen emlékeztet Afganisztánra, ahol a hidegháború szembenállásában a befolyás növelését, valamint a vetélytárs szovjetek gyengítését szem előtt tartva kiképezték és felfegyverezték a tálibokat, hogy aztán három évtized múltán a túlerősödött fanatikusok megtörésére indítsanak háborút. Washington most kicsit nyugatabbra gondolja úgy, hogy megszelídítheti a tigrist, s az erőteljes muzulmán ébredés élére állva terelgetheti érdekei szerint az új rebelliseket. S hiába figyelmeztettek sokan a játék veszélyességére, a Fehér Házban úgy számoltak, hogy Amerika az elégedetlenségi hullámra ráülve, az iszlám kegyeinek megnyerésével szilárdíthatja meg gyengülő világuralmát, s a sikerhez a harmadik világ káoszán keresztül vezet az út.

Cinikus elképzelés ez, játék a tűzzel, amely éppen ott, Bengáziban pukkadt ki, ahonnan elindult. A Brzezinski által „új világrendetlenségnek” nevezett demokrata doktrína most ugyanúgy porlad el a felgyújtott nagykövetségek lángjai között, mint ahogy megbukott a republikánusoknak a katonai erőre és a vazallusok rendszerére alapozott stratégiája. Amerikát azonban néhány égő zászló s felgerjedt tüntető aligha készteti meghátrálásra. Pedig a látvány elgondolkodtató, s mindenki számára üdvösebb lenne, ha Washington végre megtalálná a helyét a változó, immár többpólusú világban.

mno.hu - Stier Gábor

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Sport (729) Gazdaság (702) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Életmód (1) Politika (1582) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Kultúra (6) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Tv fotel (65) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>