Merkel megbüntette Oroszországot, pontosabban a sarokba állította a Krím annektálása, az Ukrajna elleni „agressziója” és az emberi jogok állítólagos megsértése miatt. A jelenlegi német kancellár nem csak európai „államférfinak” csapnivaló, de elemi iskolai tanítónőként is megbukna, mert nem Oroszországban, hanem az USA-ban vannak a legtöbben rácsok mögött (2,3 millióan); az USA-ban a legmagasabb a bebörtönzöttek összlakossághoz viszonyított aránya a világon (százezer emberből 724-et tartanak fogva); az USA működteti a terrorizmus puszta gyanújával foglyul ejtett, elrabolt és bármiféle jogi eljárás mellőzésével bebörtönzött külföldi állampolgárok számára fenntartott guantanamói gulagot; az USA léptette életbe az orwelliánus szellemiségű és az állampolgári szabadságjogokat drasztikusan korlátozó Big Brother-törvényt (Patriot Act); az USA-ban vált erőszak és drogok áldozatává egymillió néger fiatal az utóbbi ötven évben. Arról már nem is beszélve, hogy az amerikai neokonok robbantottak ki semmivel sem igazolható emberirtó háborúkat Irak, Afganisztán, Líbia és Szíria ellen.

Tény, hogy a Nyugatot és Oroszországot ég és föld választja el egymástól. Míg az előbbi Amerikával az élén a devianciát és az abnormalitást (multikulti, fajkeveredés, transzhumanizmus, feminizmus, gender-ideológia, azonos neműek házassága, „buzi büszkeség” és hasonlók) propagálja, az utóbbi az eltűnésre ítélt régi európai értékek (tekintélyelvűség, hazafiság, hagyományos férfi-női szerepek, család) rezervátuma.

Nemrég Zbigniew Brzezinski némileg fenyegető éllel deklarálta, hogy Oroszország nem osztja „értékeinket” az erkölcs és a szexualitás terén. Amikor a bolsevikok törvényesítették a vérfertőzést, népszerűek voltak Nyugaton, emlékeztet Szolzsenyicin, ahogyan arra is, hogy a Szovjetuniónak sohasem volt olyan jó sajtója, mint amikor a sztálinista bürokrácia kiirtott tizenötmillió orosz és ukrán parasztot. Manapság, amikor a jelcini éra káosza után az oroszok kezdenek végre ismét magukra találni, országuk a nyugati média célkeresztjébe került. Meglepő? Egyáltalán nem. A nyugatiak jobban szeretik a bolsevik barbárság Oroszországát Putyin patrióta Oroszországánál.

Egyébként a G7 csúccsal csaknem egy időben, 2015. június 18-án nyitotta meg kapuit a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum 73 ország részvételével, eklatánsan bizonyítva – ha egyáltalán szükséges – Oroszország súlyát a világgazdaságban. A BRICS-csoport fontosságát még a féltékeny Nyugat is kénytelen elismerni, hiába kábítja magát azzal, hogy „Oroszország egy elszigetelt és mindenki által elítélt ország a nemzetközi színtéren”. Valójában még európai szinten sem lehet azt mondani, hogy Putyin találkozója a pápával, Renzi jelenlegi és Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel, Giscard d’Estaing és Sarkozy volt, valamint Hollande jelenlegi francia elnökkel az elszigeteltség jele lenne. Ugyanakkor Irán átvészelte a nyugati szankciókat és megúszta a NATO-agressziót; Latin-Amerika nagy része visszanyerte függetlenségét és szembeszáll az amerikai „furkósbot” (Big Stick) politikával; Kína gazdaságilag gyarmatosítja Afrikát és Oroszországgal együtt megteremti az ázsiai prosperitás szféráját. Az amerikai Nyugattól viszont csak katonai gesztikulálásra és teátrális sértődöttségre futja, Szíriában pedig a szokásos bohóckodásra.

Valójában nem Oroszország az elszigetelt, hanem Nyugat-Európa, Ázsia nyugati pereme, amely öregszik, elszegényedik és jenki gazdáinak engedelmeskedve éppen most játssza el minden esélyét arra, hogy része lehessen a nagy eurázsiai kalandnak. Oroszország Kínával együtt meghódítja a világot, és hagyja, hogy Samu bácsi rabszolgáit elnyelje az eladósodás, a paranoia és a faji zavargások feneketlen örvénye.

Micsoda szégyen, hogy mára az európaiak lettek amerikai zabigyerekeik legalázatosabb lakájai és legelvetemültebb cinkosai, készségesen asszisztálva ez utóbbiak nemzetközi gengszterizmusához, a jövőjüket, sőt az életüket is kockáztatva értük. Amerikaiak alatt a neokon politikai kasztot értjük, a fináncoligarchiát, a katonai-ipari komplexumot, amelyet már Eisenhower elnök is kárhoztatott, aki nyilván tudta, hogy miről beszél. A demokratikus lózungok pufogtatása közepette engedelmes szavazógépezetté degradált amerikai köznépnek nincs semmi beleszólása a nagypolitikába, különösen nem a fehér kisembereknek, akikre hét év alatt Obama sok millió bevándorlót szabadított rá, és akiket nevetés nélkül 5 százalékos munkanélküliséggel áltat, miközben – többek között Paul Craig Roberts, Michael Snyder, Jim Clifton és Donald Trump szerint is – legalább négyszer ennyien vannak munka és biztos egzisztencia nélkül a „prosperitás” (egykori) honában. A médiazsarnokság azonban olyan erős az USA-ban is, mint Európában, és a szabad szellemeknek csak az internet áll a rendelkezésükre, hogy tájékozódjanak, megszólaljanak, és megtudják, hogy „összeesküvés-elméleteikkel” veszélyeztetik a demokráciát.

Amerika húsz év óta elpusztít mindent, amit csak tud, de ez láthatóan nem elég neki. Oroszországot is el akarja pusztítani Ukrajnán keresztül, és az orosz ellencsapás révén Európa puszta létét is fenyegeti. „Az amerikai már nem tudja, hogy él-e”, mondta Szolzsenyicin a harvardi beszédében. Most már látszik, hogy az európai sem különb nála, és amikor majd atomcsapás fogja sújtani, legfeljebb az jelenthet számára sovány vigaszt, hogy az atlantista-cionista ügyért vállalt mártíromságot. Európa ugyanis imádja kínzóját, és kész feláldozni magát érte, mert gyűlöli önmagát, mert állítólagos zsigeri „bűnei” (antiszemitizmus, rasszizmus, kolonializmus, nacionalizmus, iszlamofóbia és hasonlók) miatti vezeklésként 1945 óta megtanították az öngyűlöletre, és végül rákényszerítik az öngyilkosságra – nekiugrasztva Oroszországnak –, Samu bácsi ukázait követve. Ha ez bekövetkezik, csak magunkat okolhatjuk. „A rabszolga az, aki várja, hogy jöjjön valaki és felszabadítsa.” (Ezra Pound)

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>