Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
1de6e5a6437529d67b11e665abfe86dc.jpg

Antidogma - Kennedy és a „nem létező lobbi” III. rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

JFK meggyilkolásának hivatalos tézisére a War renbizottság jelentése tette rá a pecsétet. Ezt a testületet a Legfelsőbb Bíróság elnökéről nevezték el, akire Johnson elnök a vizsgálat vezetését bízta, helyette azonban – David Talbot amerikai újság-író szerint – Allen Dulles, a CIA Kennedy által nyugdíjazott exigazgatója vitte a prímet.

Konklúzióit egy évvel később hozták nyilvánosságra 26 kötetben. Eszerint Lee Harvey Oswald egyedül követte el a tettét, egyértelműen sohasem tisztázott indítékból.

 Három golyót lőtt ki a dallasi könyvraktár ötödik emeletének egyik ablakából: az első célt tévesztett, a második hátulról találta nyakon az elnököt, majd áthaladva rajta John Connally texasi kormányzóba fúródott, aki Kennedy előtt ült az elnöki párt szállító nyitott limuzinban, a harmadik pedig telitalálatnak bizonyult, gyakorlatilag szétrobbantva az elnök fejét.

A hivatalos tézis ellenfelei meghamisított dokumentumokról (Oswald puskás fényképe, Kennedy bonctani jelentése stb.) beszélnek, és arról a túlságosan is ideális és túlságosan is komplett életrajzról, amellyel a hatóságok etették a sajtót alig pár órával Oswald letartóztatása után. Ráadásul a hivatalos ballisztikai szakvélemény is hagyott némi kételyt maga után.

Ez utóbbi kérdéssel a Kennedy – és az időközben ugyancsak politikai merénylet áldozatává vált Martin Luther King – meggyilkolásának vizsgálatára utóbb felállított képviselőházi különbizottság (HSCA 1976-78) is behatóan foglalkozott, és 1979-es jelentésében nyíltan bírálat tárgyává tette a Warren-bizottság munkáját és következtetéseit. Noha hitelesítette azt a feltételezést, hogy Oswald háromszor lőtt, és ő ölte meg hátulról az elnököt, a különbizottság mégis „95 százalékosra” teszi egy második orvlövész létezését. Jelentésének teljes terjedelmét azonban csak 2029 után ismerheti meg a közvélemény.

Hahner Péter történész és kollégája, Meszerics Tamás egyfajta „komilfó” leereszkedéssel viszonyul a JFK meggyilkolása kapcsán (is) felmerült összeesküvés-elméletekhez, amelyeket a szakmabeliek úgymond „minden részletre kiterjedően megcáfoltak” (Népszabadság, 2013. november 22.).

Efféle gondolatok azonban nem csak egzaltált képzelgők agyából pattannak ki. Amint azt Ungváry Krisztián történész – konkrétan a kormány által felállítani tervezett Veritas Történetkutató Intézet kapcsán – nemrég kinyilatkoztatta: a veritas szó azt a látszatot kelti, mintha létezne egyetlen történelmi igazság, és valaki ennek az igazságnak a kizárólagos birtokosa lenne, holott ennél azért előrébb tart a történet-tudomány, és egymás mellett több igazság is létezhet, a történészeknek éppen az a feladatuk, hogy minél sokoldalúbban, a politikától függetlenül mutassák be a múlt eseményeit (Népszabadság, 2013. november 13.). 

„A történelem az emlékezet csatája, de amikor az ellenbizonyítékot elfojtják, közelebb vagyunk a szovjet korszak történelemgyártásához”, írja Oliver Stone, aki szerint „mindig meg kell kérdőjeleznünk azokat, akik megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk” (JFK conspiracy denials are in denial, USA Today, 2013. november 21.).

Ami Kennedy meggyilkolását illeti, elsőként mindjárt a fivére, Robert találta hihetetlennek a „magányos gyilkos” teóriát, aki bár politikai okokból nyilvánosan nem hangoztatta, kezdettől fogva összeesküvésre gyanakodott, és magánkörben bátyja özvegye, Jackie is osztotta ezt a nézetét (vö. Tim Naftali és Alexander Fursenko, One Hell of a Gamble: Khrushchev, Castro, and Kennedy, 1958–1964).

Oswald másik feltételezett, de túlélő „áldozata”, Connally kormányzó a maga részéről „egyetlen másodpercig sem hitt a Warren-bizottság következtetéseiben” (idézi O. Stone uo.). Sőt mi több, Kennedy utóda, Lyndon B. Johnson, akit egyes konspiracionisták a lehetséges összeesküvők között tartanak számon, szintén összeesküvésre gyanakodott: „Sohasem hittem, hogy Oswald egyedül cselekedett, bár azt el tudom fogadni, hogy meghúzta a ravaszt” (Leo Janos: The Last Days of the President, LBJ in retirement, The Atlantic Monthly, 1973. július).

Robert McClelland, aki a dallasi Parkland kórház fiatal sebészeként a merénylet után elsőként vizsgálta meg JFK holttestét, 50 évvel később is kategorikusan állítja, hogy a Warren-bizottság megállapításai hamisak, és hogy „a gyilkossági parancs kormányunk legfelsőbb szintjéről jött…”.

Első kézből származó információi szerint Oswald a CIA ügynöke volt, és csak „azért volt ott, hogy elterelje a figyelmet a másik lövészről” (metronews.fr, 2013. november 22.).

Ezek közé az XXL-méretű konspiracionisták közé tartozik Valéry Giscard d ’Estaing volt francia köztársasági elnök is. Amikor amerikai hivatalos látogatásán megkérdezte vendéglátóját, Gerald Fordot, a Warren-bizottság egykori tagját, hogy vizsgálataikban mire jutottak, ezt a választ kapta: „Először arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem egy elszigetelt bűncselekmény, hanem valami szervezett dolog. Abban biztosak voltunk, hogy szervezett volt, de nem tudtuk felderíteni, hogy kik által.”

Az eddigi francia köztársasági elnökök sorában racionális gondolkodása miatt technokrataként elkönyvelt VGE a televízió nyilvánossága előtt nyilatkozva mindehhez hozzátette: „Létezett tehát egy szervezet, amelyet valójában nem derítettek fel, amely gyűlölte Kennedy elnököt, vagy félt tőle, és ezért elhatározta, hogy megszabadul tőle. Ez a meggyőződésem” (RTL, 2013. november 21.).

Egy nappal Giscard d’Estaing szenzációs bejelentése után John Kerry amerikai külügyminiszter az amerikai köztévében ugyancsak elmondta, hogy komoly kétségei vannak a magányos gyilkos elmélettel kapcsolatban. Oswaldot szerinte irányították, hogy kik, azt nem tudja, de a CIA érintettségét kizárta (NBC, 2013. november 22.).

Egyébként Kerry egy héttel korábban azt kérte, hogy nyissák meg a Kennedy-gyilkosság titkos archívumait. Ki tudja, talán olyan dokumentumok is lapulhatnak bennük, amelyek még a (magyar) történészeknek is újat mondanának. A konspiracionistákról nem is beszélve.

Gazdag István - demokrata.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2788) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Sport (729) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Mozaik (83) Vetítő (30) Politika (1582) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>