{..} feketén fehéren bemutatva a feketék „felzárkóztatásának” hangzatos lózungjával (nagyrészt) fehérek adóiból finanszírozott „közösségi szervezetek” talán legfajsúlyosabbjának számító ACORN tényleges működését.

A leleplezés nyomán kirobbant gigantikus botrány igazi pikantériáját azonban az adja, hogy ez a szociális támogatások lenyúlására szakosodott pénznyelő automata a múltban egy bizonyos Barack Husszein Obama közreműködésére is számíthatott.

A történet 2009-ben, egy évvel Obama elnökké választása után kezdődik. Hannah Giles újságírást tanul Miamiban, ahol szüleivel és húgával él. A barna egyetemista lány, aki mellesleg úgy néz ki, mint egy James Bond-girl, szenvedélyes sportimádó, fekete öves dzsúdós és bravúrosan szörföl. Miközben Washingtonban van gyakorlaton, az a korszakalkotó ötlete támad, hogy kissé utánanéz az Obamával való kapcsolatairól ismert ACORN ügyeinek. Felhívást tesz közzé a Facebookon, hogy nyomozásához társakat verbuváljon. Hárman jelentkeznek önkéntesnek. Az a terve, hogy rejtett kamerás felvételt készít a szervezet munkatársairól. Ketten a jelentkezők közül az utolsó pillanatban visszakoznak, csak James O’Keefe marad a páston, akivel együtt gyorsan összedobnak egy forgatókönyvet: a lány prostituáltnak adja ki magát, a férfi pedig a stricije szerepét alakítja. Azzal a kéréssel állítanak be az ACORN-hoz, hogy kölcsönt szeretnének egy venezuelai kiskorúakat foglalkoztató bordélyház megnyitásához, majd filmre veszik az alkalmazottak reagálását. A sztori abszurd, szinte már karikatúraszerű.

Maguk sem hiszik túlzottan, hogy komolyan fogják venni őket. Legnagyobb meglepetésükre azonban nemcsak szívélyesen fogadtatásban részesülnek, hanem praktikus tanácsokat is kapnak arra vonatkozóan, hogy miként hamisítsák meg a papírjaikat, hogyan álcázzák illegális tevékenységüket táncklubnak, milyen trükkel csapják be az adóhatóságot és a bankokat. Mindezt annyira szürreálisnak érzik, hogy kezdetben egyedi, elszigetelt esetre gondolnak. Biztos ami biztos, autót bérelnek, és még nyolcszor megismétlik a műveletet, nyolc különböző városban. Nyolcból hétszer ugyanaz történik: jóindulatú támogatásra találnak, hogy rizikó nélkül beindíthassák bizniszüket.

Az ACORN (Association of Community Organizations for Reform Now) egy szociális munkásokat tömörítő nép-, pontosabban négerjóléti szövetség, ahogyan azt nevében a „kisebbség” szinonimájaként használt „közösség” (Community) szó is világosan jelzi. Akkoriban félmillió tagja volt 1200 csoportban az Egyesült Államok száz városában. Kvázi-kormányzati szervezetként állami és magánalapokból pénzelték. Valójában egy befolyásos lobbiként működött, amely a kisebbségi jogok védelmének ürügyén rendre progresszista jelölteket támogatott a különböző választásokon.

2008-ban természetesen Obama kampányát finanszírozta. Ez utóbbi a Columbia Egyetem befejezése után „szervezőként” (organiser) maga is aktívan részt vett az ACORN tevékenységében több mint egy éven keresztül. Az ún. közösségszervezés (community organizing) fogalma a ’60-as években született Saul David Alinsky radikális agitátor hatására, aki 1971-ben kézikönyvet szentelt a szociális mezbe öltöztetett faji alapú társadalmi felforgatás gyakorlatának (Rules for Radicals: A Pragmatic Primer for Realistic Radicals), amelyet egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy „a cél szentesíti az eszközt”. Ez alkalommal azonban a „szervezőkre” zárult a csapda – és velük együtt Obamára.

Hannah Giles 2009. szeptember 9-én teszi fel az internetre az első általuk forgatott videót. Az ACORN persze mindent tagad, és manipulációt kiált. A lány ezután fokozatosan adagolja a dózist egy második, majd egy harmadik felvétellel, és így tovább... Miután így inflagranti kapták, a szervezet kénytelen beismerni a tényeket, és bocsánatot kér. A feszengő Obama ugyancsak.

Néhány héttel később, 2010 novemberében, miután hiába próbálta diszkreditálni, elhallgattatni, peres eljárásokkal fenyegetve megfélemlíteni a lányt, az amerikai kulturális baloldal egyik legbefolyásosabb szervezete, az ACORN csődöt jelent és a politikai korrektség jegyében folytatott négy évtizednyi szociális agitáció és faji hangulatkeltés után végleg eltűnik a színről.

Agonizálása alatt Hannah Giles halálos fenyegetéseket kap, és a hasonló esetekben alkalmazott kliséhez híven rásütik a rasszizmus megsemmisítőnek szánt stigmáját is. Apja testőröket fogad mellé és sokáig golyóálló mellényt kénytelen viselni. Pedig ő már az ún. bőrszínvak (skin color blind) nemzedékhez tartozik, és mindennek mondható, kivéve rasszistának. Nem habozik viszont azzal vádolni Obamát, hogy elherdálja az amerikai értékeket, és hogy a válságot a szövetségi kormány hatalmának kiterjesztésére használja fel, olyan mentőtervekkel operálva, amelyek csak a közkiadások újabb növekedését eredményezik, a középosztályok hátán.

2010 márciusában a Ronald Reagan-díjjal honorálják tevékenységét, ő azonban rácsapja az ajtót a Young America’s Foundation nevű republikánus ifjúsági szervezetre, amely megpróbálta behálózni.

„Nem vagyok sem demokrata, sem republikánus. Libertariánus vagyok”, mondja. „A kormány egyéni szabadságjogainkat fenyegeti korrupció, pazarlás és hatalmaskodás által. Az alapító atyák nem ezt akarták. Vissza kell térnünk az Alkotmányhoz.” Márpedig a fősodratú médiumokat is a hatalom szubvencionálja, amelyhez éppen ezért szoros szálakkal kötődnek. Az információ szabadságáért küzdeni kell. E szabad sajtó támogatására Hannah Giles létrehozta saját szervezetét, a texasi Austinban székelő Amerikai Phoenix Alapítványt, azzal a céllal, hogy a hagyományos médiumokat megkerülve függetlenségre és az igazság szüntelen keresésére oktasson fiatal újságírókat. A saját példája alapján. Ennél jobb szakmai referenciára nincs is szüksége.

Gazdag István - demokrata.hu