Az elmúlt hetekben fellángolt a vita arról, hogy létezik-e vagy sem Soros-terv a migránsok Európába telepítésével, elhelyezésével, ittlétük finanszírozásával, integrálódásuk elősegítésével stb. kapcsolatban. A konkrét kérdésre természetesen igen a válasz, hiszen Soros György 2015 tavaszától kezdve folyamatosan leírta, elmondta, kifejtette, nyilatkozta, hogy koncepciója szerint hogyan kell az Európai Uniónak, illetve a tagállamoknak rövid és hosszú távon kezelniük a migrációt. Részletes javaslatait még pontokba is szedte (lásd például a Project Syndicate-ban megjelent írását), tehát aki a terv létét megkérdőjelezi, az valóban nagyon naiv vagy egész egyszerűen tudatos politikai játszmában vesz részt Soros, illetve a Soros-tábor oldalán.

Az igazán izgalmas kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy mi húzódik meg a tételesen ismertetett elképzelései mögött. Vagyis mennyire megalapozott, mennyire megágyazott tervről van szó?

A válasz egyértelmű: a migrációs terv mögött Soros György társadalommal és a világgal kapcsolatos víziói állnak, amelyekben erősen támaszkodott Karl Popper liberális filozófus nézeteire, de igyekezett ő maga is hozzátenni ezekhez önálló gondolatokat. Vagyis nemhogy migrációs terve van, hanem igazából világmegváltó víziója, ennek pusztán része az európai migráció – ha nem is jelentéktelen része.
Soros társadalomfilozófiai víziója három fontos kiindulópontra épül.

Az első és talán a legfontosabb, hogy olyan nyitott társadalmakat – világtársadalmat – kell felépíteni, amelyek az egyénre, az individuumra épülnek. Ez a velejéig liberális alapvetés valóban Karl Popper gondolataira épül, ezen belül is Popper módszertani individualizmusára, amelynek az a lényege, hogy minden társadalmi mozgás, folyamat, intézmény megértéséhez mindig az egyénből kell kiindulni, s az egyénhez kell mérni. Ebből már szervesen következik, hogy Popper elveti az organikusan kialakult, történelmileg létező, tradicionális közösségeket, mint a család, a vallási közösség és a nemzet, mert ezeket a nyitott társadalom ellenségeinek tartja, amelyek gátolják az egyén szabadságát.

Hozzá kell ezen a ponton tennem, hogy bár Popper számos kérdésben vitatkozott a frankfurti iskolának nevezett társadalomtudományi és filozófiai műhely szerzőivel, az nem tagadható, hogy megközelítéseik igen szoros rokonságot mutatnak. A frankfurti iskola meghatározó alakjai – Theodor Adorno, Max Horkheimer, Herbert Marcuse, Walter Benjamin – egyaránt az individuumból indultak ki, s azt hangsúlyozták, hogy erős kritika alá kell vetni a nyugati kultúra meglévő intézményeit, amelyek korlátozzák az egyént az önmegvalósításban.

A viszonyokat dekonstruálni kell – hangsúlyozták –, ami érthető nyelven annyit jelent, hogy az egyénnek le kell vetkőznie a szokások, hagyományok, intézmények, neveltetés, iskola, egyház stb. által rá kényszerített „ruhákat”, s újra szabadon kell meghatároznia saját identitását. Ezek a nézetek, különösen Marcuse könyvei, írásai a hatvanas évek beatnemzedékére hatottak a legjobban, ennek következménye volt a szexuális forradalom, a szülők társadalmával való szembefordulás, a „menetelés az intézményeken át” jelszava, a hippimozgalom és a többi lázadásforma. (Az akkori újbaloldali fiatalok számára a három M, azaz Marx, Mao és Marcuse munkássága, elméletei voltak az irányadóak.)

Soros nézetei mögött tehát nem pusztán Popper, hanem a frankfurti iskola is húzódik, ő tehát nem egy eredeti gondolkodó, hanem követője az egyszerre kultúrmarxista és ultraliberális irányvonalnak, amelyben az individuum istenítése, korlátlan, közösségektől teljesen elszakított „szabadságának” misztifikálása oda jutott, hogy lassan az egész világot „érzékenyíteni” kell a nemi identitásukat is naponta váltogató egyedekhez.

A második kiemelt kiindulópont a piac, a teljesen szabad, korlátozatlan piac, ahol szuverén és független egyének mérik össze a tudásukat, az erősebb, jobb boldogul, a gyenge pedig elbukik. A piac mércét ad, a piac szabja meg mindennek az értékét. Mindez teljesen logikus: a szélsőséges individualizmus, illetve az örökölt közösségi formák totális elvetése után valóban a piac marad az egyetlen adekvát terület, ahol az elvont, semmihez nem kötődő, jogilag egyenlő egyéni érdekek és képességek ütköznek meg egymással.

Az a baj pusztán ezzel, hogy a piaci verseny soha nem egyenlő erők küzdelme, hanem már eleve vannak egyének, akik jobb feltételekkel indulnak a versenyben, mint mások, s éppen azért, mert egyesek előnyös, mások pedig hátrányos közegbe születtek bele. Soros György – és Popper – szerint is a piaci mércének kellene érvényesülni minden más területen is, politikában, vallásban, társadalomban, kultúrában, egészségügyben, oktatásban és így tovább.

Végül a harmadik kiindulópont következik az előzőekből: az egyénekre épülő nyitott társadalmak számára elfogadhatatlan a nemzeti identitás, a nemzeti szuverenitás, mert ez korlátozza és gátolja az egyén – a világpolgár – szabadságát. Zubbony, amit le kell vetni, el kell dobni és meg kell haladni, felépítve egy multikulturális világtársadalmat. Soros ki is mondja, hogy a nyitott társadalom felépítéséhez arra is szükség lesz, hogy beavatkozzanak egyes nemzetállamok belügyeibe.

És itt érthetjük meg igazán Soros migráció­val kapcsolatos koncepcióját, amely bele­illik nagy tervébe: a migránsok, ha milliószámra áradnak be Európába, és itt letelepednek, feloldják, felvizezik és végül felszámolják a nemzeti identitásokat szerte Európában. A migrációs terv tehát nem ad hoc ötlet a részéről, hanem egy átfogó, ultraliberális, globalista, új világrenden ábrándozó koncepció része, amelyet a globális pénzügyi körök, a nagy bankárdinasztiák legalább annyira támogatnak, mint az unió ostoba, megvett és megfizetett, valamint megvezetett irányítói Brüsszelben.

Természetesen Soros György pénzügyi spekuláns is, aki egyszerre dolgozik a hatalmas profitért, illetve társadalmi vízióinak megvalósításán. A kettőt igyekszik összehangolni, ez történik a migráció kapcsán is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a globális spekulatív pénztőke akkor szerezheti meg a legnagyobb hasznot, ha nem ütközik ellenállásba a nemzetállamok részéről, amelyeknek a jelen állás szerint még módjuk van arra, hogy a saját országhatáraikon belül gátat szabjanak a milliárdos gátlástalan és erkölcstelen pénzügyi tranzakcióinak.

Ezt tette például Horn Gyula – mily meglepő! –, amikor nem engedte meg Sorosnak, hogy megszerezze magának az OTP-t, s ezt tette és teszi Orbán Viktor is, amikor törvényekkel próbálja útját állni a spekuláns álcivil szervezetei kormányellenes akcióinak, de korábban Soros OTP elleni ismételt támadását is sikerült kivédenie a kormánynak.

Vagyis Soros személyében a pénzügyi profitérdekek és a társadalomfilozófiai vízió a globális nyitott társadalmak megteremtésének céljában összeér és egymást erősíti.

Soros nem veszélytelen, mert irgalmatlanul erős háttértámogatói vannak, mert átfogó gazdasági és civil hálózatot épített ki a világ szinte minden részében, mert hatalmas pénzügyi forrásai vannak, s mert már a gyermekei is készen állnak a célok és víziók továbbvitelére. S mindennek tetejében szinte Istennek képzeli önmagát; saját magáról mint messianisztikus indíttatású emberről ír könyveiben, aki úgy tekint magára, mint az Ótestamentum Istenére, aki „láthatatlan, jóságos, de mindent lát”. Egyszer azt mondta: „Úgy gondolok magamra, mint egyfajta istenre vagy mint gazdasági reformerre, amilyen Keynes volt, vagy ami még jobb, olyan tudósra, mint Einstein.”

Nem pusztán Soros-terv van tehát, hanem Soros-vízió. S ez jóval veszélyesebb annál, mint ha pusztán egy ócska pénzügyi szélhámossal állnánk szemben, aki csak még több és még több pénzt akar.

Fricz Tamás

A szerző politológus

]]>www.magyaridok.hu]]>