Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Verhofstadt ismét a bevándorlást élteti

Verhofstadt ismét a bevándorlást élteti

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Már megint!

Nem telik el úgy hónap, hogy a brüsszeli fogtündér ne sivalkodna egy hatalmasat. A politikus most a francia Le Monde-ban engedte ki a "gőzt".

Guy Verhofstadt (a liberálisok EP-frakcióvezetője) legfrissebb ]]>kommentárjában ]]>ismét arról értekezik, hogy az európai populisták – Matteo Salvinitól Sebastian Kurzig, Marine Le Pentől Orbán Viktorig – hogyan akarják szétverni az Európai Unió (EU) egységét. A liberális frakcióvezető szerint ezek a vezetők erre használják a migráció tematikáját.

A belga fogtündér természetesen felmondja a szokásos lózungot: a menekültek is emberek, s épp ezért szolidárisnak kell velük lennünk. Ezzel szemben a Verhofstadt által csak „populistáknak” nevezett vezetők semmiféle migrációt nem pártolnak, megkérdőjelezik a szabad mozgás lehetőségét, és lerombolják Schengent.

A liberális brüsszeli politikus szerint ma sincs szó bevándorlási válságról. Épp ezért hamis az a kiindulópont is, amit a soros EU-elnök, Sebastian Kurz mondott pár nappal korábban, hogy a migrációs áradat ma nagyobb, mint 3 éve – tette hozzá Verhofstadt. A válságot az olasz belügyminiszter provokálja akkor, amikor lezárja az ország kikötőit, és ezzel zűrzavart kelt Európában.

Talán nem meglepő, de a ]]>milliókat ]]>kereső Guy Verhofstadt egyáltalán nem tesz említést a bevándorlás biztonsági kockázatairól, a közelmúlt terrorhullámairól vagy az európai közbiztonság tragikus állapotáról. A liberális politikus egyetlen érve: a moralizálás. Mint írja, bár egyértelmű, hogy az emberek korlátozni szeretnék a bevándorlást, a határozottság azonban mégsem gátolhatja meg az emberiséget.

Tisztelni kell az emberi méltóságot és az európai értékeket. A jóérzésű embereket éppen a humanistáknak kell megkülönböztetniük a populistáktól”

– foglalja össze sommás véleményét a belga fogtündér.

Nagy Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Egészség (50) Belföld (10) Történelem (17) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Kultúra (6) Gazdaság (702) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Tereb (146) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>