Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Varga Judit: újabb támadássorozat indul Magyarország ellen

Varga Judit: újabb támadássorozat indul Magyarország ellen

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az igazságügyi miniszterünk rendet vágott a német Die Welt-ben!

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy interjút közölt vele a Die Welt.

A következőket írta:

„Hosszabb várakozás után ma megjelent az interjúm a Die Weltben. Ahogy korábban is hangsúlyoztam, ősszel egy újabb támadássorozat indulhat ellenünk Brüsszelben, de a magyar kormány továbbra is Magyarország és a magyar emberek érdekében cselekszik. Álláspontunk határozott és egyértelmű: elvárjuk, hogy az uniós források elosztása politikamentes legyen!
Azt is elmondtam, hogy számítunk Angela Merkel, német kancellár ígéretére, miszerint mindent megtesz annak érdekében, hogy a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárást még az Európai Unió Tanácsának német elnöksége alatt lezárják.”

Nincs okunk kételkedni a szavaiban. A miniszterelnökkel együtt mindig Magyarország, a magyarok érdekében cselekszik, küzd, harcol.

Varga Judit az interjúban hangsúlyozta:

a jogállamiság nem egyértelmű, kézzelfogható norma, amelyet a mindennapi életben alkalmazni lehet,

mert annak megsértését – amit szankcionálni lehetne -, nem lehet egyértelműen meghatározni.

Működőképes rendszerhez egyértelmű normákra és definíciókra van szükség – tette hozzá.

Az uniós koronavírus-segélyre vonatkozó megállapodásnak azon pontjáról szólva, amely hangsúlyozza az uniós szerződés alapvető demokratikus értékekkel foglalkozó 2. cikkét, azt mondta: azt úgy értelmezik, hogy bármilyen új „költségvetési kondicionalitást” is hoznak létre, annak meg kell felelnie a szerződés 2. cikkében foglalt értékeknek és a belőlük fakadó jogelveknek.

Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatában ilyen jogelvekként jelölték meg a jogbiztonságot, az arányosságot, a visszaható hatály tilalmát és a megkülönböztetés-mentességet – közölte Varga Judit.

A létrehozandó új költségvetési mechanizmusról elmondta: a kormányfők ősszel ismét találkoznak, hogy kidolgozzák a részleteket, megfogalmazzák az egyértelmű normákat, és meghatározzák, miként szankcionálhatják azok megsértését.

Ehhez egyhangú döntés lesz szükséges. Minden bizonnyal beszélnek majd ennek kapcsán a 2. cikk szerinti alapvető értékekről, a demokráciáról, a jogállamiságról, az esélyegyenlőségről, amelyekkel minden tagállam egyetért – tette hozzá.

A miniszter szerint az EU-csúcson július 21-én elfogadott következtetésekkel végleg eldőlt, hogy ezekre

a nehezen definiálható fogalmakra nem lehet szankciórendszert építeni.

Lesz egy teljesen más, objektív kritériumrendszer a pénzügyi visszaélések megelőzésére – mondta, majd úgy fogalmazott: „ennek érdekében szorosan együttműködünk a háttérben a német barátainkkal, mert a mi érdekünk is az, hogy ez sikerüljön, és hogy a német soros elnökség is sikeres legyen.”

Kiemelte: mindig is azon a véleményen voltak, hogy

a 7. cikk szerinti eljárások csak akkor indokoltak, ha a kérdéses állam figyelmen kívül hagyja az Európai Unió Bíróságának ítéleteit. Magyarország mindig is betartotta ezeket az ítéleteket

– közölte.

Konkrét vádakat konkrét jogi rendelkezéseknek kell alátámasztaniuk – jelentette ki Varga Judit, megjegyezve, hogy

már létezik egy nagyon kifinomult uniós követelmény- és kontrollrendszer, amely szabályozza a kohéziós alapok felhasználását és már lehetővé teszi a pénzeszközök megvonását.

Azt mondta: az Európai Bizottság éves jelentései szerint ez a rendszer hatékony.

Ám ha valamiért ez mégsem lenne elég, akkor ezt a rendszert természetesen tovább lehet fejleszteni – mondta Varga Judit.

A megoldás azonban nem olyan homályos fogalmak bevezetése, mint az „általános hiányosságok” az alapértékek betartásánál. Ez a kommunizmusra emlékeztet – jelentette ki a tárcavezető.

Arra a kérdésre, hogy

„az EU olyan lenne, mint a Szovjetunió”, azt válaszolta: akkor is azért büntették az embereket, mert nem voltak „ideológiailag kellően tudatosak”, és nem azért, mert megsértettek egy törvényt.

Hangsúlyozta: „A mi rendszerváltásunk egyik legnagyobb eredménye, hogy ma Magyarországon csak jogszabálysértés esetén lehet elítélni valakit. Az, ahogy most a jogállamisági viták folynak, erősen emlékeztet a rendszerváltás előtti időkre.”

Egy felvetésre válaszolva arról beszélt, előfordulhat, hogy az uniós helyreállítási csomag már az Európai Parlamentnél (EP) kudarcot vall.

„A Covid-19 válság idején is az EP a probléma, nem pedig a megoldás része volt. Ahelyett, hogy a járványt kezelték volna, az EP-képviselők az egyes országok védelmi intézkedéseit támadták, főleg természetesen minket” – mondta Varga Judit, hozzátéve, hogy az EP-ben még olyan álhírek is terjedtek, hogy az Országgyűlést felfüggesztették.

„Kevés okunk van azt hinni, hogy a parlament felnő felelősségéhez és elfogadja a kormányfők történelmi megállapodását”

– jegyezte meg.

Varga Judit elmondta,

Angela Merkel német kancellár a brüsszeli csúcstalálkozón megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse a Magyarország ellen indított 7. cikk szerinti eljárás lezárását.
„Az ő szava elegendő számunkra. Ám természetesen egyedül nem tudja magát a folyamatot lezárni”

– tette hozzá a miniszter.

Forrás: 888.hu

]]>www.vadhajtasok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Nézőpont (1) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Életmód (1) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>