Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
0dfb737cb1e5cc0cfbcedb1816166c2b.jpg

Tóth Gy. László: Provokátorok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Népszava nevű zavaros identitású szélsőbaloldali újság 2015. augusztus 29-én megjelent számának első oldalán, a Menekültek szörnyű halála főcím alatt egy grafika található, amelyen egy stilizált magyar, keresztény temető látható, benne egy muzulmán síremlék.

A mellette lévő keresztény sír felett a felirat: Ki engedte be közénk ezeket az illegális bevándorlókat?

A remekművet egy Pápai nevű egyén jegyzi, akiről viszont mi nem tudjuk, hogy ki engedte be közénk, mikor és miért. Hogyan lehet ennyire sérült lelkű valaki, hogy azt sugallja: ezeknek a magyaroknak már a felmenői is idegengyűlölők voltak, és még holtukban sem nyugszanak? A Népszava szánalmas és primitív provokációjában nincs semmi vicces.

A Magyar Narancs nevű ultraliberális, anarchista hetilap 2015. szeptember 10-i számának címlapján Orbán Viktor fényképe látható, azzal a kis módosítással, hogy az orra alá szögesdrótból bajuszt rajtoltak. Ezzel lényegében Hitlerhez hasonlítják. Kik azok az őrültek, akiknek Orbán politikájáról a nemzetiszocialista Hitler jut az eszükbe? Ráadásul ez a szubkultúra újabban mindig és mindennel kapcsolatban Hitlerre vagy a zsidó genocídiumra asszociál.

A címlapnál maradva újabb ellentmondásra, illetve hazugságra bukkanunk. A cím szerint Magyarország „Szégyenbe hozott ország”, mert Orbán menekültpolitikája bebukott. Tekintsünk el attól, hogy a lap munkatársainak nem erőssége a magyar nyelv ismerete, ugyanis a bebukott szónak semmi értelme nincs. Ennél lényegesebb, hogy ők is hazudnak: vitathatatlan, hogy Orbán menekültpolitikája sikeres, különben nem utánozná Németország, Ausztria, Dánia stb. Tudjuk, hogy a szerkesztőség szellemiségét Herbert Marcuse, Daniel Cohn-Bendit és társainak gondolatai hatják át, de azért a valóságnak is juttathatnának némi szerepet. Talán ha nem lennének ennyire magyar- és keresztényellenesek, akkor Soros György baráti körén kívül mások is olvasnák zsenialitásuk heti produktumait.

De minél liberálisabb egy ország, a tébolyba hajló gyűlölködés sajnos annál intenzívebb. A Franciaországban megjelenő Charlie Hebdo nevű provokatív szennylapot az ellene elkövetett merénylet tette híressé és életképessé. Ez a „szatirikus hetilapnak” mondott valami most a török partok mellett vízbe fulladt hároméves szír kisfiú halálán szórakozik. De ezúttal is átléptek minden határt. A karikatúrán a kis Aylan fekszik, arccal a homokban, úgy, ahogyan az egész világot bejárt fotón már láthattuk. Felette felirat: „Oly közel volt a cél…” A McDonalds hirdetőtábláján pedig ez olvasható: „Két gyermekmenü egy árért!”

De egy másik rajz is foglalkozik a tragédiával. A „karikatúra” szövege: „Íme a bizonyíték, hogy Európa keresztény: a keresztények járnak a vízen – a muszlim gyerekek elsüllyednek benne.”
Most tekintsünk el attól, hogy az Ószövetség szerint a zsidók száraz lábbal keltek át a Vörös-tengeren…

Időközben kiderült, hogy a szír kisfiúról készült anyagok eredete állítólag bizonytalan, de ez a lényegen aligha változtat, mert e „művek” szellemisége tökéletesen illeszkedik a keresztény és muzulmán világ kigúnyolására kidolgozott profilhoz. Az Index megfogalmazása szerint, betűhíven: „Habár tényleg készült rajz a hároméves Aylanról, nem ez a [Charlie Hebdo] címlapja, sőt, ha úgy értelmezzük, a maga módján az újság is eltávolodik tőle.” (Az előző mondatot érdemes újra elolvasni.)

A fentiekben ismertetett esetekben az a legvisszataszítóbb, hogy Európában létezik egy olyan zavaros identitású értelmiségi szubkultúra, amelyik már régen nincs tekintettel sem az isteni, sem az emberi erkölcsi törvényekre. Önmegvalósításuk határtalan, a saját torz egocentrikus világképükön kívül minden mást mélységesen megvetnek. Mindehhez a liberalizmus és a tolerancia folyamatos hangoztatásával teremtik meg az „erkölcsi” alapot. Ők a felvilágosodottak, akikre már a gravitáció sem hat.

Európának nemcsak más civilizációk és birodalmak ellen kell megvédenie magát, de a fehér és keresztény gyökerű európai kultúra belső ellenségeit is hatástalanítani kell.

Tóth Gy. László - ]]>www.magyaridok.hu]]>

A szerző politológus

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Vetítő (30) Politika (1582) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Tereb (146) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>