Ma 2019 december 12. Gabriella napja van. Holnap Luca, Otília napja lesz.
7dba67c0f050e1d426eef9729e3f08cc.jpg

TGM: Az uralkodó osztály leveszi az álarcot

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mindenki tudja már, mi történt Magyarországon. A pluralizmusra, az emberi jogokra, a civil társadalom autonómiájára, a gyöngébbek (szegények, tanulatlanok, nők, betegek, öregek, gyerekek, kisebbségi etnikumok, alkalmazásban álló – {...}

{...} azaz kizsákmányolt – és munkanélküli vagy nyugdíjas – azaz kizsákmányolt – proletárok és proletárasszonyok) iránti morális tiszteletre, az egyenlőség kultúrájára nincs többé szükség.

 A választásokon versengő pártok jelentősége elhalványult. A szoclib és naclib „demokraták” versengése – amellyel némelyek még mindig összecserélik a jelenlegi trágyadombot – időszerűtlenné vált az utóbbi évtizedben.

  De hát nemcsak itt – ha a budapesti rezsim flamboyant fasizáló-autoritárius excesszusaitól szemhunyásnyira eltekintünk – , így pl. a hierzulande irigylésre méltónak tekintett Németországban és Ausztriában hosszú évek óta kétharmados nagykoalíció van, a kerdem és szocdem pártok közötti különbség eltűnőben, az ellenzék marginális (Németországban a regionális kishatalom, az egyébiránt tehetséges és rokonszenves, ám főhatalomra esélytelen NDK-utódpárt, Ausztriában meg Dollfuß és Seyß-Inquart gazdasági verőfényben barnuló utódai); a valódi „Nyugat” (Nagy-Britannia, Franciaország, Benelux) államaiban néhol a neolib-sovén-xenofób-etnicista, represszív konszenzus uralkodik, az igazi ellenzék pedig a fasisztoid szcéna, a kisemmizettek között meg a dzsihád, amely alternatívát – még rosszat se – kínál, csak radikalizálja (így: ami a tőkés establishmenten kívül van, az egyetlen alternatíva: fehér fasizmus kontra bevándorló dzsihád!) azt, aminek a legpontosabb meghatározása: the same old shit; a skandináv államokban még úgy-ahogy megvan a manipulatív szocdem államdoktrína, amelyet egyre jobban fenyegetnek az etnicisták és rasszisták.

Egyre több nyugati állam (Kanada, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Belgium) bomladozik etnikai választóvonalak mentén, akárcsak korábban a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia.

    Az univerzalista citoyen politika, amelyet nálunkfelé még mindig makacsul „demokráciának” becéznek, dögrováson van, és senki se sír utána. Pesten mindenki „undorodik a politikától”, azaz helyesli az autoritárius rezsim viszolygását a pluralizmustól (az ellenzéki közvélemény épp úgy helyteleníti az ún. demokraták közötti „értékvitát”, a – tévesen – baloldalinak, sőt: balosnak [!] nevezett pártocskák különbözőségét, mint Orbán mindenféle „értékvitát”; az ellenzéki közönségnek is csak a győzelem, azaz csak a hatalom számít; a lényeget illetően egyetért az állítólagos ellenféllel, és épp úgy püföli a magányos antirasszista tüntetőt, mint a Jobbik nevű neonáci sikergárda).

   A polgári társadalom és a liberális kapitalizmus brit szülőföldjén tántorgó-dülöngélő államtréfa épp kilépne az európai emberi jogi egyezményből, s ha kell: emiatt akár az Európai Unióból is, mert ez nem engedi, hogy kellőképpen rugdalhassa a bevándorlókat. (A sok százezer kivándorlót kibocsátó „magyar” [?] államképződmény-szerűség pedig máris zéró bevándorlást hirdetett meg, nehogy lemaradjon a „Ki a legreakciósabb?” valóságshow-kvíz eredményhirdetéséről; mintha bárki ide vágynék a temetői szomorúfűzek alá – hiszen egyre többen emigrálnak tőlünk a viszonylag jómódú, demokratikus, szabad Romániába!)

   A Nyugat ifjú lázadói – összhangban a még mindig a ’68 átkos öröksége miatt morgolódó hun-szittya reakcióval – elvetik az ó-de-borzasztó permisszív, drogos, fogyasztói, promiszkuus, feminista-buzilobbista „álkultúrát”, és fölcsapnak a dzsihádista Iszlám Állam önkéntes bakóinak és csiklókimetszőinek.A Kelet-Európából elmenekült, az itthoni bérek többszöröséért nyugati cselédsort vállalt „fiataljaink” ott – érdekes módon – éppen a bevándorlóellenes, tehát velük szemben ellenséges mozgalmakkal rokonszenveznek (ez mindig így volt, tessék megtekinteni az ukrán és a lengyel emigráció történetét az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában), föltéve, hogy befogadják őket a „pakit”, az arabot (towelheads) és a „négert” ütlegelő focihuligánok szubkultúráiba. Efelől még ők is fehér niggerek maradnak.

   Az uralkodó osztály – amelynek többé sehol se kell számolnia a megboldogult munkásmozgalommal – egyrészt megengedheti magának a fényűzést, hogy simán letagadja a saját létezését, másrészt pedig koncentrált támadásba lendülhet (lendül is, ne tessenek félni) a szociális juttatások, segélyek, ingyenes közszolgáltatások és általában a redisztribúció ellen (itt csak a latin-amerikai balpopulista féldiktatúrák jelentenek részleges kivételt egyelőre). Persze csak az egalitárius redisztribúció ellen, mert a középosztály-mentő adójogszabályok és segélycsomagok mindenfelé (a legszemérmetlenebbül persze az ideológiailag megtagadott, de brutálisan alkalmazott neokonzervativizmus mintaállamában, „Magyarországon” [?], naná) pompásan szolgálják az uralkodó osztály szokásos kispolgári segédcsapatainak összecementezését.

   Eljutottunk odáig, hogy ún. demokraták olvasói levelekben és kommentekben tiltakoznak ellene, hogy írásaimban „a nép” kifejezést merem használni, mert pillanatnyilag a demokratákat – különösen Kelet-Európában – a démosz puszta létének merő megemlítése rémülettel és hányingerrel tölti el. Hiszen a démosz nem más – ugye, demokraták – , mint a dologtalan, munkakerülő, potyaleső, irracionális tömeg, amelyet a reakcióssá és elnyomóvá züllött „fölvilágosodás” szellemében meg kell rendszabályozni, és amelynek mosolygós, derült, fönnsőbbséges türelemmel el kell magyarázni, hogy szent kötelessége a nyomor, megalázottság, egyenlőtlenség, faji és nemi megkülönböztetés élénk helyeslése (a beletörődés már nem elég).

   Krémer Balázs kimutatta, hogy mit ér ezt a mi kis rezsimünket „populistának” nevezni – a rezsimet, amelyben csak a legfölső 10% (tíz százalék!) gyarapszik! Ez a populizmusnak az ellenkezője, de ez se zavar senkit.

Amúgy az egyenlőtlenség világszerte villámsebesen növekszik, itt-ott XIX. századi méreteket ölt az ún. fejlett világban is (vö. Thomas Piketty nagy sikerű könyvével – baloldali bestseller!). A jóléti állam „leépítése” még mindig folytatódik, a tőke-munka kontinuumból kihullott százmilliók kirekesztése egyre brutálisabb. A pluralizmus (hogy a valódi kritikai kultúráról ne is beszéljünk) elnyomása nem mindenütt olyan goromba, mint Magyarországon (a médiaszabályozástól a reklámadóig és az internetadóig, a kezdeti Rákosi-rezsimre emlékeztető politikai tisztogatásoktól, politikai indítékú masszív elbocsátásoktól a – helytelenül „államosításnak” nevezett – központosításig), ahol már eljutottunk odáig, hogy még a MüPa aligha veszedelmes műsorfüzetét is cenzúrázzák; de azért világszerte látható, hogyan szorul a margón túlra minden, ami más, mint a piac és a nacionalizmus ősrégi elegye.

   A magyarországi ellenzékiség erkölcsi és politikai színvonalát jól mutatja az a rosszul leplezett ujjongás, amellyel a legújabb amerikai rendszabályokat fogadta a ballib sajtó (a hat „kormányközeli” főkolompos kitiltását).

   Holott – ha a rendszerint jól értesült index.hu nem téved – a panaszos a Bunge nevű, igen rossz hírű multinacionális vállalat, amely éppenséggel adócsalásairól híres, meg arról, hogy milyen botrányosan korrumpálja a perifériaállamok hatóságait. (Vö. ]]>http://www.theguardian.com/business/2011/jun/01/argentina-accuses-grain-traders-tax-evasion]]> -- és még ezer cikk, vö. Google.) Valószínű, hogy a magyarországi adóhivatal is korrupt, Horváth András és Vancsura István leleplezései meggyőzőnek tetszenek, de hát itt bagoly mondja a verébnek. Evvel szemben a Népszabadság az Európai Parlamentnek az Orbán-rezsimet vádló ülését (ugyancsak rosszul leplezett) megvetéssel kezeli: hisz az csak duma, az csak „politika”, míg az Egyesült Államok kormányzata ugyebár lesújtott. A fat lot of good it will do. Az Egyesült Államok olyan demokratákat is támogatott már, mint Videla, Pinochet, Ceauşescu és Pol Pot, no meg a kitűnő és remek modorú afganisztáni tálibok. Az amerikai hivatalos és sajtóbírálatok indokoltak és jogosak az Orbán-kormánnyal szemben, de az előbbiek hitele némileg kétes.

   Nagyon kiábrándító volt látni, amint a „magyar” kormány által gyalázatos módon támadott Ökotárs vezetője közös sajtóértekezletet tart az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével. Nem a vidéki auroritárius államtorzó és az imperialista globális szuperhatalom között kell döntenünk (amely ez ügyben is: dinoszaurusz a porcelánboltban); egyiküket se kell választanunk, és persze az orosz autokráciát se, hanem mindkettejükkel, mindhármukkal szemben a kelet-európai népeket, mindenekelőtt a miénket. (És mind az oroszokkal, mind az amerikaiakkal szemben fölülkerekedtek a xenofób közhelyek és etnikai sztereotípiák, kiegészítve a honunkban megszokott „orientalista” lenézést a balkáni, ázsiai, közel-keleti, muszlim népekkel szemben, amelyben a „ballib” sajtó is jeleskedik.)

   Az amerikai intézkedések oroszellenes geostratégiai és energetikai célzata világos, de ebből nem következik – à la Magyar Nemzet – az előnyös külsejű és varázslatos stílusú Putyin főparancsnok fölsőbbrendűsége (se). Az, hogy Orbánnak már nem akadnak más partnerei, mint a közmegvetésnek örvendő Berlusconi és Băsescu, az jellegzetes és megérdemelt, de az ország elszigeteltsége tragikus. Mindebből azonban nem következik, hogy bárhol lennének népbarát kormányzatok.

   A nyugati libdem politika nyomorát szépen illusztrálja azoknak a nagy nulláknak a névsora – Merkel, Hollande, Cameron, Obama stb. – , akik jelenleg „a szabad világot” vezetni hivatottak. A hazai ballib közvélekedés fölöttébb szeretné, ha hazánkat is a nyugati represszív-manipulatív konszenzusba simuló unalmas (se hús, se hal, mi-figue, mi-raisin) senkik vezetnék, mint a bőségesen megszolgált közismeretlenségben úszkáló osztrák szövetségi kancellár, Werner Faymann. (Tetszett már hallani róla? No ugye.) Végre kis nyugalomra lenne szükségünk – mondják a Klubrádió betelefonálói. Mintha a kezdeményezésekkel és a változtatásokkal volna baj, nem az irányukkal és természetükkel. Elnyomás helyett manipulációt! Cenzúra helyett kabarét! Nyílt antiszemitizmus helyett burkoltat! Kilakoltatás helyett kilakoltatást! Kínai bérrabszolgák helyett minimálbéren foglalkoztatott magyarokat, minimálbéres magyarok helyett közmunkásokat, közmunkásoknak szociális temetést! Rap és slam helyett operettet!

   A ballib mainstream annyira jobbra tolódott, hogy „antikapitalistának” véli a milliárdos fideszes oligarchákat kormányon belül és kívül. Azt hiszi, hogy bizonyos szolgáltatók átcsoportosítása az oligarchiával összefonódott tőkés államhoz: ez szocializmus. A magyarországi proletariátus régi osztályharcos lapja, a Népszava azt írja, hogy Görögországban a legrosszabb forgatókönyv a Sziriza (baloldali szociáldemokrata párt) hatalomra kerülése lenne, amitől a jó Isten őrizzen meg mindannyiunkat, hiszen ettől csökkenhetne az észt, a portugál és az andorrai részvények értéke.

   Miután egész Európában megszűnőben van (Magyarországon pedig már megszűnt) a politika – tehát a közügyek nyilvános és csoportos vitatása, újjáfogalmazása, értelmezése és a vitelükbe való népi beavatkozás, az állam korlátozása a népakarat által, s annak a nyilvános, tartalmilag korlátlan és folytonos megbeszélése, hogy mi a helyes – , a szélsőjobboldali, radikális jobboldali és jobbközép politikai osztály (más nincs) azon sopánkodik, hogy mindent „beborít” és eltorzít „a politika”, pedig az volna a jó, ha mindenki végezné a maga dolgát, a teendőket pedig meghatározná a „szakmaiság” (azaz az adott területen domináns techno/bürokrácia osztatlan hatalma, megföllebbezhetetlen diktátuma és ízlése).

   Vonzó küllemű fiatal értelmiségiek arról nyilatkoznak trendi-puhán, hogy „a politika” nem érdekli őket, mocskos dolog, amit így kell magyarra lefordítani: „félek kritizálni a tőkés államot és zsarnoki vezetőit, én jól megvagyok, kösz, mindenki más fulladjon meg, ha meg jön a baj, a legtöbb haverom már »kint van« Londonban meg Berlinben, csá, helóka”, stúdión kívül, mikrofontól távol persze belátják, hogy a 180 (más adatok szerint 260) ezer éhező magyar gyerek, hát, nagyon gáz, meg a fűtetlen, vizes, dohos nyomortanyákon „lakó” szerencsétlen milliók látványa, hát, nyomasztó, és hát ebbe a lepukkant oktatási rendszerbe nem szülünk gyereket, de bocsi, nem érünk rá, annyi menő kulturális program van a lüktető, izgi Budapesten. (Plusz gasztroblog.)

   És a ballib (értsd: mélyreakciós neokon) műsorvezető eltöprengve, bölcsen bólogatva hozzáfűzi: az ennek az országnak a baja, hogy mindenki állambácsitól lesi a sültgalambot. (Magyarul: még kevesebb ingyenes közszolgáltatást, még kevesebb ingyenes óvodát, iskolát, rendelőt, kórházat, még kisebb létszámú egyetemeket, még szűkebb előrejutási pályákat, még kevesebb szociális-kulturális-területi integrációt, redisztribúció helyett még több protekciót, nepotizmust; legyenek még zártabbak az elitnek csúfolt érdekcsoportok és klikkek.) Az osztálylogika háborítatlanul működik: a hiperlojális, olykor denunciáns valasz.hu meg a konzervatív mandiner.hu  vadul támadja a jobboldali állampártot a középosztályt (kispolgárságot + értelmiséget) hátrányosan érintő internetadó miatt, az állampárti közlöny, a Magyar Nemzet a kormány ellen fordul, ha kedvenc oligarcháinak érdeke sérül. (A pest-budai elitgimnáziumok zárt belvilágából származó, nekem fölöttébb rokonszenves fiatal „új új” baloldal – hála Istennek – már gyürkőzik az osztályárulásra, s készül elhagyni a fönsőbbséges karitatív, pártfogó attitűdöt, de ha nem találja meg a mélyszegénységben élő szubproletár védenceken túl a plebejus szövetségeseket, akkor minden jó szándék mellett se lesz képes elhagyni a liberális kereteket. Az értelmiségi osztálypolitika csak pár mikronnyival jobb a többi középosztályi – polgári és hivatalnoki – osztálypolitikáknál.)

   A szegénység etnicizálása – ez egész Európában az egalitárius szociálpolitika kurrens alternatívája – fölmentést ad mindenfajta szolidaritás alól, és még a liberálisok is belátják, hogy „az emberi jogok” sajna, sajna, „nem jó szöveg”. Lejárt. Nem kattannak rá az emberek, hiába. A korrupció gyökere pedig, mit tegyünk, az emberi természet.

   Politikai pártállástól – majdnem – függetlenül alakul a konszenzus, amelynek a konzervatív karaktere félreismerhetetlen. Mivel az egyenlőtlenség, hierarchia, elnyomás, depriváció „spontánul” alakul, a spontaneitásba való beleszólás: zsarnokság. (Antidemokratikus, etatista, kommunista, fasiszta, populista – mikor melyik.) Hogy ez a beavatkozás súlyosbítja-e vagy enyhíti a társadalmi igazságtalanságot, nem érdekes.

   A fő politikai táborok egész Európában természetesnek tekintik a hierarchiát (azaz a gazdasági, szociális, politikai és kulturális egyenlőtlenséget, kirekesztést és elnyomást); a hierarchia megkérdőjelezése – amelyet mindig a szabadságtörekvésekkel tekintettek egylényegűnek – egyszerűen totalitárius. A komprádor-félgyarmati „elitek” a Nyugatot (akár a saját kárukra is) fölsőbbrendűnek tekintik, hiszen „nem lehet véletlen, hogy itt nálunk a periférián mindig rosszabb volt”. Mintha a rasszizmust nem a brit és francia gyarmatosítók találták volna ki, mintha a fasizmusok nem tőlünk nyugatra fekvő országokban (Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában) szökkentek volna szárba, mintha az Egyesült Államok történetében nem játszott volna szerepet a faji szegregáció (a huszadik század utolsó harmadáig; és informálisan tovább). (Ami persze nem azt jelenti, hogy a kelet-európai „fölsőbbségi államok”, Obrigkeitsstaaten, nem érték volna meg a pénzüket. De ebben történetesen nincs vitám a jobbra hanyatló liberálisokkal.)

   Az egyenlőtlenség természeti jellegének elismerése mindig egyetlen kurta lépésre van a fasizmustól (s mivel a fasizmus modern, ezért nem meglepő, hogy a piaci spontaneitás biologizálásának korai szakaszából származik, azaz a modernizmus modern eltorzulása). Ebben a represszív konszenzusban – amelynek a legszelídebb formája: nincs mit tenni, várjuk meg a gazdasági föllendülést – még a társadalmi jelenségek önálló, vagyis társadalmi jellegének elismerése is (és itt nem a szociális konstruktivizmusra gondolok, érdemei ellenére se) nagy haladó vívmány. (Pedig a XVII-XVIII. században se volt már olyan óriási vasziszdasz.)

   A ballib ellenzék (amely már annyira se szocdem, mint Bruno Kreisky és Helmut Schmidt volt hajdanán) nálunk és másutt Európában még őrzi vékonyka relatív előnyét mint afféle „kisebbik rossz”, de a konzervatív, egyben represszív konszenzus nyomása egyre erősebb. A fokozódó kizsákmányolás és társadalmi-politikai elnyomás (valódi ellenerő híján) egyre akadálytalanabbul, egyre simábban érvényesül. A vezető politikai csoportok közötti ellentétek – a csörömpölő harci zaj ellenére – egyre lényegtelenebbek, amit pontosan jelez a növekvő összhang az etnikai kérdésekben (Nyugat-Európában a bevándorlók, Kelet-Európában a romák vonatkozásában). Még a nők egyenlősítése is megtorpant.

   Ennek láttán az uralkodó osztály egyre őszintébb. A hierarchiát egyre erősebben etnicizálja, biologizálja (a verseny, a siker, a „rátermettség”, az intelligencia, a „humántőke” hazug, ideologikus fetisizálásával, „a gének” folytonos, behízelgően engedékeny-ironikus emlegetésével), hangja „lefelé” egyre inkább (és megint) a megvetésé, egyre nyíltabban használja a nem is annyira titkos titkosszolgálatokat (mindenütt mindenkit lehallgatnak, magánlevelek röpködnek a sajtóban és a tárgyalótermekben), a konformizmus egyre erősebb. Föltűnő, hogy egyre konzervatívabb a humor, amely minden humanista társadalmi reformot, az egyenlőség és az autonómia minden, mégoly szelíd javaslatát is gyökértelen álmodozásként és elavult balfácánságként röhögi ki. Az elnyomó konszenzus rettentően mosolygós.

   De az alternatíva kizárásának a fele sem tréfa.

Tamás Gáspár Miklós - ]]>dinamo.blog.hu]]>

]]>A cikk eredetije itt olvasható
]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

]]>

]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1440) Vetítő (37) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Tereb (138) Politika (1571) Autómánia (61) Tv fotel (65) Történelem (13) Szépségápolás (15) Belföld (5) Mozi világ (440) Sport (729) Irodalmi kávéház (474) Gazdaság (633) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (221) Gasztronómia (539) Kultúra (4) Mozaik (42) Jobbegyenes (1651) Mondom a magamét (4146) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>