Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
40efdb1b21616c340b23fef63e9f8a1e.jpg

TGM: "A Fidesz szélsőjobboldali párt"

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Tamás Gáspár Miklós szerint azt az államot, ahol nem állnak fenn a szabadság és egyenlőség minimális feltételei sem, nem nevezzük demokráciának, még illiberálisnak sem.

Orbán tusnádfürdői beszéde igenis egy féldiktatórikus rendszer bejelentése volt, és nagy fordulatot jelez a miniszterelnök politikájában – mondta a filozófus egy interjúban.

Interjút készített az e heti ]]>Magyar Narancs]]> Tamás Gáspár Miklós filozófussal. TGM-et a tusnádfürdői beszéddel kapcsolatban faggaták.

Fotó: Sióréti Gábor

TGM szerint jelentős fordulatot jelent a miniszterelnök politikájában a tusdnáfürdői beszéd, amelyben Orbán illiberális állam felépítését jelentette be, és olyan országokat említett követendő példaként, mint Kína, Törökország vagy Oroszország.

A filozófus szerint gyávaság Orbán széles körben kritizált beszédét azzal relativizálni, hogy nem tartalmazott újdonságot. "Katonai diktátorok sem szokták így kikiabálni", hogy az emberi jogok politikai rezsimjének vége – fogalmazott. TGM-et megdöbbentette a beszéd, mert nem hitt benne, hogy "efféle politikai programot nyíltan meghirdethet a magyar állam vezetője".

A másként gondolkodót idegen ügynöknek bélyegezni a diktatúrák hagyatéka Robespierre óta – mondta a filozófus. Mivel Orbán Viktor intelliges, észrevette, hogy a fiatalok körében egyelőre csak szubkulturális mozgolódás zajlik, ami lehet egy új baloldal magva – mondta TGM, aki szerint Orbán csírájában akarja ezt elfojtani.

Olyan még nem történt Európában, hogy valaki bejelentse, hogy mostantól "illiberális, azaz nem plurális, hanem diktatórikus vagy féldiktatórikus korszak kezdődik". TGM kijelentette: "A Fidesz szélsőjobboldali párt", és jelenleg a legerősebb ellenzéki párt is szélsőjobboldali, ezekre szavaz a pártválasztók 70 százaléka.

A kérdező felvetésére, miszerint Orbán demokráciát ígért, csak nem liberálisat, Tamás Gáspár Miklós azt mondta, a modern demokrácia eszköztárához hozzátartozik sok minden, amit a Fidesz a liberalizmus halmazába sorol: például a nemek és szexuális orientációk közötti "szigorú esélyegyenlőség kierőszakolása", a szegények felemelése, a szegregáció elleni harc.

TGM szerint azt az államot, ahol nem állnak fenn a szabadság és egyenlőség minimális feltételei sem, nem nevezzük demokráciának, még illiberálisnak sem. Szerinte a választójog is erősen korlátozott, nemcsak a "csalást rendszerré építő gyalázatos törvények miatt", hanem azért is, mert nem áll fenn, hogy a választópolgárok minden információ birtokában, szabadon dönthessenek.

Részlet az interjúból:

Meglepte önt ez a beszéd?

TGM: Megdöbbentett. Ez döntő fordulat, amelynek a bekövetkeztétől tartott ugyan az ember. Próbáltam nem annyira borúlátó lenni, hogy azt higgyem, efféle programot nyíltan meghirdethet a magyar állam vezetője.

Az miért számít ennyit, hogy ezt nyíltan kimondta Orbán? Például a civil szervezetek megbélyegzése hónapok óta zajlik, Lázár János nagyon is hasonló szavakat használt, mint most a miniszterelnök.

TGM: De ez most az alkotmányos, szabadelvű jogállam megszüntetésének kontextusában van. A másként gondolkodót idegen ügynöknek gyalázni: a diktatúrák hagyatéka, Robespierre mondta a rémuralom idején a girondista ellenzékre, hogy „a külföld pártja”. A militáns nemzetfogalomba csak a nacionalista jobboldalnak engedelmeskedő elemek férnek bele. Mivel a parlamenti ellenzék többé nem számít, Orbán Viktor a rá jellemző intelligenciával észrevette, hogy a fiatal értelmiség körében – egyelőre csak szubkulturális szintű – mozgolódás folyik, ami új baloldal magva lehet, ezért csírájában kell elfojtani. Ezen nem kell feltétlenül meglepődni, de mégiscsak új helyzet. Ha ránézett Európa térképére 1940-ben, nem talált egy demokratikus államot se, voltaképpen Skandináviában sem. Ha 1990-ben nézett rá a térképre, akkor piaci rendszerű, szabadelvű-alkotmányos, plurális, valóban parlamentáris államokat talált mindenütt. A kapitalizmus történetében oszcilláció látszik egyrészt a piaci és az etatista rendszerek, másrészt a diktatúrák és a liberális jogállamok között. Lehet, hogy el fog terjedni, amit Orbán Viktor akar és csinál, de ma az európai államok többsége mégiscsak valamiféle jogállami, szabadelvű-alkotmányos rendszernek hívja magát hivatalosan. Ezeknek a rendszereknek sok hibájuk és van, de olyan nem történt még, hogy valaki bejelentse, hogy az egésznek kampec, és innentől kezdve illiberális, azaz nem plurális, hanem diktatórikus vagy féldiktatórikus korszak kezdődik. Magyarországon a hatalmi párt is szélsőjobboldali, a pillanatnyilag legerősebb ellenzéki párt is az, a két szélsőjobboldali pártot összesen a biztos pártválasztók 70 százaléka támogatja.

MN: Hogy érti, hogy nyilvánosan kijelentették, hogy szélsőjobboldaliak?

TGM: Nem értem a kérdést. A sovén-etnicista diktatúrát támogató jobboldali pártokat szélsőjobboldali pártoknak szoktuk nevezni. A Fidesz szélsőjobboldali párt.

Teczár Szilárd teljes interjúját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

hvg.hu - Magyar Narancs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Szépségápolás (15) Tereb (146) Belföld (10) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Történelem (17) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>