Az nem volt hírértékű, hogy az ibériai tengerparton ötvenkétezer magyar halkan, tisztességesen viselkedett, de az egész világsajtót bejárta, hogy egy magyar férfi szerelmi féltésből megölte a feleségét és elásta egy bokor tövében.

Arra negyven év múltán is emlékezem, hogy a salernói kempingben öt német fiatal éjszaka részegen ordítozott, de arra már nem, hogy milyen kedves, udvarias német családok voltak a szomszédaink, lakókocsijaikban. Ám egy francia család arra következtetett az egyedi jelenségből, hogy a németek csak úgy általában műveletlen barbárok.

A Chalkidiki-félsziget harmadik nyúlványán, ahol csak görögök nyaraltak, azt mondták nekünk, az Jon-tenger partjára nem mennek, „mert ott nyugat- és észak-európai invázió dúl, s a tengerbe dobják a borosüveget, a fövenyre a konzervdobozt, s a homok elhajigált csikkektől bűzlik: öntelt, gazdag nyugat-európai fajankók, szemétlerakónak nézik Görögországot!”

A magyar nemzet elleni katasztrófa-cselekedetnek tartom, ha az úgynevezett futballhuligán otrombán viselkedik, mert a nagyvilág előtt magyar jellegzetességként tudatosul lüttyentyű magatartása.

Többször fölmerült már bennem a gyanú, hogy ezek a szélsőséges, töpörtyűnyi csoportok, vajon nem fizetett provokátorok-é, hogy lejárassák hazánkat? Persze jól tudom, az angol, a francia vagy a román drukkerenc sem különb, ha rájön a hoppáré, de az legyen a királynő, Hollande vagy Ponta baja és gondja.

Az általánosítás közveszélyessé vált egész Európában. Skandináviában is. Olaszországban románellenességgé fajult az oláh cigányok keltette félsz és megvetés, most már Kanada is ódzkodik a magyaroktól az oda kivándorolt cigányaink miatt. A nyugati demokrácia – fölsőbbségtudatban élő nációk gyülevészkedése, s az őket ellepő színesbőrűek ellen undorkodó indulatokat táplálnak, sőt, ami kínos, az antiszemitizmus is buján gerjedezik ezekben az országokban.

Engem azonban az idegesít, hogy mindenütt, nálunk is, a más népeket dehonesztáló előítéletek néhány, ellenszenvet keltő bűnöző miatt alakulnak ki. És nem a rokonszenves túlnyomó többség, vagy az értékes, alkotó emberek megítélése nyomán.

Egyszerűen nem értem a hivatalos adminisztráció töszmögölését. Miért képtelen kiszűrni az őrjöngő szurkolót, aki tönkretépi a vonatszerelvényeket, s anyagilag is kárt okoz a futballkluboknak?

Nem értem, miért kínlódtunk évek óta a fémtolvajokkal, hiszen a villamosrézhuzal, a csatornatető vagy egy bronzszobor aránylag jól fölismerhető valami. Most végre fölébredt a parlament. De csak részlegesen. Nem lehetne-é a magyar származású nemzetközi bűnözőket triplán büntetni? Mondjuk egy magyar drogfutárt azért, mert no. 1. drogot csempész, no. 2. halállal kínálja meg honfitársát, no. 3. rossz hírét kelti Magyarországnak? És ha az eszement szurkoló Bukarestben randalírozik, az őshazájukban túszként élő magyarokat hozza megalázó, kínos, még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Miért kell ezt eltűrnünk?

Az is maga az őrület persze, hogy az országimázst besározó Göncz Kingát most Szanyi Tiborral akarják fokozni. Az Európai Parlamentben. Fölösleges akkor drogfutár, őrjöngő huligán, kábeltolvaj, vagy feleség-gyilkos magyar miatt óbégatnom. Ez a nép mindent elkövet, hogy oktondi mód minél visszataszítóbbnak láttassa önmagát. Külföldön. Mert Szanyi maga a rühellet. Rosszabb mint Cohn-Bendit. Ha hagyjuk ezt az önmagunk elleni propagandát, töszmögék vagyunk.

Szalay Károly - demokrata.hu