Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
abf00ae8b6219d0185d0864a3d6151a3.jpg

Szókimondó - Horn Gyula dilemmáim

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Nem hatódtam meg a németek Horn Gyula előtti ájulancaitól. Az európai baloldali túlsúly választási kampányfogásának tartom, mint ahogyan az volt a Tavares-jelentés is.

Ugyan, gyerekek, mondták egymás közt a zöldek, a pirosak, a lilák meg a szivárványlók, segítsünk ezeken a szegény magyar hernyatag balliberálisokon, mibe kerül ez nekünk?

Legföljebb két repülőjegybe, azt is kormányunk fizeti.

E sorokat nem Horn Gyula ellen írom. Írhatnám, mert aki bármily formában közszereplő volt, arra nem vonatkozik a holtakról vagy jót, vagy semmit. Nem ezért tartózkodok az ítélkezéstől, és csupán erősen kételkedve kérdezek, hanem azért, mert Horn Gyula múltjának egyik fontos pillanata sem tisztázott. A németek országuk egyesítőjeként ünneplik, mert elszamaradtak.

Aki élt a szovjet diktatúra idején, akár a Lajtán innen vagy túl, ép ésszel tudnia kellett, hogy helytartó külügyminiszter nem dönthetett efféle kardinális kérdésben. Ajnározásuk, „Európa hősének” titulálása emiatt olyan, mintha a kecskeméti városháza falára nem két tervezője, Lehner Ödön és Pártos Gyula nevét írnák ki, hanem Sóvárgó II. János kiskunmajsai kubikosét, aki a homokot talicskázta a műemlék épülethez.

Úgy képzelik, hogy reggel jobb lábbal ébredt Horn Gyula? És a K-vonalon fölhívta miniszterelnökét: Mikikém, ugyan szólj már oda a Kremlbe, ma átvágom a szögesdrótokat az osztrák határon! Máskülönben brezsnyevileg csókoltatom Mihail Szergejevicset!

Arról nem beszélve, hogy ha valakit ünnepelni lehetne ezért a kétségtelenül történelmi eseményért, én mint naiv, tudatlan kortárs, Németh Miklós miniszterelnököt ünnepelném, és főleg a makacsul itt ragadt trabantos-wartburgos kelet-német turistákat, akikkel nem lehetett mit kezdeni.

Ennél a blöffnél is súlyosabb dilemma azonban: mit művelt 1956 novembere és 1957 júniusa között? Úgyis mint pufajkás karhatalmista.

Kulcsfigurája volt az 1956-ot eláruló, leverő MSZMP-nek, majd az átmenetet és a jogfolytonosságot testesítette meg a hazaáruló MSZMP és utódpártja az MSZP között, amely pártkatyvasz ezúttal a nemzetközi nagytőkének árulta ki az országot. Vagyis lényegében megmaradt annak, ami mindig is volt.

Nagy emberek a történelem szeszélyének köszönhetően születnek. Ám ehhez a szeszélyhez a személynek is alá kell játszania. Egy negatív példa: a weimari demokrácia és a Párizs környéki békék előkészítették Hitler számára a terepet, s ő a megfelelő pillanatban meg is ragadta a lehetőséget. Pozitív ellenpélda: Pálffy, a Habsburgok tábornoka kihasználta a történelmi lehetőséget, és 1711-ben békét kötött Károlyival, a magyarok javára. Bajcsy-Zsilinszky Endre féktelen indulatában agyonlőtte Áchim András parasztvezért, de később szembefordult Bárdossyval, a háborúpártiakkal, vezéregyénisége lett az újvidéki vérengzés számonkérésének, revolvergolyókkal fogadta a németeket, és a nyilasok kivégezték.

A kezdetben szélsőségesen nacionalista Bethlen István konszolidálta az országot Horthy miniszterelnökeként, megfékezte a szélsőbal és szélsőjobb erőket, nyilasellenes, náciellenes, háborúellenes hazafi volt. Nem értékelik kellően tisztességét és zsenialitását. A Nyugat ünnepelte Telekit áldozatos hősi haláláért, a becsület jelképe, nemzeti hős lett. Máig krauszozzák. Nagy Imre kommunista szörnyetegként kezdte hazai pályafutását, életével váltotta meg múltját. Érdekes módon a jobboldali hősöket nem méltatják máig sem.

Mit óbégattok? Horn Gyula mitől különb, mint a fentebbiek? Nyomukba sem ér. De temetésével legalább lehetőséget adott arra, hogy Orbán Viktor ismét bebizonyítsa: nagy formátumú politikus.

Szalay Károly - demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (312) Vetítő (30) Gazdaság (705) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Kultúra (7) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Sport (729) Belföld (10) Egészség (50) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>