Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Szélsőbalos provokáció és kommunista tempó a DK-tól

Szélsőbalos provokáció és kommunista tempó a DK-tól

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Elég volt!

Vadai Ágnes kiváló kommunista ütemérzékről tanúbizonyságot téve az eucharisztikus kongresszus harmadik napján tartott online sajtótájékoztatót, amelyben az egyházat támadta, a komcsiktól már szinte megszokott módon a pedofília gyanúját emlegetve. 

A DK szigorú tekintetű képviselő asszonya ellentmondást nem tűrő hangon kormányzati vizsgálóbizottság felállítását követelte, miközben a katolikus egyházat mint bűnös struktúrát emlegette, amely állítása szerint összefonódott az Orbán-kormánnyal. 

Az időzítés, ahogy fentebb írtam, egyáltalán nem véletlen, a DK az MSZMP-hez hasonlóan gyűlöli a keresztény egyházat és a papokat, a jelenlegi ellenzéki pártok közül a legjobban, ráadásul Gyurcsányék pontosan tudják, hogy a kommunista diktatúra negyven éve egyáltalán nem tűnt el nyomtalanul, a „klerikális reakció” meg a „politizáló pedofil papok” szavakra pártjuk kemény magja még mindig rezonál. 

Hatásos volt tehát Rákosi és Kádár hosszú évtizedeken át tartó, intenzív keresztényellenes propagandája, azok közül, akik 40-50 évvel vagy még régebben születtek – vagy akkoriban voltak fiatalok –, még mindig sokan vannak, akik gyűlölettel, haraggal vagy gyanakvással tekintenek az egyházra és a papokra; a polgári, konzervatív emberek utolsó mentsvárára.

A bevehetetlen erődre, amely hitet és reményt tudott adni a baloldali diktatúra alatt az Istenben és hazában gondolkodó embereknek. Tudták ezt a kommunisták, ezért minden létező aljasságot bevetettek annak érdekében, hogy hiteltelenítsék, illetve bemocskolják az egyházat. 

És utódaik is ugyanezt a receptet követik. Nem véletlenül szokott Vágó István pont karácsonykor Jézus Krisztust gyalázó posztokat feltenni az oldalára, ahogyan az sem a véletlen műve, hogy a DK pont a pedofilellenes törvény benyújtásakor kezdte a papokat tiszta erőből pedofilozni, meg a nácikhoz hasonlóan a gyónási titoktartás eltörlését követelni,  és persze a hitüket nyilvánosan felvállaló közszereplőkre is ugyanezen okokból kifolyólag szokott liberális golyózápor zúdulni. 

És a balliberális sajtómunkások is azért olyan lelkes segítői az ügynek, mert pontosan tudják, hogy  a világon mindenhol a hívők teszik ki a jobboldal legnagyobb és legelkötelezettebb bázisát, olyan emberek, akik leginkább idegenkednek az LMBKLOHJKKTQ-lobbi erőszakos törekvéseitől és propagandájától. 

Legutóbb Lengyelországban láthattuk az elsősorban külföldről szervezett és pénzelt keresztényellenes támadásokat, ott is hasonló módszereket használtak Soros NGO-i, mint amiket most vetnek be Vadaiék és a ]]>444.hu]]>

Végül muszáj leszögeznünk, hogy természetesen minden bűnös büntetést érdemel  – példásat és szigorút –, de egyrészt az effajta bűncselekmények egyáltalán nem fordulnak elő gyakrabban a papok körében, mint például a pedagógusok között, másrészt ez az ócska, a kommunista időket idéző keresztényellenes prolihergelés nyilvánvalóan nem a gyerekek védelméről szól, hanem arról, hogy a szélsőbalos Demokratikus Koalíció rúghasson egy nagyot a hívőkbe, a papokba, az egyházba és a kormányba.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Mozi világ (440) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Sport (729) Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Egészség (50) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>