Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Szebb jövőt! Éljen Gyurcsány!

Szebb jövőt! Éljen Gyurcsány!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hát szép „gyerek” fog születni, az biztos…

A XV. kerületi időközi polgármester-választásról egyeztetett a Jobbik és a Demokratikus Koalíció. A jelek szerint Gyurcsány sem akar kimaradni a nagy „21. századi” összeborulásból. Reális a Jobbik-LMP-Momentum nász, amelyhez Feri tartja a gyertyát? Hát szép „gyerek” fog születni, az biztos…

Gyurcsány Ferenc a tükör előtt egy gárdista mellényt próbálgatott. Tetszett magának benne, a nyár folyamán felszedett egy keveset, a fekete szín meg slankított. Aztán egy gyors karlendítés után mégis levette, a DK-s nagymamák még nincsenek erre felkészülve. Meg aztán a Jobbik is már decens öltönyre és laza világfi dresszre váltott. Vona sem nemzetvezető már, hanem demokráciát boncolgató videóblog-guru.

Tulajdonképp „szobatiszták”.

Erősek? A választásokon kaptak 19 százalékot, de már jócskán elkezdtek szétesni. Szinte pont ugyanúgy, mint 2010-ben a szintén „egy híján húsz” finissel záró szocialisták. Gyurcsány akkor az MSZP-nek „segített”, most jöhetne a Jobbik.

Jó, ők jobboldaliak, Ferencünk meg papíron liberális és balos – de hát ezek avítt kategóriák. Ezeken túl kell lépni, ha nem akarunk beleragadni a 20. század mocsarába! (Azért valljuk meg, jól fizető kis posvány volt, az első árulás, az első millió, az első milliárd…)

Legyünk modernek, 21. századiak! Ezt mondja a Jobbik, az LMP és a Momentum is! És ez már az ő, Gyurcsány Ferenc szavajárása is!

A minap is milyen szép posztot írt a Szigetről, mint a politikai sokszínűség, a megértés és szeretet szimbólumáról. Ki nem érzékenyülne el e szavakon?! A „szemkilövető” Gyurcsány megvilágosodott, a jövőért mindenkivel együtt libeg és sasszézik a gonosz Orbán ellen.

Köpönyegforgatás lenne?

Hát ez azért nem lenne túl elvszerű kritika egy Jobbik-vezetőtől!

Fájna szerény személye az LMP-nek? Egyeseknek biztos, de azokat majd csak felfüggeszti az etikai bizottság, mert összevesznek a sárga rózsa színén. Könnyen manipulálható kis társaság.

Momentum? Vesz nekik egy karton ízesített vodkát, egy láda alkoholmentes sört, esetleg kisorsol köztük féltucat amszterdami tanulmányutat. Ezzel már ő ellenőrzi a tagság majd kétharmadát…

Persze biztos előjönnek azzal, hogy Gyurcsány a múlt, ők meg a jövő. Kis lelkesek! Hát akkor nézzük csak a számokat, melyik is itt a fiatal párt?

Jobbik: alakult 2003-ban.

LMP: alakult 2009-ben.

DK: alakult 2011-ben.

Ok, a Momentum meg 2015-ben, de még így is az ő pártja a második legfiatalabb! Meg a második leginkább „21. századi”!

Egyszóval Gyurcsány nélkül nincs demokratikus jövő, ellenzéki feltámadás!

Nem kell, hogy már most bevegyék a buliba, ő egyelőre megelégszik a kibiceléssel. A lényeg, hogy betegye a lábát a „pragmatikus jövőbe”! Aztán, mire ezek magukhoz térnek, már úgy is az ő kottájából játszanak.

Gyurcsány Ferenc elégedett volt. Kőbányán még „tesztüzemben” támogatja a momentumos önkormányzati képviselő-jelöltet. De jön mellette a fontos, XV. kerületi időközi választás. Ott már az ő embere a polgármester-jelölt. Természetesen független, hiszen a Márki-Zay blöff óta ez a trend. Mögé az összes „modern párt” odasorolhat.

Aztán majd, ha minden jól megy, újraszabják azt a „legújabb kori” mellényt is, legyen neki kellően gyurcsányos fazonja.

Olyan 21. századi, előremutató…

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Belföld (10) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Tereb (146) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Politika (1582) Mozaik (83) Kultúra (6) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Sport (729) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>