Ma 2018 november 20. Jolán napja van. Holnap Olivér napja lesz.
szanyi-tibor-2015.jpg

Szanyi bejelentkezett az MSZP-lista vezetésére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ez a világ legnagyobb poénja!

Mivel az EP-választás egyszerű szabályon alapszik és nincs trükközés, visszalépés, a képviselő szerint nem mindegy, kit indítanak. Nem csak bevállalni kell valamit, gondolkodni is kell- jelentette ki.

A közeledő EP-választások kapcsán Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője kijelentette az ATV Start műsorában, hogy ő szívesen vállalná az MSZP listavezetését. Ugyanis nem mindegy, hogy ki lesz a listavezető, tette hozzá, és nem mindegy, hogy ki, milyen körülmények között vág neki a feladatnak. Elmondta, hogy az EP-választáson nincs visszalépés más javára, nincs trükközés, egyszerű szabályon alapszik.

Minden elért 5 százalék egy mandátumot jelent a párt számára, tehát, ha 20 százalékot elért egy párt, akkor négy mandátumot kap, ha csak 19 százalékot ér el, már csak 3 mandátum jár neki. Ezért nem mindegy szerinte, hogy kit indítanak. Nagyon fontos, hogy nem csak bevállalni kell valamit, hanem gondolkozni is kell, jelentette ki Szanyi Tibor. 

Oláh Gellért - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (3095) Tv fotel (65) Politika (1570) Gasztronómia (538) Történelem (2) Tereb (125) Vetítő (37) Életmód (1) Kultúra (3) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (1412) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (595) Heti lámpás (184) Mozaik (2) Flag gondolja (32) Belföld (4) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (446) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Sport (727) Autómánia (61) Mozi világ (440) Nagyvilág (1289)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>