A XX. századi magyar történelem a listázások történelme is. Az éppen aktuális „rendszerváltások” idején különféle listákat készítettek az újonnan hatalomra kerülők azokról, akiket rendszerük ellenségeinek tekintettek. Lajstromba vették itt a sötétben bujkáló ellenforradalmárokat, majd a kommunistákat, aztán a zsidókat, a második világháború utáni években újabb B-listák, kuláklisták, miegyebek törtek derékba életeket, karriereket. A listázások célja mindig a megbélyegzés volt, a bosszú, a vélt vagy valódi ellenfél/ellenség ellehetetlenítése, földbe döngölése, megsemmisítése. „Akiknek hivatali működése az ország demokratikus szellemű újjáalkotását tevőlege­sen nem szolgálja”, azokat kizárták a közhivatalokból. Így kezdődött nyolcvan évvel ezelőtt. Aztán jöttek a vagyonelkobzások, kitelepítések, a választójog elvétele. S még örülhetett, aki ennyivel megúszta. Mert sokakat börtönbe zártak, törvénytelenül, megkínoztak, kivégeztek. A Terror Háza Múzeum tud erről mesélni – amíg megteheti.

És most megint ugyanaz történik. Listákról suttognak a minisztériumok folyosóin, nevek, névsorok keringenek a közszférában, kiket kell eltávolítani, lehetetlenné téve, hogy bárhova, ahová az állam keze elér, felvegyék őket. Van, kinek az arcába vágják: maximum futárnak veszik fel ma Magyarországon a kormányzati, politikai múltja miatt. Volt kollégánkat nem engedik a tanári katedra közelébe sem ebben a fene nagy pedagógushiányban, de olyan is akadt, akit még egy élelmiszerlánc pénztárosának sem vettek fel, mert „nem akarnak politikai vitát” az üzletben.

Újra sötétben bujkáló ellenforradalmárok lettünk, a rendszer ellenségei, kartotékadatok, akikről számon tarthatják, mit telefonoztunk, s mikor, miért, kinek. Láttunk már ilyet. Vajon akik aktákba írják neveinket, tudják-e, emlékeznek-e arra – különösen így, október 23. tájékán –, hogy ennek mindig ugyanez a vége? Nem hinném…

Néző László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>