Ma 2025 július 31. Oszkár napja van. Holnap Boglárka napja lesz.
Semmi meglepetés: ismét hazudott Magyar Péter

Semmi meglepetés: ismét hazudott Magyar Péter

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A politikai színre lépése óta Magyar Péter hazugságot hazugságra halmoz.

A Tisza Párt vezére most arra utalt, hogy szándékos gyújtogatás történhetett Ibrányban, ahol az országjárása során fordult meg. A legveszélyesebb hazugsága az volt, amikor azt állította, hogy Budapesten landolt a bukott szír elnök repülőgépe. De hazudott arról is, hogy politikai pályára lépne, valamint tagadta, hogy lehallgatta volna a volt feleségét, Varga Juditot.

Újabb elképesztő hazugságot terjesztett Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke még július 22-én Ibrányban járt, ahol a helyi gazdákkal beszélgetett és az aratásban is részt vett. Napokkal később már a Velencei-tó mellett járt Magyar Péter, ahol élő adásban azt ecsetelte, hogy július 23-án tűz ütött ki azon a mezőgazdasági területen, ahol Éles András gazdával közösen arattak a kamerák előtt.

A videóban Magyar furcsa kijelentéseket tesz, például 15 hektár leégéséről beszél és szalmát és búzát emleget, miközben ennél kevesebb terület volt érintett és a tarló, illetve száraz fű égett a helyi tűzoltóság beszámolója szerint. Magyar még tovább hergelt, amikor arról beszélt, hogy a helyiek láttak egy quadot elhajtani a tűz kitörése után, mégsem tettek feljelentést. Azonban az érintett gazda, Éles András a közösségi oldalán tudatta, hogy a quadosnak semmi köze nincs a tűz keletkezéséhez és ő ilyet nem is mondott Magyar Péternek.

De hosszú percekig beszélt arról is Magyar Péter, hogy szerinte többen hatósági vagy állami vegzálás áldozataivá váltak azok közül, akikekkel találkozott. Ezzel arra utalt, hogy szándékos gyújtogatás történhetett Ibrányban is.

Azonban a Tisza-vezér szavain kívül semmi jel nem utal szándékosságra.

Az embercsempész, aki ott sem volt

Magyar Péter a balos sajtóval karöltve hurrogta, hogy egy, a magyar kormány által szabadon engedett embercsempész okozott autóbalesetet a XXII. kerületben, majd segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt. Nem sokkal később kiderült, hogy az embercsempész, akiről beszéltek, már ki lett utasítva az országból, el is hagyta Magyarország területét. A balesetet okozó férfi a testvére. A Tisza Párt elnöke – bár nem először terjeszt álhírt – még napokig hajtogatta, hogy neki van igaza, még akkor is, ha a rendőrség is rácáfol.

Szír repülő, ami sosem járt Budapesten

A Tisza-vezér egyik legnagyobb és egyben legveszélyesebb hazugsága volt, hogy Magyarországra érkezett a bukott szír diktátor, Bassár el-Aszad repülőgépe. A Magyar Hang egy fotót is közölt, amely szerint Budapesten landolt a szír exelnök, ám képről hamarosan kiderült, szó sincs erről, és egy 12 éves felvétellel csapták be az olvasóikat. Magyar Péter Facebook-oldalán viszont sokkal később is megtalálható volt az álhírről szóló bejegyzés.

Magyar Péter Klubrádióban sem okozott csalódást, a tőle megszokott stílusban közölte, nincs miért bocsánatot kérnie.

A Tisza Párt elnöke aztán az ATV-ben folytatta az ezzel kapcsolatos ]]>téveszméi terjesztését]]>: az Egyenes beszédben arról értekezett, hogy kormányzati szintről nem jelentették még ki, hogy Bassár el-Aszad valóban nem járt itt.

 

A nem létező migránstábor

Vitnyéd és Csermajor nevét szinte az egész ország megismerte, miután az egykori tejipari szakiskola területén felújítás kezdődött a településen. A munkálatok miatt ellenzéki politikusok és baloldali médiumok azonnal rémhírterjesztésbe kezdtek, mindenféle információ nélkül politikai szerencsehuszárok, köztük ]]>Magyar Péter]]> hergelik az embereket.

Akkor Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is megerősítette, hogy nem lesz Vitnyéd–Csermajorban migránstábor.

Magyar Péter egyszerűen hazudik, hergel, félelmet kelt. Pont az ellen hangol, amit Brüsszelben támogat

– tette hozzá a kormánybiztos. 

Tiszás ámokfutás

Magyar Péter egy másik alkalommal azt állította, hogy az iskolákban Menczer Tamás miatt bántalmazzák egymást a gyerekek. Mindezt egy Reddit-bejegyzéssel támasztotta alá. A Reddit egy olyan platform, ahol név és fotó nélkül bárki írhat bármit, így ott terjednek a legnagyobb álhírek. Az álhír a jelek szerint még a tiszásoknak is szemet szúrt, mert Magyar Péter végül törölte a posztot, ellentétben a „rejtélyes” szír repülőgépről szóló bejegyzésével. 

Hazugságok egész sora

Még csak másfél éve tart Magyar Péter politikai karrierje, de már számtalan alkalommal került önmagával ellentmondásba, sőt nemegyszer bebizonyosodott már, hogy szándékosan hazudott is. Az egyik legemlékezetesebb hazugsága néhány héttel ezelőtt volt, amikor ]]>brutális vihar]]> tombolt az ország területén. Emiatt lezárták a Liszt Ferenc nemzetközi  repteret is. 

Magyar Péter ehhez képest a helyzetet bagatellizálva a közösségi oldalán azzal vadászta a lájkokat, hogy „a reptér az új MÁV. Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet.”

Magyar Péternek már a politikai pályafutása is nyilvánvaló hazugsággal indult. Emlékezetes volt, hogy tavaly februárban a Partizánnak adott interjúban még rossz viccnek nevezte azt a felvetést, hogy belépne a politikába. Ám rövidesen létrehozta a Talpra, Magyarok! mozgalmat, rendezvényt szervezett március 15-re, majd nem sokkal később bekebelezte a Tisza Pártot, amelyet az önkormányzati és az európai parlamenti (EP) választáson is elindított.

Noha a pártja EP-listáját vezető politikus többször is fogadkozott, hogy mandátumot szerezve sem menne ki Brüsszelbe, a június 9-i választás utáni nyilatkozataiban már úgy érvelt, hasznosabb lenne, ha ő is ]]>beülne az Európai Parlamentbe]]>.

Magyar Péter a mentelmi jog kérdésében is meghazudtolta magát. A Tisza Párt elnöke az európai parlamenti és önkormányzati választások előtti kampányban a mentelmi jog eltörlését ígérte.

A tavaly júniusi diszkóbotránya után viszont már egészen másként állt a kérdéshez: esze ágában sem volt lemondani az EP-képviselőként őt megillető jogi védelemről.

Bennfentes milliók

Februárban robbant ki Magyar Péter ]]>részvénybotránya]]>, miszerint 2023. július 21-én, pénteken este, tőzsdezárás után az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami jelentősen növelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, délután három órakor, tehát a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt, Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tíz millió forint értékben Opus-papírokat vásárolt.

A cikk szerint a rá következő hétfőn, tőzsdenyitás után Magyar emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert. Fontos, hogy ebben az időben Magyar az MBH, tehát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bank felügyelőbizottságában ült, az Opus pedig szintén Mészáros vállalkozása. Magyar a cikkre úgy reagált, hogy az Index állításaiból egy szó sem igaz, és azt állította, hogy az idézett napon nem vett és nem is adott el részvényt.

A Magyar Nemzeti Bank, mint tőzsdefelügyelet eljárást indított az ügyben és hosszú kérdéssort küldött a Tisza elnökének, hogy tisztázza a részleteket. A nyilvánosságra került kérdésekből kiderül, hogy Magyar 2023. június 21-én adott megbízást az Opus részvényeinek megvásárlására.

Vagyis amikor még a nyilvánosság nem tudott a visszavásárlási akcióról, amely később jelentősen megnövelte a cég részvényinek árfolyamát.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Flag gondolja (42) Irodalmi kávéház (548) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Gazdaság (743) Egészség (50) Mozaik (83) Tv fotel (65) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Történelem (19) Sport (729) Mozi világ (440) Politika (1582) Vetítő (30) Életmód (1) Heti lámpás (408) Jobbegyenes (3005) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (8489) Autómánia (61) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>