Ma 2020 október 29. Nárcisz napja van. Holnap Alfonz napja lesz.
1ed2b96ba0bba1936610376fb35e8ff9.jpg

Saul és fiai

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Négyszer váltott ki belőlem erős érzelmet a Saul fia. Egyszer örömöt, majd háromszor szomorúságot. Örömöt akkor, amikor kiderült, magyar film nyerte az Arany Glóbuszt.

De az öröm mellé hamar jött az első szomorúság. A hír kapcsán hamar megjelentek azok a kommentek, amelyekről tudtuk, hogy meg fognak jelenni.

De a második szomorúságot is hamar át kellett élnem. A ballib médiumok egy emberként csaptak le és csináltak vezető hírt abból, hogy egyesek azt szólták hozzá a győzelemhez, amit. Harmadszor maga a rendező szomorított el azzal, hogy úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy közhírré tegye: verték egy budai gimnáziumban a származása miatt. Sokan kaptak pofont az iskolában, mindenféle okból kifolyólag, legyen az származás, politikai nézet, kedvenc focicsapat miatt. 

Sajnálom, ha Nemes Jeles Lászlót bántották a gimnáziumban. Mégis elegánsabb lett volna, ha nem teszi ezt most szóvá. Az árokásóknak tett ezzel most szívességet. Mint ahogy azok a portálok is, akik főcímben tolták a képünkbe az alpári kommenteket. Úgy tűnt, ezeknek a médiumoknak ezek a hírek fontosabbak voltak, mint a Saul fia sikere. Bár, akkor vagyunk igazságosak, ha azt mondjuk, ők már maguk is árokásók.

Legvégére hagytam a kommentelőket. Nem értem őket. Ha már örülni nem tudnak a magyar sikernek, akkor miért foglalkoznak vele egyáltalán. Ha ennyire tudják előre, hogy csak „Saul fiai” nyerhetnek, akkor minek csodálkoznak, ha tényleg Saul fia nyer.

Igen, a filmipar tényleg különösen érzékenyen viszonyul ehhez a témához. Menjenek egyszer végig a kedvenc filmjeik stáblistáján, hány fia játszott Saulnak szerepet annak létrejöttében. Meg fognak lepődni. De akkor úgy lenne tisztességes, ha soha többet nem néznék meg azokat sem.

Maurer Zoltán

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Heti lámpás (245) Irodalmi kávéház (491) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Tereb (140) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1879) Nagyvilág (1452) Mozaik (83) Politika (1571) Életmód (1) Gazdaság (653) Belföld (5) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4880) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Történelem (14) Kultúra (6) Vetítő (37) Autómánia (61) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>