Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
20130730-szerelemszex-ferjhez-megy-orban-viktor.jpg

Ráhel, terhes-e vagy?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Milyen szép is az, mikor a hir24 nevű ballib portál ]]>felháborodva kiáltja országnak-világnak]]>, hogy a „habonyosodott TV2”szerinte „a legsunyibb karaktergyilkossággal” ment neki Puklinak, miközben ők olyan videóriportot készítenek és tárnak a nagyközönség elé, melynek címe: ]]>„Egy estén át kergettük Orbán Ráhelt”]]>, s melynek tartalma a félországot felbőszítette.

Bár, őszintén szólva, mi már semmin sem lepődünk meg. A mai közéleti diskurzusban vannak, akik szerint minden belefér. Még az is, hogy a miniszterelnök lányának várandóságával köcsögösködjönk, hogy minden szembejövőt meggyanúsítsunk azzal, hogy ő a leendő gyermek apja. Sőt, a riport végén Csonka Picit lebuzizzuk…

Mert úgy látszik, hogy a riportot készítő Katz Dávidnak és a 24.hu főszerkesztőjének, Kustánczi Norbertnek ez mind belefér az újságírói etikába.

A 24.h kiadója egyébként az a Central Digitális Média Kft., amelynek tulajdonosa a Sanoma Media Budapest Zrt.-t, és amely közel harminc lapot és oldalt ad ki, illetve üzemeltet, s amely az összes klasszikus kiadó- és marketingtevékenység mellett meglepő módon textilkereskedelemmel is foglalkozik.

Ez talán azért lehet majd később fontos, mert ha mégis etikai eljárás indulna Katz Dávid ellen, akkor lesz hol állást találni neki, mint függönyárus…

 A médiacsoport által jegyzet orgánumok a 24.hu mellett olyan fantasztikus termékek, mint a Story TV, a Nők Lapja, a Best magazin, a Cosmopolitan, a Füles, vagy a Lajos Mari konyhája… De a citromail.hu levelező program is kezükben van. Az azért látszik, hogy nem kispályás tulajdonosok álnak a 24.hu mögött. Pontosan ezért is nehezen értjük meg, hogy ilyen sunyi fércmű, mint a Ráhelt üldöző riport egyáltalán megszülethetett, vagy kikerülhetett. És egy ilyen kispályás fasz, mint Katz Dávid híressé válhatott.

Egyébként meg Dávidnak üzenjük innen: attól, hogy valaki frusztrált, igénytelen, piszkos szakállú és komplexusos, illetve jól láthatóan zavarja, hogy emiatt senki nem foglalkozik vele, így bosszút akar állni… na ez nem egyenlő az újságírással!

Vannak, léteznek más, etikus módszerek is. Például a helyszín, az időpont kiválasztása. Az előzetes bejelentkezés. A téma megjelölése. És persze a felkészültség is. De ezeket már egy féléves gyorstalpalón is megtanítják. Azt pedig, hogy józanul interjúzzunk – tanítani se kellene!

Hahó baloldali újságírók, szerkesztők! Hahó liberális közéleti szereplők! És persze: hahó értéksemleges moralisták! Hol vagytok most, mikor a komoly ellenzéki pénzekkel kitömött, önmagát objektívnek tartó, régi motoros szerkesztő- és szerzőgárdát összegrundoló 24.hu hírportál Katz Dávid nevezetű riportere a kamerák előtt alpári módon beszól Orbán Viktor lányának, hogy idézem: „Igaz-e a hír, hogy terhes vagy?”. S mikor, az egyébként egy ünnepségen résztvevő Ráhel elutasította ezt a kocsmaszintű beszélgetést (amihez ha közszereplő, ha nem, azt gondolom minden nőnek szíve-joga meg van), akkor a mi jó Dávidunk Puskás Petinek (a mellette álló partnerére tekintet nélkül) támadt neki, hogy „te pernahajder… Nem te vagy az apa?”.

Az effajta emberi méltóságot is letaposó mutatvány sajnos gyakorta előfordul a főváros romkocsmáiban – mondhatnák. De a videó, a szerkesztők engedélyével tényleg felkerült a „mértéktartó” hírportálra. Most komolyan: hol vagytok píszi közbeszéd ballib moralistái? Miért nem követelitek a riporter és szerkesztő fejét? Miért nem határolódtok el? Vagy amit szabad Katz Dávidnek és Kustánczi főszerkesztőnek, azt nem szabad G. Fodornak?

Az, hogy Orbán Ráhelt piszkálja a ballib sajtó, mikor ugyanúgy, mint bármelyik kortársa csapatja, bulizik és fiúkkal táncol – már önmagában hányinger, de ha ízlésesen van találva, akár bele is férhet a sajtóetikába. Az, hogy rászállnak azért, mert megbízott előadóként oktat a Corvinus egyetemen, már egy kissé fura. Főként annak fényében, hogy számos valóban közéleti szereplő, ex-, vagy jelenlegi politikus is megteszi ugyanezt, és ebben semmi különlegeset nem vél felfedezni senki sem. De az a nyilvános okádás, amit most ez a Katz Dávid tett, s az, hogy ehhez azok a szerkesztők és munkatársak asszisztáltak, akik egyenként felháborodva követelték G. Fodor fejét, mikor engedte, majd védelmébe vette, hogy az általa főszerkesztett oldalon Tóbiás feleségét alpári módon pocskondiázzák, már mindenképpen beszédtéma kell, hogy legyen. Még akkor is, ha Katz Dávid, ahogy a riportból kiderül, Ráhellel ellentétben fogyasztott alkoholt, s nem is keveset.

Ha a következő fideszes-bálnás dzsemboriba nem hívják meg a hír24-et, akkor majd ugyanezek az önmagukat újságírónak tartó alakok fognak-e hisztizni egy sort? Illetve, hogy a ballib értelmiség nyafogni fog-e a sajtószabadság elnyomása miatt? Van rá egy fogadásom…   

Ja és hogy a riport színvonalát tovább elemezzük, érdemes megemlékezni arról a sajtótörténeti kérdésről is, amit Csonka Picinek szegezett neki Katz Dávid, ugyanezen az ünnepségen, ugyanebben a riportban. Arról érdeklődött részeg hősünk, hogy Picinek Majkával (?), vagy más férfival volt-e a legjobb csókolóznia. Habár nem vagyok egy nagy Csonka András rajongó, de azért úgy gondolom, hogy ennek a mikrofonos faroknak tőle is bocsánatot kellene kérnie! Mert ezt nálunk úgy hívják, hogy netto buzizás. Vajon, mi ennek a neve a 24.hu szerkesztőségében?

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Szépségápolás (15) Belföld (10) Egészség (50) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Életmód (1) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Autómánia (61) Történelem (17) Flag gondolja (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>