- 0
Csipke Józsika szülőanyja mondá egykor, nevetve, hogy Tisza-vezér úr jár ugyan pszichológushoz, csak nem eleget.
Csipke Józsika szülőanyja mondá egykor, nevetve, hogy Tisza-vezér úr jár ugyan pszichológushoz, csak nem eleget. Jelentem, most karácsony alkalmából végre meglátogatott egyet. (Vagy az őt, de erre még visszatérünk.) Más kérdés, hogy a terápiát miért kellett ország-világ előtt megejteni. Az efféle foglalkozások csak a betegre meg a gondozóra tartoznak. Persze ez önmagában még nem lenne hányinger.
Láttunk már százféle píárinterjút. Jobboldalit, baloldalit, mindenfélét. A lefetyelés nem pártfüggő. E téren nagy meglepetés már nem érhet minket – gondolhattuk egészen karácsony másnapjáig. Amikor is ránk rúgta az ajtót meg a karácsonyfát az említett terápiás interjú Magyar Péterrel.
Amelynél már akkor félrenyelhettük a bejglit, mikor a riporter – bizonyos Szily Nóra – megköszönte interjúalanyának, hogy volt kedves meghívni őt. Hm. Eddig azt hittük, ez fordítva szokás: a riporter hívja a pácienst. Ám ahogy van kirendelt ügyvéd, úgy – ezek szerint – létezhet berendelt riporter is. Aki aztán negédesen mosolyogva ül, fekszik, bólogat, alákérdez és csóválja a farkát. A fölkonf helyett akár azt is duruzsolhatta volna Szily kartársnő: „Köszönöm alássan, hogy a rendelkezésére állhatok és kényeztethetem önt, uram!”
A porcukros fenyő alatt és az asztali mézeskalács házikó fölött aztán összehajolt a páros, s dús harmóniájukból ily mondatcsodák születtek: „Alapvetően az én életemet a nők határozzák meg, legyen az édesanyám, a nagymamám, a dédnagymamám, a volt feleségem, a volt menyasszonyom, a körülöttem lévő nők, a jelenlegi barátnőm. Mert ha ők nem lennének, akkor igazából senki nem lenne. És én nagyon hálás vagyok a közéletben is, meg mindenhol, hogy egyrészt elviselnek minket, engem és segítik az országot” – lehelte szeretetország reménybeli miniszterelnöke. Ekkor fulladhattunk bele másodszor a diós töltelékbe.
És nem, a riporter – noha állítólag pszichológus végzettségű – sem ekkor, sem később nem zavarta meg ügyfelét holmi kérdésekkel, amelyek esetleg idekívánkoztak volna.
Övcsat, konyhakés, ajtófélfa, intézetbe zavarás, lehallgatás, zsarolás, fakocka, szobába zárás, szoknyák alatt táncizás, „bárkit megkaphatok” és a többi. Csak végtelen megértéssel hallgatta a politikus úr áriáját, és bólogatott hozzá. Erre írta aztán a páciens egykori áldozata, Varga Judit az oldalán: hányinger. Mert hát micsoda az, amikor egy notórius nőbántalmazóból egy nő (egy pszichológusnő!) a nők védőszentjét faragja? Mintha Gyurcsányt faggatták volna a 2006. október 23-ai szemkilövetések után arról, hogy lehet ennyire jóságos és együttérző a tüntetőkkel.
Erre tájt talán nem fordult még elő ilyen. Az övcsatos már eleve szörnyű, sőt förtelmes és megbocsáthatatlan bűnökkel a pihetollain bújt elő a politikai tojásból, s hágott föl a platós kocsijára üvöltözni templomból kijövő idős nénikkel, Futó Bogival vagy épp Nyerges Csengével.
Már eleve akkora batyu bűnnel a puttonyában kezdte pszichotripjét, amelytől ép lelkivilágú ember hátrahőköl, magára valamit adó ellenzék pedig kivetné magából.
S hogy mégsem kivetette, hanem a bizodalmát bele, az nem Magyar Péter ütésállóságát bizonyítja (miként azt Török Gábor politikai elemző cinikusan magyarázta), hanem az őt ajnározó közeg végtelen romlottságát, gátlástalanságát. Hogy a legförtelmesebb bűnöknek is hozsannáznak, hátha Péterük révén újra hozzáférhetnek a mézes köcsöghöz. Ugyanazok a züllött farizeusok, akik évekig rugóztak egy senki által nem ismert, a Fideszből kipenderített polgármester magánéleti balhéján (vak komondoros ügy), ugyanők két éve próbálnak országvezetésre alkalmasnak láttatni egy valóban súlyos és notórius nőbántalmazót. S e mutatványuk közben csöppet sem szégyellik magukat.
Pilhál Tamás - www.magyarnemzet.hu
