Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Parászka Boróka, a bennszülött-gyűlölő

Parászka Boróka, a bennszülött-gyűlölő

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Kik az őshonosok? A dákok?”

Kutyából nem lesz szalonna, tehát egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Parászka Boróka, a hírhedt erdélyi újságíró nem támogatta a nemzeti régióról szóló európai polgári kezdeményezést.

De, hogy ezzel valaki egyenesen kérkedik, sőt, a morál ormairól prédikálva világosítja fel tévedésükről a hídon toporgó vakokat, vagyis a jóérzésű aláírókat, az már visszatetsző, sőt undorító dolog. Persze tudom, hogy ő „függetlenobjektív”, különutas újságíró, azt is tudom, hogy nem a nyolcadik utas, hisz az közismerten a halál. Pedig, ha valaki nem akar egy nemzet része lenni, az az illető magánügye, kár ezt kirakni az ablakba, kár ezzel a többieket fárasztani.

Ám a liberálisok szokásos morális rohamait felidéző facebook-bejegyzésében több vérlázító állítása van. Parászka Boróka az „őshonos kisebbségek” (indigenous) terminust is kifogásolja, sőt, elveti, sőt, relativizálja.

Szerinte ez „Európában – ellentétben például Ausztráliával vagy Amerikával – nem alkalmazható. Hol erőszakos, hol kevésbé erőszakos módon folyamatosan változott az európai népesség összetétele. Kik az őshonosok? A dákok?”

Íme, az írás, amiben megszületett a bennszülött-gyűlölet, a tősgyökeres, európai kisebbségek iránti gyűlölet. Pedig Parászka Borókának tudnia kellene, hogy őshonos kisebbségek azok, akik vérükkel és verejtékükkel felépítették Európát, és nem azok, akik az utóbbi évtizedekben érkeztek a kontinensre – bármennyire is közéjük számítaná őket az újságíró.

Pardon, de nekem az őshonos kisebbségekről nem a dákok jutnak eszembe, hanem például a velsziek, a frízek, a bretonok, a gallegók, a baszkok, a szorbok, a lappok és a székelyek.

De azon sem lepődnék meg, ha Parászka Boróka azt állítaná, hogy a baszkokat Ceaușescu telepítette Baszkföldre.

Pataki Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Politika (1582) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Életmód (1) Mozi világ (440) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>