Magyarországon – legalább is a rendszerváltás óta – nem a minisztertanácsnak van elnöke, hanem a miniszterelnöknek vannak miniszterei. A negyedik Orbán-kormány minden korábbinál pontosabban tükrözi ezt a helyzetet. A Fidesz miniszterelnöke, miniszterelnök-jelöltje úgy válogat az aspiránsok között, hogy játékos fantázia-bukfencként sem merülhet föl, hogy bárkinek is szava, súlya, jelentése, jelentősége lehet Orbán Viktor elképzelései mellett.

A dolog három ok miatt érdekes. Első sorban van a jelenségnek egyfajta genezise, kialakulása, előtörténete. Az orbáni kormányzás – annak minden elemével, s így a most érdekes személyzeti politikával együtt – híven tükrözi azt a tanulási folyamatot, amelynek során a lázadó ifjúsági vezér kiforrott tekintélyszemély lett. Orbán háromszoros kormányzása során, s nem utolsó sorban 2002-es váratlan veresége nyomán egyebek mellett azt is megtanulta, hogy a feltétlen hűség egészen kivételes jelenség.

Bizonyára a legjobb harcostárs, Simicska Lajos pálfordulása, illetve az a problémaáradat, amit a G-nap után Simicska okozni tudott, ugyancsak gondolkodóba ejthette Orbánt. A most ellenfeleként politizáló hajdani miniszterei, a vele szemben álló régi emberei mind-mind azt rikoltják a miniszterelnök fülébe: ne bízz senkiben!

És Orbán tanulékony elme.

Érdekesség, hogy míg jó évtizeddel ezelőtt a miniszterelnök környezetében sokan igyekeztek befolyáshoz jutni, ma már a direkt módszerek, hízelkedések, hűség- és rátermettség-bizonygatások szinte teljesen eltűntek. Hatástalanok. Orbán sajátos szempontok szerint válogat.

Az egyetlen mérce

És ezzel rá is kanyarodhatunk a dolog aktuálpolitikai vetületére. Most mindenki azt vizsgálgatja, miféle emberek az miniszterek, államtitkárok. Egyikről kideríti a sajtó, milyen belevaló fickó, milyen remek szakember, másikról azt ássa elő, hogy rémisztően hülye. Folynak a találgatások, méricskélések, viszonyítgatások.

Miközben mindennek alig van jelentősége.

A hivatalban maradt miniszterek eddigi működése mutatja az egyetlen mércét, aminek meg kell felelnie az Orbán-kormány minisztereinek: olyan tárca-vezetőkre van szüksége a kormányfőnek, akik minimális önállóságot igényelve, precíz elszántsággal hajtják végre Orbán elképzeléseit. Hogy a mostani tárcavárományosok milyenek, az csak egy szempontból fontos: Orbán munka-elvárásainak megfelelnek, vagy nem.  Minden más – tapasztalat, rutin, műveltség, szakmaiság, politikai éleslátás, médiaképesség… – teljességgel lényegtelen. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy mindez a show-hoz tartozik, nem a tartalomhoz.

Az orbáni vízió

És mindezek mögött áll egy harmadik tényező: az orbáni vízió ereje. Egy barátom éppen a napokban hívta föl a figyelmet arra, milyen furcsán téves a jobboldal öndefiníciója. „Jobboldalinak, keresztény-nemzetinek, esetleg fideszesnek mondja magát ez a tömb, miközben mi mind orbánisták vagyunk…” – jelentette ki.

Könnyen lehet, hogy igaza van, s ez a kormányhoz való viszonyunkban is testet ölt.

Amíg ugyanis Orbán többé-kevésbé tudja, mit csinál, amíg a miniszterelnök gazdasági bővülést, demográfiai növekedést, igazságosabb elosztást, élhetőbb országot épít, amíg Orbán a demokrácia eszközeivel a jólét és szabadság érdekében kormányoz, egyszóval amíg tekintélye révén közös céljaink felé viszi az országot, addig különösebben nem kell, hogy érdekes legyen, kik a miniszterek.

Azt sem tudjuk, hogy kik az osztályvezetők…

]]>www.tutiblog.com]]>