Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Orbán a szeretetből is példát mutatott

Orbán a szeretetből is példát mutatott

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Küszöbön az új tanév...

Küszöbön az új tanév, amelynek kapcsán nem árt rögzíteni néhány dolgot. A fizetésemeléseket, az óraszámcsökkenéseket is hozó új Nemzeti alaptanterv indulása és a munkába álló iskolaőrök mellett leginkább a szeretetről, s annak különböző megnyilvánulási formáiról is szót kell ejteni.

Ahogy minden embernek, úgy a tanároknak is szükségük van a szeretetre. A dicséretre, ami ráadásul nem csak úgy belemondatik a Facebook személytelen, ködbe vesző nyilvánosságába, hanem a megfelelő módon éreztetik is a pedagógusokkal, hogy ez személy szerint nekik szól.

Hogy feljebb tényleg észrevették azt, hogy emberfeletti teljesítménnyel birkóztak meg a járvány okozta oktatási seb gyógyításán, hogy az eddig soha nem volt gyakorlatot percek alatt kialakítva sikeresen online-ossá okosították föl nebulóikat, hogy a világ ezúttal az ő munkájuk által is ment elébb.

A személyre szabott dicséret célba juttatása nem kormányzati feladat.

Orbán Viktor persze e téren is megtette a magáét, amikor egy nyári rádióinterjúban így beszélt: „Mi fantasztikus teljesítményt nyújtottunk az elmúlt évben. A magyarok jól dolgoznak, a világ legjobb munkásai közé tartoznak a magyar munkások. A világ legjobb mérnökei közé tartoznak a magyar mérnökök. Ezeket a gyárakat, a világ legmodernebb gyárait magyar munkások és magyar mérnökök működtetik. Ezeket a munkásokat magyar tanárok képezték ki az általános iskolában, a középiskolában és a szakmára is ők tanították meg őket.”

Látható, hogy Orbán Viktor mennyire ért a szeretet nyelvén, még akkor is, ha még a pedagógus napon sem mehet el minden pedagógushoz köszönetet mondani, noha szíve szerint megtenné.

A tudás frontján szolgálókhoz, a magyar tanárokhoz a települések első embereinek – polgármestereknek, országgyűlési képviselőknek, tankerületi vezetőknek – a feladata testre szabni a kormányzat elismerését. Hogy valamennyien érezzék, Orbán Viktor elismerése személy szerint nekik is szól.

Hiszen a polgármester, a képviselő, a tankerületi vezető ismerheti személyesen a legtöbb pedagógust, vagy legalább az igazgatókat, hogy az irántuk érzett össznemzeti szeretetet, megbecsülést megfelelő formában el is tudják juttatni hozzájuk.

A dicséret hangja olyan, ami semmivel nem pótolható. Hihetetlen mértékű többletenergiák felszabadításának eszköze, ami sokszor többet érhet a kétségtelenül meglévő jelentős béremeléseknél is. Ha tisztában van ezzel Orbán Viktor, akkor tudnia kell ezt az oktatási szakterület különböző szintű elöljáróinak is. Nekik sem pusztán az a dolguk, hogy nagy általánosságban kinyilatkoztassák a sikeres helytállást, kissé inkább magukat sütkéreztetve a nyilvánosság napsugaraiban, hanem meg kell találniuk azt a kulcsot, amelyen keresztül el tudnak érni az iskolai tantermekbe, még nagyobb helytállásra ösztökélve a tanárok, tanítók seregét.

Ne feledjük, óriási a felelősség, 1 millió 200 ezer tanuló jövője van a pedagógusokra bízva.

Amit a kormány a maga helyén megtehet, természetesen megteszi.

Mert az új tanév is megígért béremelésekkel kezdődik a közel 170 ezer pedagógus számára.

Elindul az új Nemzeti alaptanterv (NAT), amely fölött már elcsendesedtek a korábban szűnni nem akaró viták, leginkább a magyar és a történelem tanítása körül kialakult viharok. Az ének mellett ugyanis ezek igazán az identitásképző tantárgyak. Megítélésüket többnyire vita övezte. Nyilván világnézeti különbözőségekből fakadóan. Amikor baloldali kormányok voltak hatalmon, akkor a konzervatív erők hangsúlyozták, hogy a NAT nem eléggé nemzeti, kevés tartalommal csak a kompetenciaalapra koncentrál. Most, a jobboldali kormány idején fordított a helyzet. A kormányrendelet formájában megjelenő NAT a legmagasabb szinten emelte föl a vitát, amely a kerettantervek megjelenésével már oldódott, s mire az intézményeken belül az óraszámok kidolgozása megvalósult, akkor már mind többek előtt vált világossá, hogy meg lehet csinálni. Főleg úgy, hogy óraszámcsökkenéssel is jár a tanulók számára.

S az eredmények bizonyosan nem fognak elmaradni. Már az előző, a 2012-es NAT-ra épülő oktatási rendszer is meghozta az eredményeit. Hiszen például a PISA legutóbbi méréseinél is minden téren javultak a magyarországi mutatók. Pedig akkor még az ingyentankönyv sem jár mindenkinek, mint most.

Ugyancsak az új tanév újdonságai közé tartoznak az iskolaőrök. Bár miattuk is zajlik a társadalmi vita. Valószínűsíthető, hogy az ellenzők hozzáállását az fogja megváltoztatni, ha az iskolaőrök megjelennek az oktatási intézményekben. Könnyen kiderülhet ugyanis, hogy jelenlétükből nem bajok, hanem megoldások származnak. Jelenlétük révén az intézményekben az iskolai erőszak csökkenni fog, a biztonság pedig növekedni. Ergo a pedagógiai munka eredményessége tovább javulhat.

Emlékezhetünk, mekkora vita volt azon, amikor a családi pótlék utalása az iskolai hiányzásokhoz lett kötve. Pedig mennyi továbbképzés, pedagógiai típusú munka is zajlott azért, hogy a hiányzások száma csökkenjen, hiszen köztudott, hogy 2010 előtt növekedő hiányzásszámok voltak. Az iskolaőröknél is a prevenciót igenli az ellenzők köre. Amikor viszont a családi pótlék hiányzáshoz való kötése megtörtént, akkor – láss csodát – megkezdődött a hiányzások csökkenése.

Egy professzionális iskolaőri csapatnak a megjelenése azért lehet jó intézkedés, mert ők a portásokhoz képest hatáskörrel, jogkörrel rendelkeznek, pótolják mindazt, amit némely gyermek nem hoz otthonról, s fel vannak készítve a feladatra. Kritikus esemény esetén ugyanis mégse rendőrt kell hívni. Az iskolaőri rendszer egyébként nem újdonság, a nyugati világ számos országában van az oktatói munkát támogató szervezet.

Szóval küszöbön az új tanév, amely számos, a gyerekek és a tanárok javát egyaránt szolgáló újdonságokkal kezdődik.

Nem szabad azonban elfelejteni, a sikerre igazából csak a szereteten keresztül lehet eljutni, bármilyen kifinomult módszereket is alkalmazunk.

Nagy igény van rá. Hiszen mindannyian emberből vagyunk.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Egészség (50) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Belföld (10) Tv fotel (65) Mozaik (83) Gazdaság (702) Életmód (1) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Sport (729) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>