Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Most esett le az amerikaiaknak, hogy Soros cenzúrája behálózza a médiát

Most esett le az amerikaiaknak, hogy Soros cenzúrája behálózza a médiát

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Jurák Kata jelenti!

Úgy tűnik, hogy az amerikai polgároknak is kezd világossá válni, hogy Soros György pénze által nem csupán üzleti, politikai hatalomra tett szert, hanem a média felett is komoly irányítással rendelkezik, sőt, már cenzúrázza is az elveivel ellentétes tartalmakat.

A ]]>Magyar Idők írta meg]]> elsőként, hogy a DC Leaks által kiszivárogtatott dokumentumok között komoly jelentőséggel bíró tartalmak is találhatók. Ilyen például a Media Matters által készített tanulmány, amely egy Trump megbuktatására vonatkozó javaslatcsomag, aminek fontos eleme az, hogy a média közreműködésével fogják az amerikai elnökbe vetett bizalmat megrendíteni. A lapunk által még tavaly decemberben megszellőztetett információ úgy tűnik, hogy a tengerentúlon még csak most robbant be a köztudatba. A Zerohedge portálon vasárnap arról írtak, hogy Trump megbuktatásához milyen eszközöket, és – természetesen – milyen tetemes pénzösszeget vetnek majd be. A Media Matters ügynökség javaslata alapján nem csupán a szokásos platformokon kommunikálnak majd, a CNN, a Washington Post, a Politico vagy éppen a New York Times mellett a Facebookon és a Google-on is „progresszív” hírözönnel árasztják el a világhálót.

Így már azt is értjük, hogy Soros miért is tartotta hirtelen fontosnak, hogy a közösségi médiaóriások részvényeit megkaparintsa…

Természetesen nem feledkeznek el kiszűrni a „hamis híreket”, a németországi Facebook-felhasználók poszt­jait például már a Soros által pénzelt alkalmazottak monitorozzák és törlik le, ha azokat gyűlöletkeltőnek titulálják, de azt sem tolerálják túlságosan, ha valaki Angela Merkel kancellár politikája ellen emeli fel hangját.

Magyarországon éppen a Soros blogként emlegetett 444.hu portál buktatta le véletlenül az egyik Facebook-cenzort, pedig a cég hivatalos álláspontja az, hogy algoritmusok szűrik a kéretlen tartalmakat, nem hús-vér emberek. Persze, azóta tudjuk, hogy a hazai jobboldali véleményformálók sem véletlenül lettek a választások előtt likvidálva a Facebookról, mea culpa-zott is rendesen Zuckerberg, hogy tényleg nem volt szép dolog beleszólni bizonyos országok bizonyos választásába ilyen módon. És csak zárójelben jegyzem meg, hogy akkor az Avaaz nevű hackercsoport „áldásos” tevékenységéről még nem is beszéltünk, akik virtuális hadseregként szálltak be Soros oldalán a magyarok ellen. Ők egyébként előszeretettel teszik le a voksukat és küzdenek más országokban is a bevándorláspárti jelöltek mellett.

Ha pedig nem értett egyet azzal, hogy egy-egy poszt miatt akár végleges tiltást is kaphat, esetleg ezt szóvá is tette, nyilván nem fog meglepődni, hogy miért is kettős mércével találta szemben magát. A bejelentések ellenőrzését ugyanis nem is a Facebook végzi, hanem egy Soros György által támogatott szervezet, az International Fact-Checking Network (IFCN).

A Zerohedge szerint a Media Matters által megírt 49 oldalas bizalmas dokumentum egy „borzalmas politikai felforgató manifeszt”, a portál úgy véli, hogy a legfontosabb cégmogulok segítségével a szabad sajtót akarják megszüntetni. A Media Matters egyébként a Twitterről sem feledkezett meg, azt írták, hogy a twitterezők befolyásolására jobban koncentrálnak majd, és komoly pénzt fordítanak arra is, hogy meg tudják változtatni a Facebook algoritmusát.

A cég szerint nem szabad elfeledkezni a „megfelelő” újságírók pénzügyi segítéséről sem, érvelésük szerint ugyanis ez volt az egyik leghatékonyabb módszer a közvélemény befolyásolására az elmúlt években. A tanulmányból kiderül az is, hogy a 2017 és 2020 közötti időszakban 65 millió felhasználó elérését célozzák meg, amire milliár­dokat költenek Soros büdzséjéből.

Az ]]>amerikai portálok]]> arról cikkeznek, hogy ez komoly aggályokat vethet fel: a „fakenews” elleni harc leginkább cenzúraterrorként értelmezhető Sorosék kottája szerint, csak ismét egy hangzatos „hamis hírek elleni küzdelem” szlogennel feltűzdelt köntösbe bújtatták, ahogyan azt már megszokhattuk a filantróp hálózatától.

Jurák Kata - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Egészség (50) Mozi világ (440) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Autómánia (61) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>