Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Márki-Zay csúnyán nekiment a békemenetnek

Márki-Zay csúnyán nekiment a békemenetnek

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ebből ELÉG!

 

A békemenet inkább gyűlölködés volt

– nyilatkozta az ATV-ben korábban Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje továbbra is azt hangoztatta, hogy sokan azt se tudták, hová jöttek, illetve hogy buszoztatták a tömeget a kormánypártokkal szimpatizáló rendezvényre – ]]>írta meg a Mandiner]]>.

A hódmezővásárhelyi polgármester kijelentése illeszkedik a már jól ismert baloldali narratívába: 

2010 előtt Gyurcsányék rendszeresen ]]>csőcseléknek nevezték]]> a jobboldali tömeget, melyet tizenöt évvel ezelőtt a rendőrséggel verettek össze Budapest utcáin. 

A 2006-os őszi tüntetéssorozatot a Gyurcsány-párt politikusai azóta is előszeretettel relativizálják. Vágó István DK-s önkormányzati képviselő korábban tüntetői erőszakot emlegetett a rendőri túlkapások kapcsán, Vadai Ágnes, a párt alelnöke pedig azt mondta, hogy ő nem látott semmilyen forradalmárokat, csak a rendőrökre támadó csőcseléket.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Életmód (1) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Politika (1582) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Tereb (146) Vetítő (30) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>