- 0
Petike...
Jól jövedelmezett Majkának a kormánykritika, a Csurran, cseppen lett eddigi legjobban kereső klipje – derült ki a rapper Forbesnak adott interjújából. Majka beszélt visszavonulásáról is: úgy érzi, zenei karrierjéből nincs már sok hátra.
„Elmondtam, hogy ebben szerintem még olyan három év lehet. Nem várom meg, amíg kisebb színpadon játszunk este 6-tól. […] Lehet, picit méltánytalan lenne” – árulta el a Forbes -nak adott interjújában Majoros Péter, Majka.
Mint ismert, a rapper egy botrány miatt lett mostanában rendszeres szereplője a híreknek, ugyanis egy miniszterelnök kivégzésére utaló jelenetet játszott el koncertje végén a Campus fesztiválon. Saját követőin kívül a közéleti szereplők is bírálták Majkát, Dopeman és Nagy Feró mellett Debrecen polgármestere és a Campus fesztivál szervezői is elhatárolódtak az előadótól. De megszólalt azóta Sulyok Tamás köztársasági elnök, és Orbán Viktor is üzent .
Nem maradtak el a következmények
A közfelháborodásának meg is lett az eredménye, az One Magyarország lezárta márkanagyköveti együttműködését Majkával. „Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak. Mindezek ellentétesek a 4iG-csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel” – fogalmaztak.
A sorozatos kritikára az előadóművész áldozati pózba vágta magát : vasárnapi bejegyzésében hosszasan ecsetelte, milyen lejáratókampány folyik ellene. „Nehezen találtam szavakat arra a boszorkányüldözésre, ami ellenem folyt az elmúlt napokban” – fogalmazott. Akkor azonban még azt írta, hogy részéről a Ona Magyarországgal kötött szerződése egy élő szerződés, és ő a továbbiakban is úgy kezeli.
Visszavonulása kapcsán a Forbesnak most elárulta azt is, milyen reményei vannak pályafutása végét illetően. „Negyvenhat éves leszek, lehet, hogy a Majka 50-et még szépen meg lehet koronázni egy hatalmas bulival” – jegyezte meg.
Borítókép: Majoros Péter, Majka (Forrás: Facebook)