Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
805e946ae447bbe671d73ac94be076a3.jpg

Magyarország 2120, avagy a magyar csoda

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Országszerte meg - emlékezéseket szerveztek a gyászos trianoni békediktátum ketőszázadik évfordulója alkalmából. II. Árpád Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország apostoli királya a kolozsvári központi ünnepségen kiemelte: Trianon szégyenét soha nem  feledhetjük, de ez a szörnyűség, mely hazánkkal megesett arra jó, hogy megerősítsen.

A központi ünnepségre a világ jelentős nemzetei delegáltak képviselőket. A számos, Magyarországot méltató írás, tudósítás kiemelte, a magyarok egy különleges nemzet, hiszen hányattatott sorsul ellenére képesek voltak felkelni, felébredni és az elmúlt évszázadban létrehozták azt, amit úgy neveznek világszerte: a Magyar Csoda.

A 2120-as esztendőben kiemelten foglalkoztak a trianoni békediktátummal, hiszen éppen kétszáz esztendeje történt, hogy megroppantották hazánk gerincét (ez szófordulat a kiráy ünnepi beszédéből), de június 4-e sokkal inkább az újrakezdés ünnepe. Pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 2060 június 4-én állították vissza őseink a Magyar Királyságot és közfelkiáltással választották meg VI. Istvánt, apostoli királyunk boldogult nagyapját magyar királlyá. Történt ez abban a korban, amikor Európa bulválapokra szorult uralkodócsaládjai sorra mondtak le a trónról.

Az idei esztendő egyik érettségi tétele (talán a kerek évfordul kapcsán) éppen a restauráció időszakának elemzése volt: mi vezetett el ahhoz, hogy Magyarország több, mint egy évszázad után a köztársaság-népköztársaság-köztársaság szégyenteljes liberális államformái után újra királyság lett? Nem király nélküli királyság, mint a Trianon után ébredő ország, hanem apostoli király által kormányzott királyság, mely a XXII. század elejére nem csak Európa, hanem az egész világ egyik vezető hatalma.

A király beszédében visszaemlékezett egészen az ezredforduló történéseire, amikor egy elhibázott lépésként Magyarország tagja lett az azóta már a történelem sűllyesztőjébe került euróatlanti integrációnak, illetve az Európai Uniónak.

Bár őseink azt hitték, ezekben a szövetségekben Magyarország kiteljesedik, gyarapodik, ám éppen az ellenkezője történt: félgyarmati sorba kerültünk. A király elmesélte az újságíróknak, hogy boldog emlékezetű ükapja fiatal értelmiségiként családjával felvett egy lakáshitelt (ezt sokáig kellett magyarázni az újságíróknak, mert nem értették felnőtt emberek hogyan írhatak alá olyan szerződést, amely alapján 15-30 évre is eladósodtak), ám annyira megemelkedtek a törlesztőrészletek, hogy nem tudta fizetni a részleteket és lakását elárverezte a bank.

A felháborodott kérdésre, hogy a Magyar Királyi Bank hogyan tehette ezt egy családdal, a király elmesélte, hogy akkoriban a Magyarországon működő bankok külföldi tulajdonban voltak, s nem a magyar emberek érdekeit nézték, hanem az állandó profitot. Ükapám - folytatta a király - sok százezernyi honfitársához hasonlóan külföldre ment dolgozni a családjával. Soha többet nem akart hazatérni és csak feleségének köszönhető, hogy gyermekei külhonban is megtartották magyar identitásukat. Különben - folytatta mosolyogva a király - lehet én sem beszélnék magyarul.

A kolozsvári királyi palotában a sajtótájékoztató hamar véget ért, mert II.

Árpád Mátyás királynak még egy kedves kötelezettségének is eleget kellett tenni. Este 8 órakor született meg az a kislány, aki a számítások szerint a húszmilliomodik magyar széles e világon. A királyt a Magyar Légierő büszkesége a pár éve fejlesztett Turul V tipusú helikopter vitte el Eperjesre. A negyed órás út után a király és szűk kísérete meglátogatta a kis Kovács Sára Eperkét és szüleit otthonában. A kisleány éjfél után pár perccel jött világra, családja hetedik gyermekeként. Eperke keresztapja természetesen a király lett, aki elmondta, hogy mindig örömmel szemléli az ilyen boldog családot, akik tudják, hogy a jövő a gyermekeink kezében van.

Kovács Béla, a népes család apja Eperjes megbecsült tanárembere, a helyi közösségi élet motorja. Felesége főállású anyaként igazgatja a családot.

Eperke legidősebb 16 éves nővére és 20 éves bátyja nem volt csak otthon. A nővér két éves ösztöndíját tölti a híres jaipuri Baktay Ervin Magyar Egyetemen Indiában. Bátyja pedig a Magyar Királyi Haditengerészet repülőgép hordozóján, a Hunyadi Jánoson szolgál, most éppen a Mexikói-öbölben. Mint tudjuk A Magyar Királyság az ENSZ békefenntartó missziója keretében vállalt oroszlánrészt, hogy megakadályozza Texas és a Déli Baptista Konföderáció közötti háborút.

A király megnyugtatta a családot, hogy a Hunyadi János repülőgéphordozó a rajta állomásozó ötezer jól képzett katonával elsősorban erődemonstrációt tart a térségben, karöltve a japán, indiai és török flottával, megakadályozva, hogy a valaha volt Egyesült Államok területén megalakult torzsalkodó utódállamok a negyedszázaddal ezelőtti háború után úja egymásnak essenek. A király megjegyezte, hogy éppen holnap ül le tárgyalni az Indián Nemzetek Szövetségének képviselőivel. A Navaho és Lakota nemzetek is a Magyar Királyságot kérték fel arra, hogy a területüket fenyegető Texas Szabadállammal kapcsolatban lépjen fel eréjesen...

A keresztelőt János, a Kassai érseki egyházmegye főpsztora tartotta. A 2072-es visszacsatolást követően Kassa dinamkusan fejlődő városa kiemelt érseki székhely lett. Jelen volt még Jan Takácova a Szlovák Köztársaság elnökasszonya, aki kiemelte az újságíróknak, hogy mennyire gyümölcsöző a kapcsolat a Magyar Királyság és Szlováia között. A király megköszönte az elnökasszonynak a széles körű személyes autonómiát, melyet a Szlovákiában élő félmillió magyar élvez.

A keresztelő után a királyt Eperjes főterén köszöntötték a város lakói.

Megfigyelők szerint nem csak a városban élő kb tízezer magyar többsége volt jelen, de a kétszázezres település szlovák, roma és kínai lakóinak jó része is.

A meghitt ünnepség után II. Árád Mátyás király hazatért szegedi magánrezidenciájára. A holnapi napot családja körében fogja tölteteni.

Nemzetközi Magyar Hírek - 2120 június 4.

 Nawesh

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Egészség (50) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Belföld (10) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Jobbegyenes (2788) Gazdaság (705) Életmód (1) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7546) Tereb (146) Tv fotel (65) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>