i ne tapasztalta volna, hogy újabban azonnal feszültté lesz a légkör, amikor valahová beteszi a lábát a politika. Nem ritka, hogy a nyílt utcán, villamoson, piacon ugranak egymásnak az emberek, még apró, piszlicsáré ügyekben is, ha ütközik a pártállásuk. Régi kipróbált barátságokat is meg tud fertőzni a politikai másként látás, az sem ritka, hogy családon belül robban ki a világnézeti adok-kapok. Ráadásul a helyzet egyre csak romlik. Közmegegyezésről, burukkolós családi békéről lassan már csak a népmesék zárómondatában olvashatunk: „…és boldogan éltek, míg meg nem haltak”. 

Snapszli közben sem Orbán, sem Ursula, sem Putyin, sem ]]>Trump]]> nem léphet be a házba! Ki innen! Magyar Péterről meg aztán végképp semmit! (Legutóbb már azon élcelődtünk, a kutya bent maradhat-e a házban kártyázás közben. Nincs-e abban valami áthallás, hogy ő csupán egyfarkú?)
Hajdan nem volt ilyen. Mikszáthék korában – mennyit írt erről a nagy palóc! – még az esti tarokkpartik közben is a politikáról ment a szó, sőt akkor ment csak igazán. Oh, azok a régi szép idők!
Az egész onnan jutott az eszembe, hogy ma, december 29-én tartjuk a magyar kártya napját. 

 Ne rá haragudjunk, ha olykor rossz a lapjárásunk.