A IX. kerületi Mátyás utcában tegnap átadott BMC ugyanis egy olyan magánkezdeményezés, ami nagyon sok tekintetben példaértékű és követendő.

]]>Volt szerencsém az épületet még félkész állapotában is bejárni,]]> miközben Gőz László elképesztő elhivatottsággal magyarázta, hogy a ház legutolsó négyzetméterét is miként találta ki a zene és a zenészek szolgálatára.

Ráadásul egy olyan közösségi tér létrehozásában gondolkodott, amely a művészek mellett a közönséget is ki akarja szolgálni úgy, hogy az intézmény fenntarthatóságát is szem előtt tartja. A múzeumaink és a közművelődési intézményeinek megújítása előtt minden költségvetési forrással gazdálkodó vezetőt és beruházót el kellene vinni a BMC-be, hogy megmutassuk nekik: a közjót nemcsak közpénzen, de jó ötletek révén saját bevételt termelve is lehet szolgálni.

A tavaly őszi bejárása alkalmával adott kezembe Gőz László egy prospektust, amit most hirtelen már nem tudnék elővenni, viszont egy fotót a mai napig őrzök emlékezetemben. A Gellért-hegyről készülhetett a pesti oldalt mutató kép, valamikor 2011 elején. A gazdasági válság harmadik évében, a pesti házak közül egyetlen toronydaru emelkedett ki. Az, amelyik a Mátyás utcai sarki bérház átépítésén dolgozott. Akkor, amikor ebben az országban szinte senki nem akart fejleszteni, beruházni, újat létrehozni, hivatkozva a válságra. Gőz László viszont mintha azt a tőzsdei aranyszabályt alkalmazta volna, miszerint a siker titka, hogy amikor más elad, akkor vásároljunk. Azt hiszem, ez a mentalitás is kell ahhoz, hogy abból a gazdasági és immár szellemi válságból, amibe 2008 őszén elkezdtünk belekeveredni, végre saját erőnkből kimásszunk. Nem mondom, vannak kockázatai, de Gőz László és a BMC éppen azt mutatja, hogy nem esélytelen a dolog.

Igaz, ehhez olyan „termék” kell, ami a nemzetközi piacon is megállja a helyét. Márpedig a klasszikus és kortárs magyar zene, zeneszerzők és előadók ilyennek tekinthetők. A BMC átadásán is utaltam arra, hogy ha Gőz László titokban tartotta volna beruházását, a Nemzeti Kulturális Alaphoz beérkező pályázatok az elmúlt hónapokban biztos, hogy lebuktatják. Az NKA-hoz ugyanis legalább harminc olyan támogatási kérelem érkezett eddig, amelyek helyszínéül vagy közreműködő partneréül a BMC-t jelölték meg. Csupa olyan produkció, amelyek a kezdeti segítség révén versenyképesek lehetnek.

Ezért érte meg a BMC befejezéséhez is 500 millió forint állami támogatást nyújtani. Igaz, a média könnyen elsiklott emellett, hiszen akkor be kellett volna ismerni: európai mércével értékes kulturális ügyek mellé áll a kormány. És nem azért, mert politikai hasznot remél belőle.

Ugyanis a politikai marketing szemszögéből nézve ez az 500 millió fele annyi sajtómegjelenést sem generált, mint mondjuk a független színházaknak végül mégis odaadott hasonló összeg, avagy a Markó Iván társulatának és Kerényi Imre könyvsorozatának támogatására együttesen szánt forrás. Mert a botrány nélküli sikereket még mindig nem tudjuk eléggé világgá kürtölni. Mintha be lennénk oltva az ellen, hogy a közös sikereinknek örüljünk. Holott a BMC jó példa lehetne erre is.

L.Simon László - ]]>http://lsimon.blog.hu/]]>