Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
325929a0cb6fb43ca91a61f5e4451073.jpg

D.Tóth Kriszta - A gyerek, a kisnyúl és a televízió

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Lola a tévéből tudta meg, hogy zajlik egy szülés. Hároméves lehetett, amikor A kisvakond egyik epizódját néztük gyanútlanul. Tudjátok, azt, amelyikben a nyuszifiú beleszeret a nyuszilányba, udvarol neki, elveszi feleségül, aztán hirtelen kisnyulaik lesznek.

Ott ültünk a kanapén a lányommal összebújva, amikor egyszer csak látom, hogy a nyúlnőnek szülési fájdalmai vannak. Nyög és hullámzik, szenved és drámázik, akárcsak mi mindannyian, akinek volt már szerencséje gyereket szülni. Ott és akkor lelassult az idő és megszűnt a tér folytonossága... Kibontakoztam Lola öleléséből, és mániákusan keresni kezdtem a távirányítót magam körül.

Kaptam jobbra, kaptam balra, előre és a hátam mögé, aztán megláttam magunktól kicsit távolabb, a földön. A mai napig látom, ahogy lassított felvételen fölemelkedek a kanapéról és próbálok rányúlni a szerkezetre, mielőtt a nyúlból kijön a gyerek. Közben a saját gyerekem kiegyenesített gerinccel, tágra nyílt szemekkel és tátott szájjal ül és pislogni sem mer, nehogy lemaradjon élete legeslegizgalmasabb animált jelenetéről... Minden igyekezetem hiába volt, mire odaértem a távirányítóért, a nyuszilányból már kigurultak (úgy van, kigurultak!) a bébik.

Szerencsére a placenta megszületését és a köldökzsinór elvágását nem mutatták. A kis szőrös nyulak azon nyomban elkezdtek ugrabugrálni és örülni újonnan kapott életüknek. Mindenki boldog volt, Lola és a kisvakond egyaránt. Én meg ültem a földön, kezemben az addigra feleslegessé vált távirányítóval és átkoztam a napot, amikor Karl Ferdinand Braun 1897-ben kifejlesztette a katódsugárcsövet.

 

Valójában egyáltalán nem tartozom azok közé, akik előszeretettel jelentik ki, hogy nekem márpedig nincs televízióm. Vagy azt, hogy márpedig az én gyerekem nem nézhet tévét. Valljuk be, meglehetősen álságos hozzáállás is volna ez valakitől, aki az elmúlt 16 évben televíziós műsorkészítéssel kereste a kenyerét... Nem. Nálunk van televíziókészülék, igaz, a nap túlnyomó részében kikapcsolt állapotban. És a gyerek is nézheti, igaz, csak korlátozott mennyiségben. De nézheti. Mert a tévé szerintem nem valamiféle ördögtől való, elvetemült lény, ami beszippantja, megerőszakolja, agymossa, majd elhasználva és visszafordíthatatlanul romlott állapotban kiköpi a gyermekeinket. Még akkor sem, ha a különböző sajtóorgánumokban előszeretettel látják el a fiatalok tévézési szokásairól szóló cikkeket olyan szalagcímekkel, hogy „Kisgyerekeket pusztít a képernyő”, „Képernyőfüggővé tesszük a gyerekeinket”, és – személyes kedvencem – „A tévétől nem tanul meg beszélni a gyerek”. Nem, kérem szépen, a gyerek azért nem tanul meg beszélni, mert mi, a szülei nem beszélünk hozzá, nem kommunikálunk vele eleget. Egy normálisan funkcionáló családban nem kérdés ez az egész tévé dolog. Ha van elég közös játék, ha van elég beszélgetés, ha van elég inger és ha van elég józan ész, akkor a gyereken nem tud rontani a televízió. Nálunk három alapszabály érvényesül. Nem kell egyedül hagyni a képernyő előtt, nem kell hagyni, hogy bármit nézzen válogatás nélkül, és erősen limitálni kell a kanapén töltött idő mennyiségét. De nem is kell úgy csinálni, mintha barlanglakók lennénk és a televízió nem lenne része az életünknek. Ha tetszik, ha nem: az. Mint ahogy a számítógép is az. Meg a(z okos)telefon. Attól, ha Lola a kezébe veszi, nem törik el. Sem a gyerek, sem a telefon. A lényeg, szerintem, az arányérzék. Mint mindenben.

Szóval miután kigurultak a kisnyulak az anyjukból, már nem volt értelme lekapcsolni a DVD-lejátszót. Helyette óvatosan ránéztem Lolára, aki addigra becsukta a száját és újra egyenletesen, nyugodtan lélegzett. Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik. Nem volt mit tenni, fel kellett készítenem magam a „Honnan jönnek a kisbabák?” kezdetű beszélgetésre. Kisvakondnak köszönhetően egy kicsit korai ugyan, de hát így jártam. Ha a gyerek kérdez, akkor kénytelen leszek válaszolni valamit. De Lola nem kérdezett, csak elmosolyodott és közölte, hogy jó a mozi, üljek vissza a kanapéra és tegyem le a távirányítót.

Az obligát „anya sejtecskéje – apa sejtecskéje” beszélgetésre még vagy két évig nem került sor... Akkor már ötéves nagylány volt, és rajzfilm sem kellett hozzá. De erről majd máskor. Addig is, ha elfogadtok egy jó tanácsot: vigyázzatok a kisvakonddal, veszélyes egy jószág!

D.Tóth Kriszta - shopline.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (1692) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (42) Heti lámpás (233) Tereb (139) Gazdaság (637) Egészség (50) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Mondom a magamét (4324) Életmód (1) Irodalmi kávéház (479) Történelem (13) Szépségápolás (15) Kultúra (4) Sport (729) Nagyvilág (1446) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Vetítő (37) Belföld (5)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>