Hajdan volt egy rádióműsorunk, mely fontos törvényekkel, eseményekkel kapcsolatban tette fel a címben jelzett kérdést. Sikerműsor volt, s úgy gondolom, ma sem lenne rossz ötlet e kérdéssel elindítani egy ilyen műsort, bármely médiumban. Már csak azért sem, mert napjaink tapasztalata régóta az, hogy életünk számos területével kapcsolatban nagyon sok a kérdőjel, s igencsak sokszor feltehetjük a kérdést, ki érti ezt? És nagyon kevés a kérdéseinkre adott őszinte és igaz válasz.

A háború szükségességébe ájult Európában – sajnos, ezt régen tapasztaljuk már – megszületett például az a furcsa döntés, hogy orosz sportolók nem indulhatnak versenyeken, kitiltották őket ezekről. Ukránok igen, mint tapasztalhattuk ezekben a napokban is, amikor éppen zajlott az atlétikai csapat Európa-bajnokság. Ahol szép számú ukrán sportoló mérette meg magát. Férfi és nő egyaránt.

Tehát az oroszok nem. Ők valószínűleg ezt is ki fogják bírni. Nomármost, a roppant demokratikus Ukrajnából éppen a minap érkezett a hír, miszerint immár nőket is besorozhatnak a fékevesztett orosz-ukrán háborúba, ami meglehetősen mellbevágó hír errefelé Európában. Ez alkalommal igazán érthető a címben feltett kérdés: tényleg, ki érti ezt?

Hol van Ursula von der Leyen, mivel magyarázza ezt neki kedves barátja, csókosa, Zelenszkij elnök? Ez lenne Európa, a büszkeségét már régen elvesztett nő? Ez vár az európai hölgyekre is?

Lehet, hogy figyelmetlen voltam. de nem találtam e sajátos jelenségre vonatkozó felháborodást, de még csak magyarázatot sem. Újságcikkek szerint tehát éppúgy lakásukból hurcolják el a nőket, mint a háborúság kezdete óta a férfiakat. Ez ám a jövőtervezés!

Mindenesetre az ukrán sportolók megúszták. Különleges státusz! Meglehet, ezután még inkább fellendül az amúgy is magas szinten lévő ukrán atlétika, hiszen a sportpályákon mégis emberi az élet a harcmezőkhöz képest. Azt persze nem tudom, mi lesz, mondjuk, az ukrán mezőgazdasággal, ha a gazdákat is ugyanúgy rabolják el otthonukból, földjeikről, mint a közelmúltban a férfiakat, nőket a harctérre. Ursula nyilván küld élelmiszert, ezzel is hősi pózba vághatja magát kedves barátja, Zelenszkij úr.

Ami a hazai viszonyokat illeti: csodálom, hogy álliberális barátaink – bár lehet, tévedek – nem hívták meg a budapesti, mondhatjuk, nemzetközi Pride-ra az ukrán Pride-hívőket. Szigorúan a demokrácia nevében. Ez igazán jó szórakozás lett volna a háborúba ájult ország lakóinak. Egy kis lazítást kínálva nekik. Mit mondjunk, nem csodálkoznánk ezen. Mert tényleg már leszokunk lassan a csodálkozásról, annyi észszerűtlen, hátsó szándékú és erkölcstelen „meglepetés” ér bennünket nap mint nap.

Mindenesetre azt megtapasztalhattuk, hogy bizony, ígéret ide meg oda, egy nap alatt még világbirodalmak vezetőinek sem sikerült leállítaniuk a háborúságokat. Mert nem lett béke. Nem bizony! De még csak tüntetésekről sem hallottunk, melyek résztvevői szerte a világon azt skandálták volna, hogy legyen végre vége az értelmetlen öldökléseknek – mert persze nem csak egy van, van belőlük jónéhány. Fontosabb a Pride! Bizony, nem nagyon van itt már miben reménykedni, hiszen nekünk, egyszerű állampolgároknak nem osztottak lapot, így a demokráciára történő hivatkozások ma már inkább nevetségesek minden gondolkodni tudó és akaró ember számára. Az persze más lapra tartozik és komoly vizsgálódást kívánna, hogy miképpen jutottunk ide, holott talán ez a legfontosabb kérdés ebben a témában.

„Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!”. Ezt a régi mondást állítólag valamikor Bertrand Russell híres angol matematikus, filozófus mondta. Sokszor idézzük őt, nyilván többünk megértette a mondás humorát és igazságát. A csaknem száz évet élt tudós a lexikonok szerint azért tette ezt a kijelentést, mert hosszú és termékeny életében sokszor megtapasztalta – idézem – „a hülyék magabiztosságát, és megszenvedte az okosak kételkedésből fakadó kínjait.” E tekintetben sokan bizton állíthatjuk, hogy rokonlelkek vagyunk.

Kellene üzenni Kapu Tibornak, a minap a „Földről elrugaszkodott” űrhajósunknak, keressen már ott fenn az űrben egy olyan világot, amely tisztességes, élhető, szerethető, az élet pártján áll, nem akarja a másik kárát, valamint gyűlöli a bűnt, és tiszteli az igazi szabadságot. Nem lesz könnyű dolga, bár a mondás szerint a remény hal meg utoljára.

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>