Ma 2025 augusztus 21. Sámuel, Hajna napja van. Holnap Menyhért, Mirjam napja lesz.
Jeszenszky Zsolt: A sátán szolgája

Jeszenszky Zsolt: A sátán szolgája

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Vannak botrányok, amelyek pillanatok alatt eltűnnek, a feledés homályába merülnek.

A Perintfalvi Ritáról szóló botrány is ilyen. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. El kell ismerni: a „művésznő” remekül, profin kezelte. Persze, nyilván kapott hozzá segítséget is...

Megjelent egy videó, pontosabban nem megjelent, hiszen állítólag hosszú évek óta végig fenn volt az Interneten egy videó, amelyben a főszereplő nő előbb a zsidóság történetéről szóló könyvet olvassa, majd pedig a szájába vesz dolgokat. De nem ám csak testrészeket, „szerszámokat”. Hanem az azokból elől-hátul kiáramló nedveket, exkrementumokat is. (Ej, azt a mindenkit, de szofisztikáltan meg tudtam fogalmazni! És elnézést az olvasóktól, de képet is csak az előbbi jelenetről, a könyvesről mutatunk.) És hogy valóban Perintfalvi Rita szerepel ebben a felnőttfilmben (hogy megint csak diszkrét eufémiával fogalmazzak)? Ő magából kikelve állítja, hogy nem. És súlyos perrel fenyeget mindenkit, aki szerint igen. Szerintem sem ő az. Bár kétségtelenül megjelentek olyan összehasonlító képek is, amelyek azt mutatják, hogy Perintfalvinak és a pornós csajnak (na, végre kezdek kevésbé finomkodni a megfogalmazásokkal) ugyanott, ugyanolyan anyajegy van a nyakán.

 

Perintfalvi, a teológus

Meg hát Hont András felvetése is jogos: vajon kinek juthat eszébe, hogy perverz szexuális aktusok (na, egyre jobban néven nevezzük a dolgokat) előtt a zsidók őstörténetéről olvasson? Perintfalvi Rita épp ebben (is) merült el. Mármint a zsidóság történetében, a teológiai tanulmányai során. Többek között Bécsben, ahol az ominózus videó is készült. Amelyen nem ő szerepel. Merthogy mesterséges intelligenciával készült (természetesen a Rogán-művek boszorkánykonyhájában) – legalábbis Szabó Tímea ezt állította. Szerinte tehát ha nem is igazából, de Perintfalvi látható a videón - vajon őt is beperli a teológusnő?

Mindenesetre a potenciális pereket láthatóan komolyan gondolja. Nem véletlenül állította csatasorba a hálózat Litresits András ügyvédet, Perintfalvi jogi képviselőjeként. Litresits 2010-ben még az MSZP delegáltja volt az Országos (Nemzeti) Választási Bizottságban, azóta pedig a baloldal első számű preferált választása a jobboldal elleni sajtóperekben. (Péterfy Juditot is ő képviselte velem szemben Márki-Zay kapcsán; halkan jelzem, jogerősen megnyertem a pert – a sátán legyőzhető. De erről még pár sorral lejjebb lesz szó.) És mivel olyan erővel tolta Perintfalvi a fenyegetőzést, láthatóan be is rezelt mindenki.

De hogy tényleg ő van-e a videón? És ha igen, vajon mit gondolt? Hogy nem fog kiderülni? Fiatal volt és kellett a pénz? Vagy az ott látható pisi-kaki szex (na, végre elérkeztünk a konkrét megfogalmazáshoz) valójában egy sátánista beavatási szertartás (ahogy azt szintén felvetették a Facebook-on)? Mondom, szerintem nem Perintfalvi látható a videón. A fentiek pusztán csak véletlen egybeesések. Egy rá valamelyest hasonlító, ismeretlen, azóta felszívódott nő az. De ennek tulajdonképpen nincs is jelentősége. Perintfalvinak nem ez a bűne.

Perintfalvi egész egyszerűen a sátán szolgája. A szolgáJa, nem pedig (akaratán kívül) szolgáLJa a sátánt – hogy Máthé Áron barátom is jól értse. Na de, hogy lehetne a sátán szolgája katolikus teológusként? – tehetik fel egyesek naivan a kérdést. Naivan és megvezetetten. Azt hiszik róla, hogy ő valamilyen egyházi személy, katolikus papnő (ami persze nincs, de azon az oldalon sokan még ezt sem tudják), talán apáca, nővér, vagy valami ilyesmi. Pedig szó sincs róla. Egy teológus (ő ráadásul a teológia doktora!) lehet egy abszolút világi személy, aki történetesen alaposan tanulmányozta a Bibliát, a hit dolgait, bármilyen okból. Például akár azért, hogy pornófilm-forgatás előtt, pontosabban a filmben, az aktus előtt ihletet merítsen belőle. De a tréfát félretéve, a sátán kifejezett szándékkal építi be az embereit ahová csak tudja (igen, sajnos az egyházakba is, de ennek részleteibe helyhiány miatt most nem megyünk bele). Van, amelyiknek ügyvéd a fedőfoglalkozása, így ekként szolgálja a gonoszt. Egy képzett, titulussal rendelkező teológus pedig az egyik legkiválóbb eszköz a bomlasztásra, lázításra, az Istennel szembeni harcra. ]]>Perintfalvi]]> ezt évek óta űzi, a felületes szemlélők, a megvezethetők számára jól becsomagolva. A sátán ügynökei sokszor hamis hiteket, szektákat is építenek, ál-keresztény blogokat írnak, stb.. Céljuk elfordítani az embereket a valódi hittől, kigúnyolni, lejáratni, ellehetetleníteni az élő hittel rendelkezőket, lerombolni az egyházak, egyházi emberek tekintélyét. Ez a feladatuk, erre esküdtek fel.

Szó szerint felesküdtek. Az ilyen extrém, perverz pornó valóban tipikus esete lehet a beavatásnak. Durva, kétségtelen. Hogy ilyesmire bárki, bármiért is hajlandó legyen. De az ilyesmi nyilván nem tiszta tudatállapotban történik. A tudat elborításához pedig szintén számos sátáni eszköz áll rendelkezésre. A drogok klasszikusan ilyenek. A droghasználat kaput nyit a szellemvilágba. Mint ahogy a maszturbáció is. Sajnálom. És tudom, hogy sokan kiakadtak, amikor erről a Partizánban, majd pedig az Ultrahangon beszéltem. Tőlem aztán óbégathatják a kommentekben, hogy nálam mentek el otthonról – de ez tipikus énvédő mechanizmus. Az érintettek ugyanis valóban érintettek. A pornó- és maszturbáció-függés egy súlyos, a diabéteszhez mérhető, mégis tabuként kezelt népbetegség. Nem csak Magyarországon. Van olyan régi, azóta megtért ismerősöm, akinek a házasságát, s majdnem az életét is, saját bevallása szerint a pornó és a maszturbáció tette tönkre. És valóban: a pornó kapu a szellemvilágba. Ami nagyon is létezik. Spiritualitásban, Bibliában komolyan jártas ismerőseim erről már többször is beszéltek, többek között a Jeszenszky-kaland podcast-emben is (]]>https://www.youtube.com/watch?v=iUUX-GotRfI]]>, ]]>https://www.youtube.com/watch?v=hgGZh6QUdHI]]>). És ezt Perintfalvi Rita is tudja. Tudja?? Hiszen ő onnan is jön! Azt nem állítanám, hogy ő maga is démon (ezt állapítsa meg mindenki saját belátása szerint), de hogy a démonizáció nála magas szintet ért el, az ránézésre is megállapítható. Még ha nem is ő van a videón.

Jeszenszky Zsolt -]]> www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mozaik (83) Flag gondolja (42) Nézőpont (1) Egészség (50) Politika (1582) Történelem (20) Vetítő (30) Mondom a magamét (8571) Nagyvilág (1312) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (3031) Irodalmi kávéház (548) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Kultúra (10) Gazdaság (745) Belföld (13) Heti lámpás (410) Tv fotel (65) Tereb (146) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>