Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
f3c24df09e528838d9e9bcd3e6ad1653.jpg

Jefferson Davis emlékezete és az amerikai polgárháború

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Májusban volt 150 éve, hogy befejeződött az amerikai polgárháború, az Egyesült Államok történelmének legvéresebb időszaka.

A több mint négy évig húzódó kegyetlen harcok után a konföderációs hadsereg letette a fegyvert és így befejeződött az ország kettészakításának utolsó próbálkozása.

Az már kezdetben sem volt kétséges, hogy az emberfölényben, haditechnikában és területben hatalmas fölénnyel rendelkező északiak meg fogják nyerni a háborút, a kérdés csak az volt, hogy a Dél meddig odázza el az elkerülhetetlen véget. Ez négy évet vett igénybe, ami nagyon hosszú időnek tűnik, tekintve az erőviszonyokat, de a konföderáció kezdeti katonai sikerei és a déli hadsereg elszántsága mind közrejátszott abban, hogy a polgárháború ilyen hosszúra nyúlt.

Az északiak azon voltak, hogy mindenáron távol tartsák az európai nagyhatalmakat a fegyveres konfliktusba való beavatkozástól, elsősorban Angliát és Franciaországot, míg a délieknek az volt a céljuk, hogy legalább Angliát a saját oldalukra állítsák. Egy furcsa epizód is történt pár nappal a harcok kitörése előtt. William Seward, az északi Unió külügyminisztere egy memorandumot írt az elnöknek, Abraham Lincolnnak, azt javasolva, hogy a polgárháborút elkerülendő Amerika üzenjen hadat egy európai országnak, mert így az 1789-es alkotmány értelmében a déli csapatok is kötelesek lennének az Unió oldalán harcolni. Szerencsére az elnök elvetette ezt a bizarr ötletet.

Igaz ugyan, hogy Viktória királynő még 1861 májusában kiadott egy semlegességi nyilatkozatot Angliát illetően, de ez csak felbőszítette Lincolnt, mivel ez a gesztus implicite elismerte a konföderációt mint legitim államot. Anglia azonban csak papíron maradt semleges, mert egészen 1863-ig hadianyagot szállított a Délnek gyapotért cserébe, de mivel a háború állása ebben az évben már elővetítette az Észak győzelmét és a uniós flottilla blokád alá vette a tengeri utakat, így London is belátta, hogy a Délnek már nem maradt esélye a győzelemre.

Az amerikai történelemben egyedülálló módon a polgárháború kitörésekor két elnöke is volt az országnak. Az egyik a széles körben jól ismert, megválasztott republikánus jelölt, Abraham Lincoln, a másik a kentuckyi születésű Jefferson Davis volt, akit 1861-ben az Amerikai Konföderációs Államok alkotmányos nemzetgyűlése választott meg a szakadár Dél elnökének. Jefferson Davisről azonban máig jóval kevesebbet tud az általános közvélemény, mint Lincolnról, ezért is indokolt bővebben is szólni erről a szintén történelemformáló politikusról. Klasszikus déli származású úriember volt, katonai iskolába járt, ahol kitüntetéssel végzett és részt vett az 1846-ban kitört amerikai–mexikói háborúban is, ahol példátlan bátorságról tett tanúbizonyságot. Első felesége édesapja, aki tábornoki rangban harcolt a háborúban, maga is elismerően nyilatkozott Davis tetteiről. Az após az a Zachary Taylor volt, aki később, 1849-ben az Egyesült Államok elnökeként elsőnek ismerte el a magyar forradalmi Szemere-kormányt. Davis kilépett a hadseregből, és politikai pályát választott, ahol gyorsan haladt előre, olyannyira, hogy 1853-ban a Franklin Pierce-kormány hadügyminisztere lett. Karrierje öt évig tartott, addig, ameddig Lincolnt meg nem választották elnöknek 1860-ban.

A polgárháború 1861. április 12-én tört ki, és kezdetben a Délnek megvolt az a katonai előnye, hogy elnökük egy professzionális katona volt, aki aktívan irányította a déliek csapatait, nem nagyon törődve tábornokainak véleményével, a legendás Lee tábornokot kivéve. A végzet azonban, ahogy csapatait, őt is utolérte és 1865 júniusában mint hazaárulót az északiak őrizetbe vették, majd két évig szó szerint vasra verve tartották egy virginiai börtönben, olyan rettenetes körülmények között, amelyek még a jobb érzésű jenkiket is felháborította. Szabadulása után hazaárulásért ismét perbe fogták, de bizonyítékok hiányában a vádat elejtették. Davis aktívan részt akart venni a Dél újjáépítésében, de hiába választották szenátornak 1875-ben, a törvények értelmében déli politikusok nem vehettek részt az állam kormányzásában. Davis ezek után végleg visszavonult a politikától és szülőföldjén hunyt el 1889-ben.

Az északiak szemében Davis sokáig hazaárulónak számított, a déliek szerint azonban Davis nemzeti hős és legendás hadvezér, aki sokszor vitte győzelemre a szakadárokat a háború első éveiben. Ő az, aki az egykori Dél méltóságát és becsületességét képviselte. Davis nem volt rabszolgatartó és a polgárháború kirobbanása idején próbálta lebeszélni politikustársait a vesztükbe rohanásról, de sikertelenül. Amikor 1865-ben letartóztatták, az északiak azt a hírt terjesztették, hogy felesége ruháiba bújva próbált menekülni, de ez a hír alaptalannak bizonyult, viszont híven szolgálta az északi propagandagépezetet.

A 150. évforduló igencsak csöndesre sikeredett, nem voltak látványos megemlékezések. Még Obama elnök is csak nagyon visszafogottan reagált, és csak Lincolnt méltatta azért, hogy eltörölte a rabszolgaságot. Ez a békülékeny gesztus nyilvánvalóan a mai Délnek is szólt, ahol köztudottan erős a Demokrata Párt, és egy harciasabb beszéd minden bizonnyal felkorbácsolta volna az indulatokat északon és délen egyaránt. Jefferson Davis bronzszobra ugyanakkor már 75 éve a washingtoni Capitolium aulájában áll, amely nemes gesztus a győztesek oldaláról és egyben annak is elismerése, hogy a konföderáció elnöke – hasonlóan a szintén déli származású Thomas Jeffersonhoz és George Washingtonhoz – az amerikai történelem visszavonhatatlan része. Igaz, hogy 150 év telt el a polgárháború befejezése óta, de némely délről származó politikus manapság is szívesen előveszi a Jefferson Davis-kártyát, hogy emlékeztesse a Délt arra, ami egykoron volt. Ám racionálisabb politikusok már régen belátták: ha az Egyesült Államok továbbra is a nyugati világ vezetője akar maradni, akkor Amerika politikai egysége veszélyes nosztalgiázással sem megkérdőjelezhető.

A Dél emlékezete úgyis tovább él az irodalomban és a filmvásznakon is, gondoljunk csak az 1939-ben bemutatott, nyolc Oscar-díjat besöprő Elfújta a szél című filmre. És az amerikai történeti öntudat annyira mély gyökerű, hogy még a jelen súlyos kihívásait figyelembe véve sem jelenthető ki (lásd az iszlamista fenyegetettséget), hogy a nemzeti mítoszok kora lejárt volna.

Szabó László Zoltán - A szerző politológus

]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Életmód (1) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Sport (729) Kultúra (6) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Mozi világ (440) Egészség (50) Belföld (10) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>